Trianon 97 éve

Nagyon ritkán írok mostanában politikai témáról. Mondhatnám persze történelminek is, de annak sajnos politikailag erősen fertőzött része lett a lassan százéves – vesztett háborút lezáró – béke.

Nem helyeslem, hogy azt a politikai demagógia céljára használják. Egyenesen hülyeségnek tartom, hogy “nemzeti összetartozás” címen ezt a gyásznapot úgymond még évente meg is “ünnepeljük”. Egyike a sehová sem vivő magyar köldöknéző, szomorkodó “ünnepeknek”, ami csak a demagógiáról, a nacionalizmus öncélú szításáról szól. Lényege ugyanaz mint Horthy idején, a figyelem elterelése más kérdésekről. Az a húsz év nonstop trianonozásból, zsidózásból és kommunistázásból állt, most részben a migránsozás játssza el ugyanazt a szerepet (Trianon már túl régen volt). A lényeg az, hogy ne a kormányzati giga-hazudozással és az ország kifosztásával, javainak magánzsebekbe tömésével foglalkozz, hanem helyette inkább lelkesen, sírva vígadva magyarkodjál egy nagyot!

Ugyanígy messzemenően helytelenítem a Budapesten született 1920-as évekbeli  szomorkás műdal, az ún. “székely himnusz” vigyázz állásban való eléneklését. Azzal a valódi himnuszunk méltóságát sértjük. Másrészt akaratlanul is azt a hamisságot terjesztjük, hogy a székelyek nem is igazán magyarok. Ugyanis, ha magyarok – ahogyan természetesen azok, akkor ugyanaz a himnusz az övék is, mint a többi magyaré.

A politikai demagógia helyett jobb volna egyszer komolyan végiggondolni és elemezni az alábbi kérdéseket:

El lehetett volna kerülni vajon a soknemzetiségű ország felbomlását? Talán igen – bár valószínűbbnek tűnik, hogy nem.

Vissza lehet-e állítani a történelmi Magyarországot? Van-e rá igény másokban is? Nem, nincs.

Meg kell-e békülnünk az elmúlt évszázadban kialakult helyzettel? Tehetünk érdemben a határon túli magyar kisebbségekért? Igen, igen.

Akkor teszünk-e jót velük, ha szítjuk a magyar nacionalizmust? Netán jobb volna végre őszintén megérteni a többiekkel közös múltat? Nem, nagyon is!

Manipulálni, hazudni, a tudatlanságot kihasználni a célszerűbb – vagy esetleg okosabb dolog tárgyilagosan és alaposan megismerni a múltat és a jelent? Utóbbi.

Trianoni etnikumok

(A diagram azt a teljes Magyar Királyságot mutatja, melyet a Trianon-matricákon látunk, tehát Horvát-Szlavónországot beleértve. Szokás csak a Drávától északra vett területek számaira hivatkozni, ahol valamivel kedvezőbb, már 54 % volt a magyarok részaránya – szemben a tengerpartig terjedő teljes ország területén mért 49 %-al.)

Csepregi kérdések

Mostanában átlag havonta egyszer írok helyi témáról, aminek több oka van. Egyrészt nem igazán történik érdekes dolog, másrészt nincsenek érdemi információim. Ha képviselő lennék – mint ahogy jó 6 éve nem vagyok, valamivel több esélyem volna  belelátni a történések és nem történések okaiba. Ám tapasztalatból és a jelenlegi egyetlen pm-független képviselő példáján is látom, még úgy sem könnyű.

Tegnap több hónapos kihagyás után ismét részt vettem a rendes – május havi – képviselő-testületi ülésen. Természetesen csak a számomra érdekes részén, gyors benyomások szerzésére több nem is kellett (ha végigülöm a többórás tanácskozást, sem tudok meg többet).

Az ülés továbbra is a bútorokkal ideiglenesen három részre osztott 2. emeleti tanácskozóterem középső részén zajlott. Az egész első emelet egyelőre – immár hosszú hónapok óta, üres. Hiába készült el, még nem vették használatba. Talán az új bútorok érkeznek a vártnál lassabban? Ezekről jut eszembe, hogy nemrég távozott posztjáról a város jegyzője, majd a pénzügyi osztályvezető is. Gyakorlatilag a két legfontosabb posztot betöltő személy a városházán. Ezekről a tényekről, pláne távozásuk valós okairól a közönség szerintem semmit sem tud (én sem).

