Egyszer fent, egyszer lent – Gyurcsány tévedése

Ahogyan május 26-a váratlanul nagy győzelmet hozott a DK számára, úgy június 26-a egy ma még nehezen felmérhető súlyú vereséget. Hiába léptetett fel a párt egy akár Tarlóssal szemben is eséllyel indítható főpolgármester-jelöltet Kálmán Olga személyében, nem sikerült megelőznie a “baloldal” 2018-ban vesztes miniszterelnök-jelöltjét, Karácsony Gergely zuglói polgármestert. Ezzel látványos győzelmet aratott a Gyurcsány-ellenes, a Fidesszel is mutyizó hagyományos baloldal. Mondhatnánk azt is, hogy megint eltávolodott az esélye az ellenzéki oldal megújulásának és visszazökkentünk a május 26-a előtti helyzetbe. Ha pesszimistán fogalmaznék, kis túlzással azt is mondhatnám, sajnos októberben sincs remény az orbáni hatalom halovány megkarcolására sem.

Persze mindenki hibázhat és tévedhet – tehát félre ne értsen senki, nem a baloldal által sokszorosan hátba döfött volt miniszterelnököt hibáztatom. Ahogyan mondani szokták, csak az nem követ el hibát, aki nem dolgozik.

Gyurcsány ráadásul azzal is tetézte hibáját, hogy most kénytelen lesz Karácsony kétes esélyű kísérletét támogatni, mert mást nem is tehet. Ezzel ráadásul tökéletesen hozzájárul Orbán hatalmának további legitimálásához, hiszen lesz majd októberben egy olyan választás, ahol megint további öt évre bebetonozzák a legtöbb orbáni helytartót, majdnem biztosan Tarlóst is. Mondhatnám, tökéletes csapdahelyzet Gyurcsány és a DK számára. Kíváncsian várom, talál-e erre megoldást, vagy bele kell törődnünk az Orbán-rendszer végtelenített uralmába?

Amikor tegnap, még az eredmények hivatalos kihirdetése előtt egy órával az azonnali.hu – meg nem nevezett, de hitelesnek bizonyult forrás alapján – közzétette az ellenzéki előválasztás végeredményét, a megkérdezett szavazók számomra igencsak meglepő nyilatkozatokat tettek:

Egyikük nyíltan elmondja, hogy ő októberben várhatóan nem a most versengett három jelölt egyikére fog szavazni:

nyilatkozó 1

Másikuk kifejti, hogy akár Tarlós híveinek is joguk van beleszólni az ellenzéki jelöltállításba:

nyilatkozó 2

Harmadik kifejti, hogy ő igazából Puzsér szimpatizáns, s csak akkor szavazna októberben az ellenzéki jelöltre, ha az a Momentumos Kerpel-Fronius Gábor lenne:

nyilatkozó 3

Mit ne mondjak, érdekes összetétel! Azt meg úgyszintén nehéz innen (Budapesttől 217 km-re élek) megítélnem, vajon miért nem volt előre egyeztetve a jelöltekkel az eredmény bejelentésének módja?

Reklámok

Bélabánya temploma

Mai témánk a hét alsómagyarországi szabad királyi bányaváros egyikének, Bélabányának a temploma. Tanulságos, mert rávilágít arra is, hogy bizony még jelentős helyek templomerődítései sincsenek benne a szakmai köztudatban sem. Az én immár 9500 helyet tartalmazó, eddigi legteljesebb gyűjteményemből is hiányzott mindaddig, amíg ki nem nyitottam a Magyar Nagylexikont a város címszavánál s ott – László János fotójának köszönhetően – meglepetéssel észleltem a Szent János evangélista plébániatemplom körüli lőréses védőfalat:

Created by Readiris, Copyright IRIS 2009

Tanulságos még a templomtorony – gondolom pompás kilátást nyújtó – padmalyos körfolyosója is.

