Komoró

A szabolcsi Komoró község a nagy Tisza-kanyar térségében, Kisvárda és Záhony között található. Nem tudunk arról, hogy valaha városias, központi szerepkört betöltő helység lett volna.

Pedig az első katonai felmérés térképén a várrekonstrukciókban is jeleskedő Kőnig Frigyes festőművész érdekes megfigyelést tett közzé róla a Várak, kastélyok, templomok (www.varlap.hu) legfrissebb számában.

Komoró 1

A látottak szerint Komorót széles vizesárok övezte és a “város” északnyugati sarka Kőszeghez, Pécshez hasonlóan külön belső várat képezett. Vajon Komorónak városerődítése lehetett?

Ennek nyomai egy a település keleti oldalán,  a telkek végében ma is meglévő árok formájában részben most is láthatók. Egy 1974-ben készült légifotó:

Komoró 1974.jpg

Az egykori erődítés igen nagy területű, kb. 840 x 640 m (~ 42 ha), a “belső vár” kb. 260 x 280 m (~ 6 ha). Ráadásul nem illeszkedik semmilyen városvédelmi logikába. Tehát szerintem nem Komoró településének erődítéséről van szó, hanem egy korábbi kétrészes várról, melybe utóbb “beköltözött” a falu.

Érveim: egyrészt, ha a régi Komoró védelmére épült volna, akkor a “belső vár” a község központjában, a templom körül lenne. Másrészt túl nagy és emiatt eleve védhetetlen a lakosság számához képest.

Korát nem ismerjük, de a magyar történelembe nem illik – tehát régebbi lehet.

tamogatas-2016

 

Közel a megoldáshoz a Seuso-ügy

Ahogy tegnap kérdés formájában sugalltam, nagyon közel állunk a Seuso-ügy megoldásához. Akit összefüggésében érdekel a nyomozásom útja, annak javaslom olvassa újra a Seuso-kincs kategória bejegyzéseit ebben a naplóban (oldalvást egy kattintás s előjön az eddigi 58 bejegyzés).

Hozzáteszem, a 2011-ben megkezdett kutatásom során 2017 július közepéig azt a feltételezhető szálat követtem, miszerint Sümegh József és Kolonics György nevű társa ketten, 1976-ban egy pince földjének kimarkolásánál találhatták meg a Seuso-kincs tárgyait. Azt próbáltam meghatározni, melyik volt az a pince s igyekeztem elérni annak helyszíni megvizsgálását. Ez a változat természetesen ma is a lehetőségek között van. Mint lehetséges forgatókönyv, nem elvetendő egészen a kérdés végleges másik megoldásáig!

Július 17-től kezdve mégis elővettem egy addig általam a meseszerűsége miatt elvetett, ám mégiscsak lehetséges változatot. Eszerint Sümegh egyedül találta meg a kincset, méghozzá egy előttünk egyelőre ismeretlen ókori ércbánya földalatti járatában. Erre a felsősomlyói Havasi Péter és Somogyiné Katalin (Sümegh egykori bizalmasa és segítője) történeteiből lehet következtetni. Jobban illeszkedik ehhez Lelkes Ferenc sztorija is. Ő segített Sümegh-nek 1976 kora őszén két rézüstöt megtöltő 41 Seuso-tárgy elszállításában.

A lelőhely újbóli azonosításához arra van szükség, hogy újra megleljük azt a bejutási pontot, ahol 1976-ban Sümegh bejárást biztosított magának a föld alatti “labirintusba”. Ezt Sümegh annak idején egy lapos kővel álcázta, meg nyilván még egyéb módon is – hiszen 41 éve még senki sem vette azt észre. Mondhatnánk, hogy tűt keresünk a szénakazalban – de szerencsére nem így van. Hogy nem így van, azt Katalinnak köszönhetjük!

Némi türelmet kérek… most egy rövid ideig szünetelni fog a Seuso-kincsről szóló sorozatom.

A helyszín madártávlatból:

Szárhegy rb

(Riegel Béla felvétele)

A Seuso-labirintus mérete

Ma egy a cél, a pontos lelőhely megtalálása szempontjából mellékes kérdést vizsgálok, ez a Sümegh által 1976-ban fellelt “labirintus” – feltételezhetően egy ókori ércbánya – kiterjedése. Kérdezhetnénk, hogy miután erről jelenleg semmit sem tudunk, mit lehet rajta vizsgálni? A gyakorlatban egyelőre, a Sümegh-féle – lapos kővel lefedetett – bejutási pont helyszíni azonosításáig semmit.

