Az elfalazott alagút

A Seuso-ügy sajnos 2007-ben elhunyt koronatanúja, Somogyi Lajosné, Katalin 2005-ben készült kézírásos feljegyzéséből tudjuk, hogy megmutatta hivataloséknak az eredeti lelőhelyet és a Sümegh által kiszemelt másodlagos rejtekhelyet is. Ezekről fotó és videó felvételek is készültek – melyeket elvileg csak az ő személyes engedélyével lehetett volna felhasználni.

A rendőrök Nádorfi Gabriella székesfehérvári régésznő bevonásával – Katalin kihagyásával – nyomoztak tovább a helyszínen, de nem jártak eredménnyel. “Nem figyeltek rám eléggé és ezért nem találták a kincseket” – írja. “Nem ott ahol én szóban jelöltem, hanem egy méterrel arrébb találtak egy alagút bejárót, de be volt falazva. Hogy miért nem törték át a falat, nem tudjuk. Nem csak a régésznőt, hanem őt is a helyszínre kellett volna vinni, hogy kijavítsa a hibát, ha valamit félreérthetően mondott volna – írja.

Görgény akna alagút

(a kép nem a helyszínen készült, csak illusztráció!)

Ha nem lenne a mindenre kiterjedő titkolózás a kincs körül, akkor megtudhatnánk hogy a 2004-2005 táján folytatott régészeti kutatás során valójában mit találtak? Ha helytálló Katalin információja (miért is ne volna az?), akkor vajon milyen okból nem bontották ki az elfalazott járatot?

Csak találgatni tudunk! Talán azért, mert egyértelműen 20. századi volt a falazat? Halkan kérdem: 1944 vajon melyik században volt?

Reklámok

Seuso-bűnügyek

A tegnap tárgyalt önkéntes informátor (szerdai tanú) tudhat érdemi dolgokat. Lelkes Ferencnek akart üzenni, aki vitán felül az ügy egyetlen élő koronatanúja. Igaz, őt sem a rendőrségi nyomozás derítette ki, hanem önként jelentkezett 2002-ben pénzjutalom reményében – aztán mégsem árult el igazából szinte semmit. Állítólag hallgatásának köszönheti, hogy 41 évvel a Sümegh-gel közös kincsszállítási akciójukat követően is életben van.

Most a szerdai tanú azt mondta, hogy Lelkesnek része volt 1 mázsányi ezüstnek az országból kamionokkal történő kicsempészésében az akkori Jugoszlávia felé. Hogy ez mikor és hány részletben történt, arról nem beszélt. Az sem világos, hogy mely tárgyakról volt szó: a most ismert 14 darab összsúlya ugyanis kevesebb mint 1 mázsa. Lehetséges, hogy a Lelkes által megszámolt 41 darabos – Sümegh-gel együtt begyűjtött – készlet további tárgyairól?

A szerdai tanú 10 halottról tett említést, amit szintén több az eddig ismertnél (4 katona 1944-ben, Brizs Károly, Kolonics György, Sümegh József és egy István keresztnevű további polgárdi származású fiatalember, egykori sorkatona – ez eddig összesen: 8). Pontatlanul fogalmazott, vagy mi tudunk keveset?

Egy biztos helyszín, a jelenleg már mások által lakott egykori Sümegh-porta:

Sümegh-porta

Az is érdekes újdonság, hogy – ha a szerdai tanú igazat mondott, akkor a rendőrség tárgyalt Lelkessel, sőt ígértek is neki valamit, de nem teljesítették…

Felmerül a kérdés, hogy a 40 évvel ezelőtti ügyben nem volna mégis célszerűbb a nyilvánosság bevonásától eredményt remélni? Ha már eddig semmi konkrétabbat nem sikerült kideríteni s még az egyetlen élő személyes közreműködőt, Lelkest sem sikerült együttműködésre bírni?

Seuso-bűnügyek?

A tegnapi bejegyzésem címében még egyes számban fogalmaztam, de joggal merülhet föl a kérdés: összefüggnek-e tényleg a kincs megtalálásával az 1976-1980 között Polgárdiban és a Szárhegyen egymást követő rejtélyes halálesetek?

A rendőrök szerint “nem merültek fel bizonyítékok”, az ismert részletek azonban komoly gyanúra adnak alapot.