Az ezüst-, arany- és rézbányászatról ismert település temploma Árpád-kori eredetű, de írott forrásokban csak 1332-ben bukkan fel Miklós nevű plébánosa említésével.A város német Dilln nevén 1352-ben fordul elő legkorábban. Még később, 1387-ben szerepel először Fejérbánya (Feyerbanya) néven. Ennek szláv tükörfordítása a szláv Bélabánya (Banská Belá). Az újkorban jellemzően Selmecbányával egyesített közös tanácsa volt, napjainkban – 1954 óta – önálló.

Alsó- és Felsőmagyarország fogalma napjaink embere előtt már jórészt ismeretlen. Leegyszerűsítve úgy tudnám megmagyarázni, hogy előbbi a Duna, utóbbi a Tisza vízgyűjtő területe volt s szűkebb értelemben mindkettő a mai Szlovákia területére értendő. Tehát azért nevezték alsómagyarországinak a híres bányavárosokat, mert azok a Dunába folyó Garam, vagy az Ipoly közvetítésével szintén oda tartó Selmec-patak mentén települtek.

A teljes történelmi országra vonatkozó terveim megvalósításához továbbra is keresem a  céljaimat támogató magánszemélyeket, cégeket, s természetesen az adófizetők pénzén működő intézményekkel való együttműködésre is nyitott vagyok. Persze tudom, utóbbiaknak nem könnyű megemészteni, hogy nálam egy olyan, minden eddigi ismeretünket összefoglaló hatalmas adattár (térkép- és alaprajzgyűjtemény) keletkezett – melyet sokan csak nagy létszámú intézmények több évtizedes munkája eredményeképpen tudnának elképzelni.Megjegyzem magam is évtizedek óta dolgozom rajta!

pink

 

 

Palágykomoróc-Kisvár

Kárpátalja egyik még felderítetlen vár helyéről írok ma, igazán röviden. A szerény terjedelem fő oka az, hogy igazából csak egy a harmadik katonai felmérés térképén olvasható helynévre figyeltem fel:

Palágykomoróc-Kisvár

Semmi egyéb adatunk nincs egyelőre vele kapcsolatban. Ilyen esetben meg lehet kérdezni a helyieket (magyarok), de ehhez még eddig nem volt szerencsém (hacsak most nem olvassa e soraimat valaki?). Sajnos más térképeket nézegetve sem jutottam közelebb a hely pontosabb azonosításhoz és a műholdfelvételeken sem látszik a “Kis vár” névmegírással érintett területen semmi egyértelműen gyanús jelenség.

Ilyen esetben két dologra lehet gondolni. Vagy ott volt ugyan, de ennek sajnos nem látszik semmi látható nyoma. Vagy – ami szintén elő szokott fordulni – a térképen “elvándorolt”, azaz pontatlanul került rögzítésre a név.

Lehetséges, hogy Palágykomoróc (Palad-Komarivtsi) esetében az utóbbival számolhatunk. A Bing Maps képén a temetőtől délre eső réten 30 m átmérőjű, árokra utaló sötét gyűrűvel övezett jelenség látható. Könnyen lehet, hogy ez lesz a Kisvár helye:

Palágykomoróc bm

Lehetséges, hogy az ember szeme már olyasmit is látni vél a képen, mint egy a vár közepén állt négyszögletes középső toronyra utaló elszíneződés?

Palágykomoróc közeli

Megjegyzem, Kárpátalja várai még meglehetősen felderítetlenek. Ahhoz hogy minél teljesebb képet kapjunk a középkori Magyar Királyság viszonyairól, egyenletesebbé kell tennünk ismereteinket. Mindehhez egyelőre – hogy nagyképűen fogalmazzak – egyszemélyes magán-kutatóintézetem szerény lehetőségei állnak a rendelkezésemre. Nem ártana néhány – de legalább egy – 21. századi Széchenyi István a “tudomány” finanszírozásához.

pink

Csepreg jövője?

Külön kérdés persze, lehet-e bármely település helyzetét az ország egészéből kiszakítva szemlélni? Aligha. Van-e jelentősége annak, hogy négy hónap múlva (állítólag október 27-én) egy újabb öt évre szóló felhatalmazást adó önkormányzati választás lesz? Formálisan mindenképpen – talán valóságosan is lehet.

