Seuso-nyomozás: titokzatos térkép és kézírásos dokumentumok kerültek elő

Mondhatnánk, hogy hatalmas szenzáció Somogyiné Katalin sajátkezűleg, Cserményi Vajk régésszel közösen 2001-2003 közt – magánszorgalomból folytatott – Seuso-nyomozásuk során megrajzolt térképvázlata:

Katika feliratai

A piros karikákat már én tettem rá, jelölve a számomra egyelőre olvashatatlan  feliratokat. Ha valaki segítene a kibetűzésükben, azt örömmel nyugtáznám (a képet eredeti méretben át tudom küldeni).

Mivel magam csak 2011-ben kezdtem a kinccsel foglalkozni, a Fejér Megyei Hírlap 2003. május 3-i számában megjelent térképvázlattal csak tegnap találkoztam, a szerkesztőség egyik munkatársa kereste elő a 14 évvel ezelőtti lapszámot. Ezúton is köszönöm neki!

Ami ennél a – nem csak számomra – ismeretlen térképvázlatnál is szenzációsabb, hogy előkerültek Katalin kézírásos, négy önálló szöveget alkotó, összesen 27 oldal terjedelmű feljegyzései is. Ezek a Seuso-kincs nyomozásának lényegi elemeivel foglalkoznak s a 2000-es évek elején, közepén már súlyos beteg Katalin az utókornak szánhatta őket. Nagyban hozzásegítettek ahhoz, hogy pozitív ítéletet alkossak a fontos tanú szavahihetőségéről. Aminek ugye messzemenő következményei lehetnek a további nyomozást illetően!

Tegnap alaposan végigolvastam a szövegeket s megpróbáltam pontosan értelmezni a bennük leírt közléseket. Terjedelmileg a legtöbbet az ügy legfontosabb érintettjei: Bánkútiné Hajdú Éva korábbi miniszteri biztos, Nádorfi Gabriella régész és Vukán Béla rendőr alezredes szerepével foglalkozik – de nem ezek a szöveg legérdekesebb részei! Természetesen bepillantást nyerünk olyan részletekbe is, amelyeket a hivatalos szervek eddig titokban tartottak.

(folyt. köv.)

 

Miért késik a helyszíni kutatás Kőszárhegyen?

A szerdai (július 12-i) bejelentés és annak kiszivárgott előzményei sok mindent érthetőbbé tesznek. A fő csapás a propagandára irányult, a valódi feladatok pedig zárójelbe kerültek.

El kellett ámítani a lakosságot valami “eredménnyel”, ami  a kormánynak köszönhető. Mindezt a szintén komoly pénzszórással (s egyesek számára nyilván örömteli gyarapodással) járó vizes világbajnokság megnyitója előtti órákra időzítve. Mintegy megelőlegezve a főként Hosszú Katinkától várt további aranyakat. Hadd dagadjon a büszke magyar honfiúi és honleányi kebel.

Nyilvánvalóan bezavart volna ebbe a tervbe, ha előtte még kiderül a kőszárhegyi lelőhely! Akkor ugyanis nem lehetett volna mivel magyarázni a 28 Millió Eurós kifizetést lord Northampton számára.

achilleus_tal_2.png

Tudni kell ugyanis, hogy amennyiben az 1990 óta, azaz immár 27 éve eredménytelenül folyó nyomozást követően mégiscsak sikerülne azonosítani a kincs tényleges lelőhelyét, akkor a tárgyak tulajdonosa vitán felül a magyar állam lesz.  Az igazi bizonyíték pedig, minden szemfényvesztést félretéve, csakis a további tárgyak előkerülése lehet.

Ez esetben remény nyílik a Halim Korban vagy Rainer Zietz  által birtokolt 5 további tál, 37 ivókupa és 187 kanál – ezúttal már ingyenes – visszaszerzésére is. Sőt, maga a visszaszerzés kifejezés használata is ezáltal lesz valóban igazolt. Megjegyzem, ezzel a részlettel együtt sem válik azonban teljessé a kincs eddig előkerült része. A tanúvallomások szerint látott és megszámolt tárgyak közül hiányzik 22 nagyobb darab és ismeretlen számú kisebb tál és kis tányér.