Elméletben azonban következtetéseket vonhatunk le. Részint hétköznapi, praktikus megfontolások miatt, részint az 1944-ben magyar katonák által végzett “tábori erődítési” (?) munkák lehetséges helye miatt. Ugyanis nagy valószínűséggel ilyesmi eredményezte akkor a kincs lelőhelyének véletlen megtalálását. Közeledtek Tolbuhin szovjet marsall seregei és a német Dél-hadseregcsoporthoz beosztott maradék magyar csapatok a Balatonvilágostól Érdig húzódó ún. Margit-vonal segítségével szándékozták volna megállítani őket. Ennek nyugati szakaszát és annak déli előterét nagyszerűen belátni a Szárhegy füves-köves platójáról.

Miután a sokat emlegetett Katalin Sümeghtől származó ismerete szerint az 1976-os bejutási pont bizonyosan itt volt, a “labirintus” másik pontja, az 1944-es bejutási hely sem lehetett tőle extrém távolságra. Gondoljunk bele, hogy egy levegőtlen, sötét – ráadásul útvesztő jellegű – ismeretlen föld alatti járatrendszerben Sümegh milyen távolságot tehetett meg?  Persze nyilvánvalóan többször is járt benne s egy idő után már kialakulhatott az alapvető helyismerete és megnövekedhetett a biztonságérzete s az ebből fakadó bátorsága is.

Száz szónak is egy a vége: az 1944-es bejutási pontot a magyar katonák berobbantották, így aligha egyszerű az utólagos azonosítása. Mégis abból indulhatunk ki, hogy ennek valamilyen utólagos nyoma mégiscsak maradhatott. Rendelkezésünkre áll egy 1964-ben készült légifelvétel:

hegytető mp 64.jpg

A bekarikázott jelenség a hegytető legmagasabb pontja körül nagyon hasonlít a háborús tábori erődítések egy bizonyos típusára. 1964-ben még egy épület is állt ott, ami ma már nincs meg.

Mai állapota:

hegytető bokrokkal

Ráadásul a Sümegh-féle, Katalin által a hivatalos szerveknek életében el nem árult bejutási pont ettől nagyon reális – 200 m-en belüli – távolságra helyezkedik el.

Lehetséges, hogy ennyire közel vagyunk a megoldáshoz?

(folyt. köv.)

Seuso-labirintus

Mint az eddigiekből láthatjuk, a Seuso-kincs rejtekhelye a “koronatanú”, Somogyiné Katalin – a szemtanú Sümeghtől származó – története szerint egy kiterjedt föld alatti járatrendszer volt. Ennek a Sümegh által 1976-ban belülről látott “kijárata” közvetlen közelében voltak azok a “hatalmas utazóládák”, melyek a kincs tárgyait tartalmazták.

Utóbbiak azonosak lehetnek a Havasi Péter felsősomlyói lakos által elmondott 1944-es háborús történetben szereplő 6 ládával, melyeket egy bánya-alagútba robbantottak be azzal a céllal, hogy elrejtsék őket illetéktelenek elől.

Sümegh véletlenül jutott be ebbe a föld alatti járatba egy általa lapos kővel eltakart szűk nyíláson keresztül. Ismeretlen távolságot tett meg a “labirintusban”, míg egyrészt felismerte annak bonyolultságát, másrészt az általa látott “kijárat” közelében meg nem találta a ládákat. Hogy a labirintus levegőellátása hogyan volt biztosított s Sümegh a valószínűleg sötét helyen mivel világított (talán elemes zseblámpával), nem tudjuk. Katalinnak elmondott beszámolója szerint tekintélyes szélességű és belmagasságú részei is voltak az “alagútnak”, az alján kocsikerék nyomaival.

Az 1976-os – Sümegh-féle – bejutási pont helyét majdnem biztosan ismerjük (bár itt a többes szám rajtam kívül csak a Katalin által őneki megmutatott hely fotóját őrző személyt jelenti). Annak újbóli megtalálása tehát nem jelenthet megoldhatatlan problémát.

Nehezebb kérdés, az 1944-es helyszín azonosítása. Ez kétféle módon oldható meg. Egyrészt úgy, hogy megismételjük Sümegh 1976-os felfedező útját az általa talált és visszarejtett nyíláson keresztül. Miután persze az utóbbit ismét megtaláltuk.

Másrészt pedig kideríthetjük hol, miért és miféle földmunkát (robbantást?) valósítottak meg magyar katonák 1944 november-decemberében a Szárhegy tetején vagy oldalában? Itt természetesen nem lehet olyan könnyen hozzáférni a kincset rejtő ládákhoz, mint Sümegh egykori útját követve.

kezmoso-tal

(A kézmosó-tál párját Lelkes Ferenc 1987-88-ban még 150.000 Ft-ért adta el, 1982-ben az angol vevők 25 Millió Ft-nak megfelelő fontot fizettek a ma is ismert párjáért. Jelenlegi értéke megközelíti az 900 Millió Ft-ot.)