Természetesen minden mindennel összefügg, úgyhogy Csepreg sorsa sem függetlenül alakul majd Magyarország (a néhai demokratikus, jogállami Magyar Köztársaság), sőt az egész Európai Unió sorsától. Előbbié is nagyban függ utóbbiétól, amelyik éppen az előttünk álló hetekben érdemben formálódik. Magyarán szólva, vigyázó szemeteket Brüsszelre vessétek!

Ha valaki azt mondaná, hogy a magyar glóbuszon kívül nincs is élet, azt emlékeztetném arra, hogy a nagy csinnadrattával – néha többszörösen is – átadott és felavatott helyi fejlesztések 90 %-ban a “brüsszeli bürokratáknak” és mögöttük a dán, holland, belga, német stb. adófizetőknek köszönhetőek. Az, meg persze az “ollókezű” és a fidesz-mantrát hirdető “politikusoknak”, hogy ezek felavatásánál legfeljebb szitokszóként kerül szóba Európa.

Az sem igazán pozitív dolog, hogy a városunk szépítéséhez és élhetőségéhez, intézményeink költségtakarékosabb és jobb minőségű működéséhez hozzájáruló kisebb-nagyobb fejlesztések a pártállami korrupció jegyében, túlárazva és “természetesen” fidesz-közeli cégeken keresztül valósulnak meg. Persze mondhatnánk, hogy ez a mindennapi hazugságok  közepette, a rendszeres lopáson  alapuló szisztémában teljesen természetes – de ne mondjuk!

Mi volna, ha a közpénzekre sem gondolnánk szabadon ellopható dologként? Még az úgymond “potya” európai pénzekre sem – ugyanis azok sem az út mentén véletlenül talált bankjegy-kötegek, hanem a belga, portugál, olasz stb. emberek adóiból származnak s elvileg a hazánk európai felzárkózását – nem a fideszes “politikusok”, családtagjaik és a hozzájuk kötődő vállalkozók személyes gazdagodását – kellene szolgálják. Mi lenne, ha esetleg számon tartanánk és ellenőriznénk a város pénzének felhasználását is? Ugyan fájdalmasan lemaradtunk a versenytársainktól, sőt még a saját lehetőségeinktől is, de így is évente milliárdos nagyságrendű forrás felhasználásáról van szó.

(Mai írásom csak bevezető kérdéseket tartalmaz. Aki nem érdeklődik a csepregi helyi ügyek iránt, kérem lapozzon! Amióta – immár 6 éve – egyetlen blogom van,  így csak a jobb oldalon lent kiválasztható kategóriákon keresztül – helyi, politika – lehetséges az egybe tartozó ügyeket nyomon követni és kinek-kinek az őt kevésbé érdeklő témákat elkerülni.)

Az ország második legnagyobb napelem parkja Csepreg határában a Googhle Earth friss felvételén:

csepregi napelempark

Ráadásul Csepreg, ha valamiről, akkor többek között arról nevezetes, hogy a lehetséges legnagyobb a minden nap hazudó, demagóg, korrupt állampárt helyi támogatottsága. A legutóbbi, 2019. május 26-i EP-választáson is – igaz viszonylag szerény részvétel mellett, de 2/3-os többséget kapott a vadul Európa-ellenes Fidesz. Mintha ők a “magyar emberek”-től adókban és járulékokban beszedett pénzeken túl, nem éppen az európai adófizetők  támogatásaiból tömnék degeszre a zsebüket? Szinte hihetetlen, hogy 874 csepregi választópolgárnak semmi kifogása nem volt az ellen, hogy szétlopják az országot és őt magát is naponta az orránál fogva vezeti és hülyíti a kormánypropaganda? Nem hogy kifogásuk nem volt, még a szavazatukkal támogatták is a további lopást és hazudozást s még önmagukat nem is szégyellik emiatt. Ezen a szomorú helyzeten változtatni kell!