Meg persze hiányzik a rendőrség tájékoztatója is arról, hogy milyen eredményeket értek el az adófizetők pénzén eddig lefolytatott 27 éves nyomozásuk során. Felülvizsgálatra szorul az is, hogy vajon indokolt-e ezek után még bármit is tovább titkolni?

 

Feloldják a titkosítást?

Miután egyes propaganda-közlések szerint most már hazakerült a “teljes ismert” Seuso-kincs és az 1980 táján elkövetett, feltételezett – mindmáig felderítetlen – bűncselekmények (emberölés, műkincsrablás, csempészés stb.) is régen elévültek, talán megtudhatjuk mit és miért titkoltak eddig?

Vagy mégsem fejeződött be a “hollywoodi filmbe illő” történet?

meleagros_tal_1.png

Megnyugodhatnak végre a kincs előkerült, de a szakemberek és a közönség előtt máig ismeretlen további tárgyainak birtokosai? A feltételezett bűncselekmények elkövetői is örökre titokban maradnak? A magyarországi eredetet sem kell ezután mások számára is hitelt érdemlően bizonyítani?

Természetesen tudom, hogy a kérdések költőiek. Ne dőljünk be a politikai haszonszerzési célú tömegmanipulációnak. Ugyanott tartunk, ahol eddig. Mindössze annyi történt, hogy komoly summáért a magyar kormány megszerezte 7 újabb műtárgy birtokjogát.

Hogy a kincs annak idején hol került elő és hol van a zömét jelentő kb. 250 már előkerült tárgy, ma sem tudjuk – legfeljebb sejtjük. Az, hogy az egész lelet – vagy amint gondolom, annak csak egy része került elő 1976-ban? Tisztázandó! Ez csak akkor derülhet ki, ha bebizonyosodik végre a valós lelőhely. Ha hihetünk a hivatalos közléseknek, akkor még az idén sor kerülhet további helyszíni vizsgálatokra.

(Eddig is volt több titkosított, de teljesen eredménytelen próbálkozás. Mint tudjuk, semmit sem lehet megtalálni ott, ahol az nincs.)

Politika, tudomány, Seuso

Tegnap újabb “siker” került bejelentésre az Országházban. Bemutatták a néhány hete megvásárolt 7 műtárggyal kiegészült, jó három éve Magyarországon lévő (egykor Halim Korban libanoni műkereskedőtől az angol lord Northampton illetve a néhai Peter Wilson alapítványaihoz került, 1990 óta Seuso-kincs néven ismert) műtárgy együttest. Az első ütem még a 2014-es fidesz-kampányhoz volt hasznosítva, akkor 15 Millió Euro, azaz kb. 4,6 Milliárd HUF, most pedig: 28 Millió Euro, azaz kb. 8,7 Milliárd HUF. Most csak a mindennapos sikerek egyikének van előadva, mintegy a “nemzeti büszkeséget” fokozandó.

Nagyjából ennyit feltételeztünk évek óta a közelmúltig Northampton birtokában volt tárgyak értékeként. Lehetne persze firtatni hogy “megvásárlásról” beszélünk-e olyan esetben, amikor valaki pénzt fizet a birtokosnak a tárgyak átadásáért – de az egyszerűség kedvéért maradjunk ennél. Megint más kérdés, hogy amennyiben sikerült volna bizonyítani a kincslelet magyarországi előkerülését, akkor ingyen is Magyarországé lehettek volna ezek a műtárgyak…

20170712orban-viktor-baan-laszlo-seusokincsek7.jpg

További feladat? Be kellene bizonyítani, hogy valóban Kőszárhegyen – vagy esetleg másutt Magyarországon – került elő a kincs. Vajon erre miért nincsen komoly szándék? – kérdik tőlem sokan.

Nem tudom. Bár ha komolyan vesszük az illetékesek kijelentéseit, akkor a közeljövőben talán sor kerül a kőszárhegyi helyszíni kutatásra is. Február óta várunk rá…

Büszkeségpont Csepregen?

Még tavaly pályázott Csepreg önkormányzata az 1956-os forradalom 60. évfordulója kapcsán egy emlékmű megvalósítására. Veres Gábor szobrászművész kapott megbízást a tervezésre és a megvalósításra. Utóbbira csak most fog sor kerülni. Első – nem túl szerencsésnek tűnő – elképzelését elvetve egy “diadalkapu” lett végül elfogadva.