Ott van például az 1977 júliusában különös körülmények között, egy előző napi kocsmai beszélgetést követően, a lakóhelyét jelentő pincéjében  másnap reggel holtan talált Kolonics György esete! Művezető és gépkezelő volt a szárhegyi kőbányában s egy szemtanú szerint ugyanazzal a két férfival poharazgatott a Polgárdihoz tartozó ipartelepi kocsmában, akikkel 1980 decemberében – a halála napján, ugyanott – Sümegh Józsefet is látták.

Mit ad Isten, nemcsak a pincében találtak szétdobálva mindent, hanem még a kertben is turkáltak valakik. Állítólag a rendkívüli halálesetet annak idején gombamérgezésként könyvelték le. A szemtanú a kocsmában még rá is kérdezett Kolonicsra, kikkel van egy társaságban? Azt a választ kapta, hogy a “barátai”. Állítólag a HM-ből voltak – de legalábbis a honvédségtől (talán az autójuk rendszáma alapján gondolhatta ezt a kocsmai beszélgetés szemtanúja?).

Állítólag ugyanez a két férfi (“valami nyomozók”) kereste fel annak idején a kincs ügyével szintén kapcsolatban álló Pereczes Ferenc asztalosmestert is, de csak a feleségét találták otthon.

A korabeli magyar állam szerveinek hivatalosan eljáró tagjai voltak vajon? Miért nem sikerült 1990 után sem kideríteni semmit velük kapcsolatban? Miért van ma is a totális titkolózás?

Két egykori polgárdi fiatalember, az 1976 szeptemberében meggyilkolt Brizs Károly és a hasonló sorsra 1980 decemberében jutott Sümegh József:

Két kép még hiányzik! Ha valakinek van fotója Kolonics Györgyről, kérem juttassa el hozzám! Ugyancsak várom a negyedik (?) rendkívüli haláleset érintettjével (….. István) kapcsolatban a részleteket (nevét, adatait, fotóját, halálának korabeli hivatalos magyarázatát). Róla csak annyit “tudunk”, hogy polgárdi lakosként előzőleg dolgozott a táci régészeti ásatáson és Sümegh-gel durván egy időben volt sorkatona 1978 körül.

A Seuso-bűnügy

Mivel titkosítva van a Seuso-ügy évtizedek óta folyó rendőrségi nyomozása, szinte semmit sem tudunk arról, milyen részeredményekre jutottak, mi az amit tisztáztak vagy esetleg felderítettek.

A nyomozás vezetője Vukán Béla alezredes – a képen Dézsy Zoltán: Seuso 2 filmjében nyilatkozik (vagyis érdemben éppen nem mond semmit):

Vukán Béla 1

Tény, hogy roppant gyanús körülmények között halt meg legalább három ember:

Brizs Károly – 1976. szeptember

Kolonics György – 1977. július

Sümegh József – 1980. december

Mindhármuk esetében erősen feltételezhető, hogy az a kinccsel volt összefüggésben! Még emlegetnek egy István keresztnevű polgárdi lakost is, aki 1978-80 táján állítólag szintén sorkatona volt s egy gyanús balesetben veszítette életét (vagy talán “öngyilkos” lett). A szóbeszéd szerint ő is érdeklődött a római régiségek iránt. Ha valaki az olvasóim közül többet tud, kérem ne fogja vissza magát és ossza meg tudását!

Amit a nagy titkolózás közepette “tudni” lehet, az annyi, hogy állítólag nem bizonyítható a kapcsolat a kincs és a halálesetek között s ilyen szempontból csak Sümegh halálát vizsgálták meg érdemben.

Mivel egyelőre a kincs magyarországi lelőhelye ismeretlen, az sincsen bizonyítva, hogy Sümegh biztosan kapcsolatban volt vele. Erre ugyan tények sokasága utal, de bűnügyi értelemben még ez sem egyértelmű! Arról nem is beszélve, hogy a vélhető gyilkosságnak még gyanúsítottja sincsen s az indítéka sem világos. Mondhatnánk persze, hogy utóbbi pofon egyszerű: a kincs megszerzése…

De még ez sem igaz, mert – ha így volt is – a kincset talán emberölés nélkül is meg lehetett volna szerezni.