Ahogy hallom a Pm az ülés végén mutatta be az amúgy kezdettől a tanácskozó asztalnál ülő új pénzügyi osztályvezetőt, Bangáné Bakos Erzsébetet (remélem jól írtam a nevét), akit ezúton én is bemutatok a város közönségének. Jó munkát kívánunk neki!

Ahogy hallom, Bajdó Bettina – korábbi Vas Népés újságírónő – személyében van új polgármesteri tanácsadó is. Ő azonban elődjétől, Orbán Tamarától eltérően nem ült ott a Pm úr jobbján. Úgyhogy tegnap mindössze háromfős hivatali kísérettel (aljegyző, pénzügyi ov. és a jegyzőkönyv-vezető) elnökölt az ülésen Vlasich Krisztián. Hiányzott az ülésről az Apm asszony és az egyik képviselő úr is. Hozzáteszem, a délelőtt 9 órai kezdés főállásban dolgozók számára nem éppen ideális!

De hogy kérdezzek is: hogyan és vajon miből sikerült finanszírozni eddig a város működését? Fogalmam sincs! A költségvetés tervezési szakaszában még 225 Millió hiány volt?

Hallhattuk, hogy tavaly 150 Milliót kapott a város a helyi közutakra. Ennek a felhasználása vajon hogyan áll? Az idei “állítsuk meg Brüsszelt” kampány idején további 250 Millió uniós pénz érkezik Csepregre (150 Millió a csapadékvíz elvezetési rendszerre, 100 Millió a Malomkertre). Itt főleg az utóbbi érdekelne, hogy vajon mi fog majd belőle megvalósulni? Mi lesz a tavaly megtervezett szép és új főtéri emlékművel? Van rá pénz? Maradt volna pénz a városháza továbbépítésére is? Itt a piros, hol a piros? Talán az egyszerű háziasszony szintjén informálni lehetne a lakosságot arról, hogy milyen bevétele volt a városnak tavaly és az idén s az mire lett, illetve mire lesz elköltve?

A napi sikerpropaganda közepette semmit sem hallottunk arról, mi lesz a betöltetlen jegyzői állással? Mikor lesz rá pályázat kiírva? Van-e szándék a bürokrácia-csökkentés keretében – az esetleg mellőzhető,  fölösleges vezetői posztok megszüntetésére?

Csepreg egyik igazi értéke a nagy múltú szőlő- és borkultúra:

Néró

Ahmed pasa sátra

Ma kivételesen nem várhelyről lesz szó s nem is akarok mélyebben belemenni az 1664. augusztus 1-én vívott híres szentgotthárdi csata kérdéseibe sem. Tény, hogy az inkább döntetlen eredményű összecsapás után pár nappal Vasváron olyan békét kötöttek, mintha az oszmánok győztek volna.

Mindenesetre élmény volt tegnap újraolvasnom Perjés Géza és a neves csatatér-kutató, Négyesi Lajos csatával és csatatérrel kapcsolatos írásait! Perjés 1981-ben, a Szentgotthárd monográfiában megjelent tanulmányából kiderül, hogy amennyiben Köprülü Ahmed nagyvezír a csata közepén parancsot adott volna főerői támadására, elsöprő győzelmet arathatott volna a Montecuccoli főparancsnoksága alatt harcoló német-osztrák-francia seregen. Azonban csak másnapra (szombatra) tervezte a győzelmet, lévén vallási okból pénteken nem volt illő csatázni. Úgyhogy inkább végignézte, hogy seregének a Rábán Nagyfalu alatt már átkelt kisebb részét a keresztények a folyó déli partjára visszaszorítsák.

A nagyvezír sátra Bánlaky József – szerintem is helyes – rekonstrukciója szerint a Szakonyfalu (Eggersdorf) feletti domb tetején állt:

Bánlaky Sztg 1664.jpg

Erről a pontról valóságos terepasztalként lehetett áttekinteni a csatateret. Nem tudjuk persze, hogy napjainkhoz hasonlóan akkor is erdő volt-e rajta – de valószínűleg az volt. Néhány fa kivágása azonban aligha okozott gondot a nagyjából 100 ezres hadnak.