Ennek az a lényege, hogy ne csak 1956 kerüljön megörökítésre (amikor helyben lényegében semmi sem történt – olyasmi, amire büszkék is lehetnénk, meg pláne kevés…hacsak az az évben született kiváló csepregi polgárok némelyikére nem gondolunk)! Tehát a művész koncepciója az lett, hogy mutassa be az emlékmű mindazt, ami Csepreg egész múltjából fontosnak tűnik. Ehhez tőlem kért segítséget. Én pedig természetesen a nyers és bőséges témajegyzékemet* átküldtem minden Csepreg múltjával érdemben foglalkozó embernek.

Veres Gábor terve:

 

Némi déjavu (ejtsd: dézsavü) érzésem keletkezett azonban a közelmúltban. Nehogy már ugyanúgy járjunk, mint 2011-ben a főtéri jelképoszlop esetében! Akkor én voltam a felirat ötletgazdája, de az “okosok” belenyúltak és végül hibás szöveg került kiírásra ezüst helyett arany betűkkel és antikva helyett kurzív írással (Sopron helyett Soprony stb.).

Persze ezek az “okosok” akkor is “hatalmi” pozícióban voltak…de inkább hagyjuk! Csepreg éppen azért tart ott ahol, mert rendkívül sok az “okos”…

Most is találkoztam egy az általam elindított eredeti szöveg felismerhetetlenségig eltorzított, elemi hibákkal terhes változatával, amelyet állítólag az önkormányzat végül elfogadott (?).

Nem tudom ki fogja vállalni a felelősséget azért, hogy az adófizetők pénzén egy elképesztően amatőr, hibás és hamis dolgokkal teli emlékmű készül el. Én természetesen felajánlottam, hogy ha kell, ingyen és akár azonnal segítek – már ha igény van rá, hogy egy megalapozott, nem csak műalkotásként nívós, hanem tartalmilag is komoly emlékmű készüljön.

Sajnálom az általam művészként nagyra becsült Veres Gábort, hogy egy jó tervet elrontanak helyi “okos” politikusok (?). Akik minden alap nélkül azt gondolják – sőt közülük egyesek még terjesztik is, hogy az én Csepreg múltjával kapcsolatos tudásom állna a terv mögött. NEM AZ ÁLL, a készülő formában SEMMI KÖZÖM HOZZÁ!

Az hogy tőlem valamit lopnak, majd utána a felismerhetetlenségig átalakítják, azután meg azt hazudják, hogy én csináltam… NA NE!

Hogy visszatérjünk a látványoszlopra a sajnálatosan elrontott felirattal, íme a címer:

csepregi látványoszlop

Ezt valóban én terveztem saját magam és a konkrét megvalósításhoz is én készítettem el a tervet photoshoppal a saját itthoni gépemen ingyen. A szétlopott főtéri pénzből erre sem jutott jelképesen 1 Ft sem…

Hazudni és lopni – talán ez korunk hazai jelmondata. Szomorú! Ja és minél “okosabb” valaki, annál jobb? Van még lejjebb a béka fenekénél is?

*akit érdekel ez az eredeti dokumentum, annak szívesen átküldöm emailben, vagy akár facebookon (aki meg tenni akar egy jobb Csepregért, szintén bátran megkereshet, mint lehetséges szövetségest)

Kincs, ami van

Ma újra előveszem a Seuso-dossziét. A napokban megjelent tudósítások szerint ugyanis állítólag történt vagy történni fog valami, amit persze gondosan titkolnak. Talán decemberben fogják az eddig ismert 14 aranyozott ezüsttárgyat  és az azok tárolására szolgált rézüstöt együttesen kiállítani az 1878 óta a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonát képező “polgárdi” (valójában kőszárhegyi) quadripussal.

kincs, ami van

A tavaly a kincs feltételezett lelőhelyéről velem készült interjúhoz tartozó képet azért tettem most ide, mert – noha számítottam rá és ígéret is volt rá – 2016 májusa óta igazából semmilyen előrelépés sem történt. Vagy ha történt, akkor én nem tudok róla…

Pedig viszonylag egyszerű volna a kérdést tisztázó helyszíni kutatást lefolytatni, mégis ugyanott tartunk, ahol tavaly májusban. Majd egyszer, ha a feltételek biztosítva lesznek, sor fog kerülni a kutatásra – mondják.

