Gatal

Elnézést kérek vár témák miatt követőimtől, hogy a következő hetekben lakóhelyem, Csepreg dolgai – ahogyan három, meg öt éve is – figyelmem megosztására köteleznek! Tehát nem minden napi témám lesz a közös érdeklődésünk szerinti. Ma mintegy átkötésül egy Csepreg nyugati határában a Ruzsa-hegyen, vagy sok helybeli által ismertebb nevén, a Csusztató környékén, az erdőben található kis várhely lesz terítéken.

Egyszer korábban már írtam is róla:

https://djnaploja.wordpress.com/2013/03/28/csepreg-elfeledett-vara/

A címet pedig az magyarázza, hogy egy már a középkorban megszűnt (elpusztásodott) és aztán Csepreg határába olvadt Gatal nevű település létezett valahol a Kőszegre vezető út mentén, a mai Kiszsidány és Csepreg között. A kis várhely pedig nyilvánvalóan ehhez tartozott.

Pontos fekvése (a kör közepén):

Csepreg-Ruzsahegy 2019

Még 1997-ben mértük fel a magyar várkutatás máig aktív nagy egyéniségével, Nováki Gyulával:

Nováki Gyula régész

A felmérés maga:

Csepreg-Ruzsahegy

Látható, hogy egy sima torony-hely lehetett a kis körülárkolt dombocska, melyen az ott gyűjtött paticsdarabokból következően, a felső szintjén fachwerkes szerkezetű épület állhatott. Más kérdés, hogy a torony alsóbb szintjei vajon fából vagy kőből épülhettek-e? Nem tudjuk. Holnap majd kitérek a közeli középkori kőbánya kérdésére!

Gatal falu neve egyben egy olyan nemzetségéé is, amelyikből például a Balaton-felvidéki Tátika vár építtetői is kikerültek. Leghíresebb közülük III. Béla nádora, Farkas lehetett, akiről az 1177-1183 közti időszak okleveleiből értesülünk. A nemzetség névadójáról semmit sem tudunk, legfeljebb sejthetünk. Talán egy Géza nagyfejedelem (972-997) és I. (Szent) István (997-1038) korában élt német lovag lehetett (a Gatal név ugyanis hasonlít például a Gottliebre).

Máig emlékszem rá, hogy a felmérés után a szomszédságban borospincével rendelkező Molnár Sándor volt polgármester (1990-2006) vendégszeretetét élveztük. Gesztenyét is sütött a kedvünkért! Nagy kár, hogy már három éve nincs köztünk! Még egy másik, a jelenből visszanézve emberibb és normálisabb korszakot testesített meg. Történelmi érdeme, hogy az ő polgármestersége idején, 1995-ben nyerte vissza Csepreg a középkori eredetű városi rangját.

Molnár Sándor

Hogy félig vissza is kanyarodjak aktuális kérdések felé, bizony volna mit tenni Csepreg érdekes múltjának megismerése és bemutatása terén is.

felhívás 2019-07

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s