Szakonyfalu tp1

A csatatér kutatásban különösen hasznos segítséget jelenthetnek az amatőr fémkeresősök. Nem az állami monopóliumokban, hanem a polgárok jóhiszemű együttműködésében kellene szerintem bízni. A tiltás helyett a szabályozás volna a megfelelő út. Manapság a régészettel kapcsolatos törvények és rendeletek hibás alapból indulnak ki, nem lehet ugyanis eltitkolni a lelőhelyeket és nem célszerű a 2001-ben hozott törvény óta felerősödött államközpontú, a civileket korlátozó gondolkodás sem. Most éppen olyan a szemlélet, mint a legszigorúbb keleti, kommunista diktatúrákban – pedig elméletileg európai, polgári jogállam lennénk.

tamogatas-2016

A Répce-vidék költőinek antológiája

Tegnap bemutatták Csepregen a szombathelyi egyetemi kiadó (Savaria University Press) gondozásában megjelent “Akik tollat fogtak…” című antológiát. A kötet Sudár Lászlóné T. Molnár Zsuzsanna és Sági Ferenc értő gondozásában látott napvilágot. Köszönet illeti őket komoly értékfeltáró és értékmentő munkájukért!

Created by Readiris, Copyright IRIS 2009

Időben a 16-21. századot fogják át a közreadott versek. Ami számomra külön szívmelengető, hogy közel három és fél évvel édesapám “távozását” követően is jelent meg eddig kiadatlan verse, méghozzá egy édesanyám emlékéről szóló. Külön köszönetem érte!

Szüleim esküvői képe (1960):

Created by Readiris, Copyright IRIS 2009

A rendkívül gazdag tartalmú, a verselők rövid bemutatását is tartalmazó gyűjteményt ajánlom mindenki figyelmébe! Ugye nem nehéz belátni, hogy ahhoz hogy tudjuk kik vagyunk és hol élünk, nélkülözhetetlenek az előttünk itt élt elődeink éppúgy, mint a köztünk élő kortársaink.

 

 

Seuso-ügy: kérdések és válaszok

– Ha a kincs Magyarországra került darabjain lelt földminták azonosak a kőszárhegyi Borbély-pince talajával, akkor miért nem érvényesíti Magyarország a kincs külföldön lévő részére ebből következő, bebizonyított tulajdonjogát. Hiszen ha van ilyen bizonyíték, akkor egyértelműen magyar földből került külföldre a lelet, tehát az a magyar államé.

– Azt kell gondolnunk, hogy a földminták nem bizonyítanak semmit. Hacsak nem követünk egy olyasféle okoskodást, hogy a tudományos bizonyíték nem feltétlenül használható fel jogi értelemben vett bizonyításra. Miféle bizonyíték az, ami nem bizonyít valamit?

– Miért kell még mindig titokban tartani egy 37 évvel ezelőtti gyilkosság és műkincs csempészés nyomozati adatait?

– Miért nincs válaszadási, érdemi tájékoztatási kötelezettsége az adófizetők pénzéből fizetett, a köz szolgálatában dolgozó embereknek?

Mindezek csak onnan jutottak ma az eszembe, hogy immár évek óta (2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016!) hiába várok tájékoztatást saját Seuso-kinccsel kapcsolatban tett bejelentéseim sorsáról, a velük kapcsolatos vizsgálatok eredményéről vagy azok elmaradásának okairól a magyar állam különféle szerveinek felelős vezetőitől és munkatársaitól.

Európában vagyunk?

A svájci kaiseraugsti (ókori nevén: Augusta Raurica) kincs restaurált tárgyai. Olyan hosszú nyelű kanalakkal (jobbra), mint amilyenek a Seuso-kincsben is jelentős számban (187) vannak:

DSCN6200

Seuso titkai, vagy csak az ügyé?

Tegnap elkezdtem megosztani e blog olvasóival azokat a tényeket, melyekből 2011 óta tartó nyomozásom folyamata megismerhető. Ugyan engem semmilyen titoktartási fogadalom nem korlátoz, természetesen tekintettel vagyok a témával eddig foglalkozó szakemberek ezzel kapcsolatos kéréseire. Bár meg kell mondjam, minden porcikám tiltakozik ellene.