(folyt. köv.)

A Seuso-kincs rejtekhelyének megközelítése

Ha hihetünk Katalin és Havasi egymást igazoló történeteinek, akkor a Seuso-kincs lelőhelye egy föld alatti “labirintus”, melynek valaha volt eredeti bejáratát 1944-ben találták meg magyar katonák. Igaz, rögtön újra el is tüntették – Havasi elmondása szerint robbantással.

Sümegh József nem ezen az 1944-ben fellelt és újra elrejtett ponton jutott be a föld alatti járat-rendszerbe, hanem önmaga számára is váratlanul, kincskeresés közben egyszer csak beleesett egy szűk nyíláson keresztül. Ezt a helyet azon frissiben Lelkes Ferenc is látta, mert ő segített egy lovas szekérrel elvinni Sümegh Józsefnek a talált tárgyak egy részét (ha Lelkes elbeszélésének hihetünk, akkor ő nem is tudott többről, mint az akkor szállított két rézüstről és a bennünk lévő 41 nehéz ólomszürke kancsóról és tálról).

Katalin szerint azonban sokkal több darabból állt a kincs, melyből utóbb kisebb tárgyakat még több alkalommal is kihozott a hátizsákjában Sümegh. Az egész készlet kimentését is megtervezte, azért mutatta meg Katalinnak a pontot, ahonnan éjszaka kisteherautóval el kellett volna vinniük a 6 láda még lent lévő tartalmát egy Sümegh által kiszemelt új helyre (melyet szintén megmutatott Katalinnak). Erre a fuvarra azonban nem került sor, mert Katalin végül nem merte bevállalni a dolgot.

Katalin később ezt az 1976-os “beesési” és “kincskiszedési” pontot nem mutatta meg sem a rendőröknek, sem Nádorfi Gabriella régésznőnek. Mutatott ugyan nekik valamiket, de nem azt. Nem akarta ugyanis ingyen odaadni nekik a tudását. Ahogyan Katalin maga írja a kézirásos feljegyzéseiben: sokat tudtak (tőle), de nem eleget.

Ahogyan korábban írtam, egy általa megbízhatónak tartott személynek később mégis megmutatta az “éles” helyszínt, amiről fénykép is készült, mely szerencsére most is a rendelkezésünkre áll. A segítségével beazonosítható az 1976-os bejutási pont!

Ez nem az azonosításra alkalmas közeli kép, de a terület valahol itt van:

mp 4

Úgy ítélem meg, hogy a Sümegh által visszarejtett, illetéktelen szemek elől eltüntetett lyuk megtalálható s azzal tulajdonképpen meg is oldottunk mindent. Elkaptuk Ariadné fonalának végét, amit már csak fel kell göngyölítenünk! Be kell mennünk a labirintusba s a föld alatt x métert megtéve meg kell találnunk a 6 ládát és a közelükben észlelni fogjuk belülről az 1944-es berobbantott nyílást is.

A Seusóhoz hasonló – csak sokkal kisebb – kaiseraugsti kincs Ariadné tálja:

Ariadnetablett

Ariadnetablett aus dem Silberschatz von Kaiseraugst 4. Jh. n. Chr

(folyt. köv.)

A Seuso-kincs rejtekhelyének bejutási pontjai

Ma két pillanatnyilag ismeretlen pontról elmélkedem. Arról a helyről, ahol 1944-ben Havasi Péter elmondása szerint berobbantottak egy hat kincsesládát rejtő föld alatti járatot és arról  a másikról, ahol 1976-ban kincskeresés közben bejutott ugyanebbe a járatba Sümegh József.

A vizualitás kedvéért lássuk ismét a tegnapi ábrát:

Seuso lelőhely rek

Tulajdonképpen ide tehetnénk mai felvételeket is a terepről? Feltevéseink ugyanis lehetnek és vannak is a két pont hollétét illetően. Mint egy korábbi bejegyzésemben írtam, a sokat emlegetett Katalin több alkalommal is megmutatta különböző személyeknek az 1976-os bejutási pont körülbelüli helyét (konkrétan a lyukat nem). A zárójeles megjegyzés a tényekből adódó következtetés – még ma sem ismerjük ugyanis a Seuso-kincs lelőhelyét!

