Vlasich búcsúja

Milyen szép és árnyalt megfogalmazásokra ad módot magyar anyanyelvünk! A címet kétféleképpen is lehet érteni. Mind a kettőt kifejtem röviden:

Egyrészt lehet úgy gondolni, ahogyan azt sokan (a szorgosan terjesztett sugalmazás szerint az óriási többség) értik, hogy a jelenlegi csepregi polgármester sikerei csúcsán van, sőt esetleg még csak afelé halad,  tehát az idei csepregi búcsú igazán az övé. A hazánkat akár a pirézek ellen is megvédő, szinte hihetetlen eredményeket és győzelmeket egymásra halmozó Párt jelöltje (még akkor is, ha taktikai okból függetlenként indul). Elragadtatással emlegetik hívei a jelentős számú újraaszfaltozott utcát, kijavított járda-szakaszt, felújított önkormányzati lakást, belülről alaposan kicsinosított Városházát. Nem kétséges szerintük, hogy simán nyerni fogja az októberi önkormányzati választást is. Egyszavas programja a vezér és kancellártól plagizálva: folytatjuk. A szavazógép 2.0 összetétele akár: barna medve, szürke macska, vak egér… mindegy, bárkit megválaszt majd a kedvéért a hálás lakosság.

No, itt vegyünk egy kis levegőt! A város 2011-ban felállított főtéri jelkép-oszlopa az általam személyesen (és ingyen!) megrajzolt, arányaiban módosított címerrel:

csepregi-lc3a1tvc3a1nyoszlop

A cím másik, alternatív értelmezése: Csepreg lakosainak jelentős része ráébredt, hogy mégsincs egészen rendben, hogy egyetlen ember döntsön mindenben. Hogy fék nélkül közlekedünk a forgalomban. Ráadásul ez a mindentudó csodadoktor (kritikusai szerint: Mekk Elek) nem is köztünk él, hanem naponta a megyeszékhelyről ingázik.

Az egy kézből vezérlésnek és a kizárólagos hatalomnak megvan az a hátránya, hogy a felszín alatt gyűlnek össze a sérelmek és soha nem tudni, mikor telik be a pohár! Mikor jön el az a pillanat, amikor a negatívumok már nagyobb súllyal esnek a latba a “nép” számára reklámozható eredményeknél.

(Azt ma csak zárójelben jegyzem meg, hogy a jelenlegi suba alatti játék és titkolózás, illetve egyoldalúan sulykolt propaganda mellett biztosan nehéz a polgároknak eldönteniük, mi az ami valóban a jelenlegi városvezetésnek köszönhető és mi az, ami egy más vezetés mellett talán még jobban megvalósult volna.)

Fontos a tények tisztázása, a közelmúlt történeseinek megértése. Magam már összeszedtem a Csepreg fejlesztésére az elmúlt években megkapott támogatások adatait. A tisztán látás végett arra az egyszerű kérdésre kell majd választ kapnunk, hogy azokból mi és mennyiért valósult meg. A mennyiért firtatása nem valamiféle öncélú kukacoskodás, hanem az igazság kiderítésének alapvető része. Nem érdektelen, hogy vajon mihez képest fejlődtünk és mennyire? Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy milyen arányban fordítódtak a város fejlesztésére az ide beérkezett, döntően európai pénzek.

Végül egy összefoglaló gondolat: lehet hogy máshol, máskor és mások is lopnak. Persze, az ember kortól és földrajzi helytől függetlenül is esendő és még a szenteknek is maguk felé hajlik a keze. Ettől azonban a lopás nem lesz erény! Aki önmagát becsületes, erkölcsös embernek tartja, annak nem árt néha a tükörbe néznie és ha valóban a becsület pártján van, akkor véletlenül vagy elnézésből sem szavaz tolvajokra! De még olyanokra sem, akik szavazógépként, gondolkodás nélkül támogatják a csalást és a lopást.

A korrupció ugyanis jelenleg a legnagyobb társadalmi problémánk! Ha egyes “politikusok” és hozzájuk közel álló “vállalkozók” nem lopnának annyit, sokkal jobban élhetnénk mi is, akik csak kívülről szemléljük a közpénzek felelőtlen, a Btk-ban esetleg “hűtlen kezelésnek” minősülő felhasználását. Meg persze a lakóhelyünk is jobban fejlődhetne. Hogy ezt elegen felismerjük-e az október 13-ig terjedő hetekben? Majd kiderül.

Reklámok

Vlasich búcsúja” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Szia Jóska! Nagyon jó a blogod, csak így tovább, még jobban is ki lehetne domborítani, de tudom, hogy fékezel. Egy nagy gond van, hogy akik szavaznak rá, az a buta Vlasich imádó réteg, – aki talán még számítógéppel sem rendelkezik, – így sem a helyi, sem az országos hírekről nem értesül. Ezekhez kellene az e fajta híreket eljuttatni, de hogyan? Minden esetre én teljes erőmmel azon leszek, hogy bekerülj a testületbe, tapasztalatoddal, tudásoddal, mert arra nagy szükség van, a sok buta iskolázatlan jelöltekkel szemben. Mondogatom is így úton-útfélen, hogy ilyen iskolázatlan, alacsony szintű testülete Csepregnek még nem volt. /Visszagondolva, hogy szinte mindenki felsőfokú végzettséggel rendelkezett./ Most ezek az emberek mondják meg, hogy mi legyen, vagy épp ne legyen, önálló gondolkodásuk úgy sincs, mert amit a „vezér” mond, annak úgy kell lennie. Egyszerűen „fáj…. fáj……”. Írj, szórólapot készíts, hogy azok a gondolatok, amik Benned vannak a legegyszerűbb emberekhez is eljusson.

    Üdvözöllek: Anni

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s