Egyáltalán van itt bármiféle esélye annak, hogy ne ez a “sokaság” döntsön el újra mindent és szavazzon be mechanikusan egy bólogató jánosokból és -johannákból Fidesz-lista alapján összeálló, kontroll és felelősség nélküli, formálisan működő ál-képviselőtestületet? Hogy Csepregnek ne továbbra is a pártközpontból irányított, Szombathelyről kijáró polgármestere legyen? Önmagukra büszkék vajon azok a csepregiek, akiknek állampárt-imádatukban még az is mindegy, hogy egyáltalán helyi lakos-e a város “első embere”?

Másik kérdés, hogy vajon van-e értelme a folyamatos goebbels-i agymosást gyakorló pártállamban demokráciáról hadoválni?

Esély is van és értelme is lehet! Sok függ persze az addig hátralévő hónapok történéseitől, azok ismerete nélkül még túlzott bátorság volna úgymond biztosat, vagy akár csak valószínűt is mondani. A részletekről majd később! Egyelőre az a fontos, hogy mindazok minél többen tudjunk egymásról, akiknek “nem tetszik a rendszer”, mármint a fidesz helytartóinak csepregi regnálása – s akik szeretnének újra a helyi polgárok szabad és felelős döntésével megválasztott, valódi – nyíltan és ellenőrizhetően működő – önkormányzatot látni. Különösen akkor lesz ez érdekes, ha – amiben bízni lehet – Budapesten és Szombathelyen is felülkerekednek az Európa-párti erők! Csepreg akkor tud majd előbbre lépni s elkezdeni végre önmagához méltóvá válni, ha nálunk is Európa-párti új városvezetés lesz. Hogy lesz-e, azon múlik, hányan vagyunk azok, akik a jelenlegi állapotokat nem tartjuk a létező világok legjobbikának. Tudom, hogy többen vagyunk, mint az állampárti propaganda vak vagy elvakult követői. Csak az a kérdés, tudatosítjuk-e  magunkban és a környezetünkben, hogy elegen is lehetünk, ha eggyel többen megyünk majd el szavazni, mint a folyamatos népámítással megtévesztett, tudtukon kívül manipulált, Orwell-i módszerekkel megvezetett Orbán-rajongók.

(Kérem csepregi olvasóimat, hogy osszák is meg bejegyzésemet ismerőseik számára, hogy a több mint 2600 szavazásra jogosult csepregi választópolgárból minél többen olvashassák!)

 

 

Úz-völgy erődítményei

A napokban – egy első világháborús katonai temető miatt – botrányos események színhelye a csíkszentmártoni határhoz tartozó Úzvölgy nevű egykori település területe. Az Úz-patak a Keleti-Kárpátokban, a Szeretbe tartó Tatros jobb oldali mellékvize. Elég messze, több mint 30 km-re esik Csíkszentmártontól, már a Kárpátok vízválasztó gerincétől keletre, a moldvai oldalon.

Az Úz-völgyben haladó, ma csak terepjáróval járható út minden korban egyike volt a hegyeken keresztülvezető kisebb jelentőségű átjáróknak.

A harmadik katonai felmérés térképén látjuk a 19. század második fele orosz-török háborúinak (1853-56, 1877-78) idején épült osztrák-magyar határvédő erődítmények helyszíneit:

Úzvölgy 4

Nem kizárt az sem, hogy a nagyobb karikával jelölt erődöt még 1849-ben, az akkor bekövetkezett orosz invázió ellen építették eredetileg. Orbán Balázs, a Székelyföld nagy monográfusa szerint ugyanis itt is folytak erődítési munkálatok Bem tábornok erdélyi főparancsnoksága idején.

A kisebb karikával jelölt “Blockhaus” (erődített gerendaház) nyomai ma is láthatók. Karczag Ákos és Szabó Tibor várkutató barátaim 2008-ban dokumentálták is azokat. A nagyobb erőd nyomai egyelőre kevésbé ismertek. Megnehezíti felismerésüket az, hogy 1940 után itt is folytak az Árpád-vonal építkezései, melyekkel a korabeli magyar katonai vezetés a sztálini szovjet birodalom nyugati terjeszkedését remélte volna megállítani.