Hírek szerint kértek ugyan kutatási engedélyt, de az azt kiadó székesfehérvári járási kormányhivatal még közérdekű adatigénylésre is csak annyit közölt, hogy ő nem adhatja ki, hanem tessék a miniszterelnökséghez fordulni. Miért kell még ezt is titkolni?

Egy dolog elgondolkodtató: miért 16 különleges vitrinre írtak ki most közbeszerzést? A még Angliában lévő (?) 7 db. római kori ezüstedényt szintén “megvásárolta” vagy csak fogja  a magyar állam? Vagy csak kiállításra kapjuk kölcsön?

Ha “megvásárolja” állambácsi, akkor ezek szerint az illetékes elvtársak letettek a kincs hazai eredetének bizonyításáról? Tehát nincs is szükség kutatásra, mert az “üzlet” már megköttetett s csak bezavarna a sikerpropagandába, ha kiderülne a hazai lelőhely s akkor akár ingyen is a miénk lenne a 7 db Angliában tárolt és még ki tudja mennyi további Svájcban lappangó darab?

Trianon 97 éve

Nagyon ritkán írok mostanában politikai témáról. Mondhatnám persze történelminek is, de annak sajnos politikailag erősen fertőzött része lett a lassan százéves – vesztett háborút lezáró – béke.

Nem helyeslem, hogy azt a politikai demagógia céljára használják. Egyenesen hülyeségnek tartom, hogy “nemzeti összetartozás” címen ezt a gyásznapot úgymond még évente meg is “ünnepeljük”. Egyike a sehová sem vivő magyar köldöknéző, szomorkodó “ünnepeknek”, ami csak a demagógiáról, a nacionalizmus öncélú szításáról szól. Lényege ugyanaz mint Horthy idején, a figyelem elterelése más kérdésekről. Az a húsz év nonstop trianonozásból, zsidózásból és kommunistázásból állt, most részben a migránsozás játssza el ugyanazt a szerepet (Trianon már túl régen volt). A lényeg az, hogy ne a kormányzati giga-hazudozással és az ország kifosztásával, javainak magánzsebekbe tömésével foglalkozz, hanem helyette inkább lelkesen, sírva vígadva magyarkodjál egy nagyot!

Ugyanígy messzemenően helytelenítem a Budapesten született 1920-as évekbeli  szomorkás műdal, az ún. “székely himnusz” vigyázz állásban való eléneklését. Azzal a valódi himnuszunk méltóságát sértjük. Másrészt akaratlanul is azt a hamisságot terjesztjük, hogy a székelyek nem is igazán magyarok. Ugyanis, ha magyarok – ahogyan természetesen azok, akkor ugyanaz a himnusz az övék is, mint a többi magyaré.

A politikai demagógia helyett jobb volna egyszer komolyan végiggondolni és elemezni az alábbi kérdéseket:

El lehetett volna kerülni vajon a soknemzetiségű ország felbomlását? Talán igen – bár valószínűbbnek tűnik, hogy nem.

Vissza lehet-e állítani a történelmi Magyarországot? Van-e rá igény másokban is? Nem, nincs.

Meg kell-e békülnünk az elmúlt évszázadban kialakult helyzettel? Tehetünk érdemben a határon túli magyar kisebbségekért? Igen, igen.

Akkor teszünk-e jót velük, ha szítjuk a magyar nacionalizmust? Netán jobb volna végre őszintén megérteni a többiekkel közös múltat? Nem, nagyon is!

Manipulálni, hazudni, a tudatlanságot kihasználni a célszerűbb – vagy esetleg okosabb dolog tárgyilagosan és alaposan megismerni a múltat és a jelent? Utóbbi.

Trianoni etnikumok

(A diagram azt a teljes Magyar Királyságot mutatja, melyet a Trianon-matricákon látunk, tehát Horvát-Szlavónországot beleértve. Szokás csak a Drávától északra vett területek számaira hivatkozni, ahol valamivel kedvezőbb, már 54 % volt a magyarok részaránya – szemben a tengerpartig terjedő teljes ország területén mért 49 %-al.)