A tudományos kutatásnak ugyanis az (volna) a lényege, hogy szabad (lenne).  Titkolni pedig bármit is csak átmenetileg, rövid ideig és különleges okból lehet indokolt.

Hogy a tegnap elejtett fonalat folytassuk, 2014 tavaszán Baán László témában illetékes kormánybiztosnak is írtam arról, hogy immár harmadik éve nem igazán történik semmi az általam felvetett lehetőség tisztázása érdekében. Udvarias válaszában alapos vizsgálatát ígért. Ezzel kapcsolatban aztán azóta sem hallottam, olvastam, tapasztaltam semmit.

A következő, máig tartó folyamat spontán módon indult. Kötetlen körülmények között, baráti társaságban találkoztam Szávay István jobbikos országgyűlési képviselővel. Megjegyzem, politikailag (ami nem tartozik most a tárgyhoz) elég távol állunk egymástól. Azonban történelem iránti érdeklődésünk feltétlenül közös és véleményem szerint az volna  a normális, hogy a politikától függetlenül tudjon mindenki egymással jóhiszeműen, normálisan beszélni, eszmét és gondolatot cserélni. Ez még tavaly februárban volt. István, miután elmeséltem neki az addigi (nem) történések folyamatát, azt mondta, hogy tudod mit, majd én rákérdezek hivatalosan. Ebből lett a tavalyi parlamenti kérdés, majd azután annak újabb csendes altatási kísérlete. Ugye a válasz: köszönjük, érdekes, vizsgáljuk – de aztán semmi.

Az idén újra rákérdezett. A válasz most már jóval konkrétabb(nak látszik). Ezúttal azt mondta a kormány képviselője, hogy amint az időjárás lehetővé teszi azt és a szükséges forrás is rendelkezésre áll, valamint sikerült megszerezni az ingatlan tulajdonosának hozzájárulását, akkor végre sor kerülhet az idei munkatervbe felvett helyszíni kutatásra.

No, most már szép az idő s arra várunk, hogy végre történjen is valami

Seuso tál

(továbbiak holnap!)

 

Seuso-ügy újra

Még nem került sor a Seuso-kincs általam tavaly október 4-én bejelentett konkrét lelőhelyének helyszíni vizsgálatára, pedig a legfőbb illetékes szakember még tavaly decemberben arról tájékoztatott, hogy “ahogy az időjárás engedi, utánanézünk”. Hasonló választ kapott egy a parlamentben érdeklődő képviselő is februárban a kormány illetékes államtitkárától.

Immár hat éve várom, hogy miután magánszorgalomból remélhetőleg megoldottam a lassan harminc éve eredménytelenül nyomozott lelőhely kérdését, az eredmény végre konkretizálódjon. A lényegre ugyanis már 2011 márciusában rájöttem! Akkor írtam először a kormány illetékesének, Szőcs Géza államtitkárnak. Bíztam benne, hogy a megoldás kulcsának ismeretében a rendőrség már simán megoldja a hátralévő munkát. Aztán eltelt másfél év és udvarias köszönőleveleken túl mást nem kaptam. Persze az ügy titkosítva van, amit a kutya sem ért mi okból. Ugye a “nyomozás érdekei” ezt követelik. Egy olyan nyomozás érdekei, amely – legalábbis amit tudni lehet róla – mindeddig nulla eredménnyel járt.

Másfél év elteltével ismét a kormány akkori illetékeséhez, L. Simon László államtitkárhoz fordultam. Az “új seprű jól seper” elve alapján hátha majd ő lép is valamit? Röviden szólva, nem sok látszatja volt, pedig már egy konkrét tippet is adtam a kinyomozandó pince lehetséges azonosításához.

Aztán 2014 márciusában a jelenlegi miniszterelnök újraválasztási kampánya kapcsán megvásárolta a magyar állam a kincsből származó 7+1 műtárgy (ezüstök+rézüst) őrzési jogát. Ugye a teljes értékű tulajdonjoghoz bizonyítani kellene, hogy itt kerültek elő!

(folyt. köv.)