Nem nehéz talán belátni, hogy amennyiben pontos tudása lett volna Katalinnak, akkor aligha lett volna szüksége a 2001-2003 közt Cserményi Vajkkal folytatott kutakodásra. Talán ennek során merülhetett fel az 1944-es bejutási pont “álcázott pince”-ként történő azonosítása? Szerintem ez nem volt jó ötlet, de most hadd ne fejtsem ki miért…

Mit lehet tudni a két pontról? Kezdjük talán az egyszerűbbel, az 1976-os ponttal. Katalin szerint Sümegh a “római kori bánya” közelében esett bele véletlenül. Nyilván ezért szerepel a Katalin és Cserményi által készített vázlaton a római kori bánya közelében, attól északra az “alagút” felirat.

Katika vázlata jav

Lelkes Ferenc elmondása szerint is egyedül találta meg ezt a nyílást Sümegh s ahhoz hogy ki tudják szedni  rajta keresztül a római kori tárgyakat, egy pajszerral ki kellett azt szélesíteniük.

Kérdések: hogyan fordulhatott elő, hogy mintegy 1600 évig senki sem esett bele az “alagútba”? Hogyan lehetséges, hogy 1976 óta viszont senki sem találta meg azt?

A legegyszerűbb válasz az volna, hogy azért, mert nincs is alagút. Magam is ezt gondoltam volna még egy hónappal ezelőtt is!

(folyt. köv.)

A Seuso-lelőhely megtalálása

Ma – reményeim szerint – minden eddiginél közelebb kerülünk a Seuso-kincs lelőhelyének megismeréséhez. Végiggondolva ugyanis a lehetőségeket és levonva a Havasi Péter, Lelkes Ferenc és Somogyiné Katalin elbeszéléseiből adódó következtetéseket, megrajzoltam a helyszín elméleti modelljét.

Ez természetesen nem feltétlenül tükrözi a pontos valóságot, de valami hasonlóval számolhatunk! Arra feltétlenül alkalmas, hogy világosan lássuk, milyen további lépések vezethetnek el bennünket a kincs valószínűleg még most is a helyszínen lévő részének megtalálásához és a lelőhely konkrét megismeréséhez.

Seuso lelőhely rek

Az 1944-es bejutási pont az a hely, ahol magyar katonák nem tudjuk pontosan mit csinálva, véletlenül rábukkantak a kincset rejtő föld alatti járatra. Parancsnokuk ládákba rakatta velük a holmit, majd lemondva az elszállításról a járat végének berobbantása mellett döntött, hogy ezáltal helyezzék újra biztonságba a kincset.

Az 1976-os bejutási pont az, ahol Sümegh József véletlenül beesett az általa labirintusként leírt járatrendszerbe (most a rajzon az egyszerűség kedvéért csak sima “alagútként” ábrázolom). A két üstnyi kincset ezen a pajszerrel tágított nyíláson szedték ki Lelkessel. Azért kellett tágítani a lyukon, hogy kiférjen rajta a holmi. A feszítővas munka közben ráesett a Seuso-tálra, íme a sérülése:

Vadasz-tal_4

Hozzáteszem, az ütés a tál másik felé érte, mert az a medalionnal hason volt a rézüstbe helyezve.

Lelkes arra, hogy a nagy méretű utazóládák közelében lehet az 1944-es bejárat, abból jött rá, hogy ott a háború idején berobbantott kövek között, 32 évvel később (1976-ban) talán némi fény is beszűrödhetett. Ezért mondhatta Katalinnak, hogy a ládák az alagút általa fellelt bejáratának közvetlen közelében voltak.

A lelőhely megtalálásához tehát semmi másra nincsen szükség, mint a két bejutási pont egyikének azonosítására. Ha akár az 1944-es, akár az 1976-os bejutási pont megvan, akkor már csak az a kérdés, hogy a ládák tartalmából hátizsákkal vajon mennyi tárgyat hordott ki annak idején Sümegh?

Egy biztos, azt tervezte, hogy a kincs zömét szintén az általa megtalált szűk lyukon keresztül hozzák majd felszínre és Katalin ponyvás platójú kisteherautóján szállítják el, de erre végül nem került sor. Nem tudjuk, annak idején sikerült-e a felszínen is azonosítania az általa belülről látott 1944-es pontot? Mindenesetre az 1944-ben berobbantott járatvég kitisztítása s a ládák azon keresztül való napvilágra hozatala nyilván meghaladta volna a lehetőségeit.

Hogy végül egy egyszerű kérdéssel zárjam mára a bejegyzésemet: vajon miért 6 ládába rakták 1944-ben a tárgyakat? Válasz: mert ötben nem fértek volna el…

Az elemzés folytatása következik…