Az én magánnyomozásom szempontjából az a kérdés, vajon logikusan értelmezhetőek-e a halálesetek a kinccsel összefüggésben?

(folyt. köv.)

Seuso – vissza a kezdetekhez

Egy hosszas nyomozás során új megvilágításba kerülhetnek korábban mellékesnek vélt szálak is. Ma egy a Seuso-ügy bűnügyi részéhez tartozó, elgondolkodtató témáról írok.  Sajnos magam is nagyon keveset tudok róla, de az a kevés érdekesnek tűnik a kincs egykori megtalálása szempontjából.

Feltételesen írom Brizs Károly egykori polgárdi lakosról, hogy 1953-ban született – azt hallottam ugyanis, hogy 2-3 évvel idősebb volt Sümegh Józsefnél, a kincs ismertté vált egykori megtalálójánál. Közös vonásuk, hogy mindketten sorkatonaként, felakasztva végezték s a halálukat annak idején, mint öngyilkosságot könyvelték le.

Brizs Károly (1953-1976)

Brizs Károly

(a kép forrása: Seuso 2 – Dézsy Zoltán dokumentumfilmje)

Sajnos egyelőre ismeretlen helyen lappang a halálával kapcsolatos vizsgálat dossziéja. Amit tudni lehet róla: 1976 szeptemberében találták meg a Szárhegyen, az erdőben. Civil ruhában, egy ing ujjára volt felakasztva. Fogait a helyszínen valakik előzőleg kiverték. Hogy ennek ellenére miért vélték öngyilkosságnak, rejtély? A megelőző heteinek története is igencsak talányos…

Utóbb – a Seuso-ügy 90-es évekbeli ismertté válásakor – a helyiek az ő halálát is kapcsolatba vélték hozni a kinccsel. Erre azonban a rendőrségi nyomozás, legalábbis mielőtt titkosították volna az egészet, nem talált bizonyítékot.

Most azonban érdekes összefüggésre (?) lettem figyelmes. Miután ismerni vélem a kincs megtalálási helyét, feltűnt az a tény, hogy Brizs “vallatásának” és halálának helyszíne a hegy valós lelőhelytől szinte legtávolabbi pontja. Vagyis ha ismerte a helyet, akkor ösztönösen minél messzebb vitte az ismeretére kíváncsi későbbi gyilkosait. Úgy tűnik, nem is árulta el a titkát, hiába vallatták!

A kincs dolgától függetlenül is kérdés: hogyan maradhatott következmény nélkül és miért lett eltussolva egy ennyire brutális emberölés?

Miért késik a helyszíni kutatás Kőszárhegyen?

A szerdai (július 12-i) bejelentés és annak kiszivárgott előzményei sok mindent érthetőbbé tesznek. A fő csapás a propagandára irányult, a valódi feladatok pedig zárójelbe kerültek.

El kellett ámítani a lakosságot valami “eredménnyel”, ami  a kormánynak köszönhető. Mindezt a szintén komoly pénzszórással (s egyesek számára nyilván örömteli gyarapodással) járó vizes világbajnokság megnyitója előtti órákra időzítve. Mintegy megelőlegezve a főként Hosszú Katinkától várt további aranyakat. Hadd dagadjon a büszke magyar honfiúi és honleányi kebel.

Nyilvánvalóan bezavart volna ebbe a tervbe, ha előtte még kiderül a kőszárhegyi lelőhely! Akkor ugyanis nem lehetett volna mivel magyarázni a 28 Millió Eurós kifizetést lord Northampton számára.

achilleus_tal_2.png

Tudni kell ugyanis, hogy amennyiben az 1990 óta, azaz immár 27 éve eredménytelenül folyó nyomozást követően mégiscsak sikerülne azonosítani a kincs tényleges lelőhelyét, akkor a tárgyak tulajdonosa vitán felül a magyar állam lesz.  Az igazi bizonyíték pedig, minden szemfényvesztést félretéve, csakis a további tárgyak előkerülése lehet.

Ez esetben remény nyílik a Halim Korban vagy Rainer Zietz  által birtokolt 5 további tál, 37 ivókupa és 187 kanál – ezúttal már ingyenes – visszaszerzésére is. Sőt, maga a visszaszerzés kifejezés használata is ezáltal lesz valóban igazolt. Megjegyzem, ezzel a részlettel együtt sem válik azonban teljessé a kincs eddig előkerült része. A tanúvallomások szerint látott és megszámolt tárgyak közül hiányzik 22 nagyobb darab és ismeretlen számú kisebb tál és kis tányér.