Magam nem jártam még ezen a helyen. Így csak a térképek alapján tudom elmondani, hogy 1880 körül még csak pénzügyőr-laktanya, vámház és egy Úz-völgyi csárda volt a területen. Az 1940-es években – talán a faiparhoz kötődően – viszont Úzvölgy néven már egy kisebb  – azóta megszűnt – település is keletkezett itt:

Úzvölgy tp.jpg

A régebbi erőd helyét jelölő piros karikától északkeletre, a Sóvető-patak mentén akkoriban haladó faszállító kisvasút mellett látjuk az első világháborús katonai temető négyszögét. Hogy a mostani botrányban kinek és milyen mértékben van igaza, nem tudom. Egyelőre csak az egyik oldalról hallottam az érveket. Ahhoz, hogy igazságos ítéletet alkossak, ismernem kellene a másik fél magyarázatát is.

Nem göröngyöktől mentes a magyar-román történelmi megbékélés útja, de akkor is tovább kell rajta haladni. A temető ügyét minden fél szempontjainak korrekt figyelembe vételével kell rendezni. Ha valóban nyugszanak ott román katonák is, nekik is joguk van az utókor méltó emlékezetére (kevésbé tűnik valószínűnek, hogy csak kitalálták volna őket).

pink

A magyar történelem kezdete (2.)

Tegnap röviden kifejtettem, hogy egyáltalán nem áll szilárd lábakon a magyarság korai történetéről kialakult, mégis a mai napig szinte mindenki által stabilnak vélt rekonstrukció.  Pedig az alapjai a 13. század tudós krónikás szerzőiig, Ákos mesterig, Anonymusig és Kézai Simonig nyúlnak vissza. Eszerint mindaz, amit minden – bármely fokon – tanult, félig vagy egészen művelt ember tudni vél, mégsem egészen úgy van, sőt!

Persze, érthető módon sokan ódzkodnak attól, hogy teljesen újra kelljen értékelni addig szilárdnak vélt ismereteket. Viszont a tudomány eddig is és ezután is úgy tud előrébb jutni, ha erre időnként mégiscsak sor kerül. Azonban az a benyomásom, a magyar őstörténet élő kutatói mintha homokba dugnák a fejüket és még csak nem is reagálnak az eddigi ortodox képet alapvetően megkérdőjelező eredményekre. A hatalmas, enciklopédikus tudású, a régészet mellett a történelemben és a nyelvtudományban is eligazodni képes Vékony Gábor pedig már sajnos 15 éve meghalt!

Különösen megdöbbentő, hogy a Kárpát-medencei és kelet-európai rovásírások megfejtése is érdemi visszhang nélkül maradt. Se kiköpni, se lenyelni nem tudják a téma élő “szakértői”. (A macskaköröm annak szól, hogy ők mind hibás megfejtésekkel kísérleteztek, vagy azt próbálták sulykolni, hogy úgysem lehet megfejteni.)

Vékony Gábor éppen a Dnyeper folyóra mutat egy 1980-as évekbeli egyetemi előadásán az ELTE BTK régi épületében:

Created by Readiris, Copyright IRIS 2009

Akit a rovásírások megfejtése érdekel, arról összefoglalóan olvashat:

Vékony Gábor: A székely írás emlékei, kapcsolatai, története. Nap Kiadó. Bp., 2004.

Magam azzal “dicsekedhetem”, hogy Vékony Gábor legközelebbi tanítványai, majd barátai és munkatársai közé tartozhattam. Biztos vagyok abban is, hogy sok mindent csak nekem mondott el új, még formálódóban lévő ötleteiből, megfejtéseiből. Kíváncsi volt, mit szólok hozzá. Nem mindig és minden részletben értettünk egyet, Gábor természetesen néha önmagát is korrigálta, korábbi nézetét felülbírálta. Ez az írásait figyelmesen elolvasva is látható. Így működik ugyanis a valódi tudós: képes néha tévedni is és semmit, saját korábbi ötleteit sem tekinti szentnek és sérthetetlennek.

Régész-hallgatóként is és a tanszék szerződéses munkatársaként is velem volt a legszorosabb, szinte napi kapcsolatban. Szerintem ő volt (a szintén nagy tudású Bóna Istvánt is megelőzve) a 20. század legnagyobb tudású, “nagy eszű” magyar régésze, őstörténésze (az idézett dícséret a szintén kiváló és sokoldalú László Gyulától (1910-1998) származik, aki egyszer a 90-es években, a szombathelyi Isis Szálló éttermében minősítette így nekem).

Az ún. “szakma” azonban úgy tesz, mintha Vékony Gábor eredményei nem is léteznének. Vajon miért?

(folyt. köv.)

 

Seuso-ügy: Katalin szerződése

A későbbi Somogyi Lajosné, Sümegh Józseffel való munkakapcsolata idején még csak Katalin, kétségtelenül alapvető szerepet játszott a Seuso kincsek legújabbkori történetében. Ha igazat mondott, akkor a legfőbb kérdésekről az általa elmondottak és leírtak a legfontosabb forrásaink.

Nem tudhatjuk biztosan, hogy igazat mondott-e, mert előttem ismeretlen okból (megsértett becsületből vagy csupán hiúságból?) nem vállalt poligráfos vizsgálatot. Felmerül azonban, hogy mi okból tette volna ki magát éveken keresztül a rendőrség és a sajtó érdeklődésének, ha igazából nem tudott többet annál, mint amit elmesélt. Tehát a szerepe kimerült volna abban, hogy 1976 szeptemberében segített Sümegh Józsefnek a kincs két régi bőröndbe rakott kisebb tárgyainak másodlagos elrejtésében?

Komolyan számolt az akkori illetékes minisztérium által 2000-ben kitűzött 10 Millió Forint találói jutalom megszerzésével s ennek érdekében kezdetben jól is indult kapcsolata a rendőr nyomozókkal s persze személyes ismerősével, Cserményi Vajk 2003 januárjában elhunyt székesfehérvári régésszel is. Utóbbival két éven át tartó közös nyomozásba is kezdtek. Nehezítette a folyamatot a már kezdettől sejthető antipátia és bizalmatlanság Katalin, illetve az ügyet gondozó miniszteri biztos, Bánkútiné Hajdú Éva, valamint Nádorfi Gabriella régésznő között.

Katalin ránk maradt feljegyzéseiből az olvasható ki, hogy haláláig megtartotta a kulcsfontosságú információit, azokat nem akarta “ingyen” kiadni, csak csepegtetett belőlük – hátha valamelyik mellékesen elrejtett darab előkerülésével is megkapja az egyetlen tárgy felmutatójának ígért 10 Milliós jutalmat.

Ahhoz, hogy kiterítse lapjait, egy jogilag kötelező érvényű szerződést szeretett volna kötni a miniszteri biztossal 2004 őszén. Ebből már idéztünk egy fontos részletet, ismét ide teszem:

szerződés vége

Nem ez az egyetlen érdekes kitétel azonban a szövegben! Tudni kell, hogy ekkor már Katalin tisztában volt azzal, hogy nagyon minimális ideje van hátra, súlyos betegsége ugyanis a végső stádiumba lépett. Az is bekerült emiatt a pontok közé, hogy amennyiben a kutatás idején már nem élne, akkor a férjét, Somogyi Lajost illeti meg a találói jutalom.

A 7. pontban kiköti ugyanis: “amennyiben az általa megjelölt helyen történt … feltárás során más ezüst, vagy más értékkel bíró tárgyat találnak, az összérték függvényében és annak arányában a Minisztérium külön találói díjat fizessen meg számára.” (kiemelések tőlem)

Tehát az egyetlen bizonyító erejű tárgyért járó 10 Millión felül, a még előkerülő további tárgyak után, azok értékével arányosan is jutalom illette volna meg a szerződés tervezete alapján!

Más kérdés, hogy ez a szerződés végül nem jött létre s aztán Katalin sírba vitte azon pont ismeretét, amitől 2004-ben az eredményt elérni remélte. Tehát nagyon is van még mit tovább gondolnunk…

(folyt. köv.)

a_seuso_kincs_foto_dabasi_andras_kardos_judit_0

(forrás: Magyar Nemzeti Múzeum)