Meg persze hiányzik a rendőrség tájékoztatója is arról, hogy milyen eredményeket értek el az adófizetők pénzén eddig lefolytatott 27 éves nyomozásuk során. Felülvizsgálatra szorul az is, hogy vajon indokolt-e ezek után még bármit is tovább titkolni?

 

Büszkeségpont Csepregen?

Még tavaly pályázott Csepreg önkormányzata az 1956-os forradalom 60. évfordulója kapcsán egy emlékmű megvalósítására. Veres Gábor szobrászművész kapott megbízást a tervezésre és a megvalósításra. Utóbbira csak most fog sor kerülni. Első – nem túl szerencsésnek tűnő – elképzelését elvetve egy “diadalkapu” lett végül elfogadva.

Ennek az a lényege, hogy ne csak 1956 kerüljön megörökítésre (amikor helyben lényegében semmi sem történt – olyasmi, amire büszkék is lehetnénk, meg pláne kevés…hacsak az az évben született kiváló csepregi polgárok némelyikére nem gondolunk)! Tehát a művész koncepciója az lett, hogy mutassa be az emlékmű mindazt, ami Csepreg egész múltjából fontosnak tűnik. Ehhez tőlem kért segítséget. Én pedig természetesen a nyers és bőséges témajegyzékemet* átküldtem minden Csepreg múltjával érdemben foglalkozó embernek.

Veres Gábor terve:

 

Némi déjavu (ejtsd: dézsavü) érzésem keletkezett azonban a közelmúltban. Nehogy már ugyanúgy járjunk, mint 2011-ben a főtéri jelképoszlop esetében! Akkor én voltam a felirat ötletgazdája, de az “okosok” belenyúltak és végül hibás szöveg került kiírásra ezüst helyett arany betűkkel és antikva helyett kurzív írással (Sopron helyett Soprony stb.).

Persze ezek az “okosok” akkor is “hatalmi” pozícióban voltak…de inkább hagyjuk! Csepreg éppen azért tart ott ahol, mert rendkívül sok az “okos”…

Most is találkoztam egy az általam elindított eredeti szöveg felismerhetetlenségig eltorzított, elemi hibákkal terhes változatával, amelyet állítólag az önkormányzat végül elfogadott (?).

Nem tudom ki fogja vállalni a felelősséget azért, hogy az adófizetők pénzén egy elképesztően amatőr, hibás és hamis dolgokkal teli emlékmű készül el. Én természetesen felajánlottam, hogy ha kell, ingyen és akár azonnal segítek – már ha igény van rá, hogy egy megalapozott, nem csak műalkotásként nívós, hanem tartalmilag is komoly emlékmű készüljön.

Sajnálom az általam művészként nagyra becsült Veres Gábort, hogy egy jó tervet elrontanak helyi “okos” politikusok (?). Akik minden alap nélkül azt gondolják – sőt közülük egyesek még terjesztik is, hogy az én Csepreg múltjával kapcsolatos tudásom állna a terv mögött. NEM AZ ÁLL, a készülő formában SEMMI KÖZÖM HOZZÁ!

Az hogy tőlem valamit lopnak, majd utána a felismerhetetlenségig átalakítják, azután meg azt hazudják, hogy én csináltam… NA NE!

Hogy visszatérjünk a látványoszlopra a sajnálatosan elrontott felirattal, íme a címer:

csepregi látványoszlop

Ezt valóban én terveztem saját magam és a konkrét megvalósításhoz is én készítettem el a tervet photoshoppal a saját itthoni gépemen ingyen. A szétlopott főtéri pénzből erre sem jutott jelképesen 1 Ft sem…

Hazudni és lopni – talán ez korunk hazai jelmondata. Szomorú! Ja és minél “okosabb” valaki, annál jobb? Van még lejjebb a béka fenekénél is?

*akit érdekel ez az eredeti dokumentum, annak szívesen átküldöm emailben, vagy akár facebookon (aki meg tenni akar egy jobb Csepregért, szintén bátran megkereshet, mint lehetséges szövetségest)