Sárkányölő Orbán Viktor Mihály

A blaszfémia netovábbja, mint a műmagyarkodó-álkeresztény Orbán-rendszer jelképe:

Szent Mihály is magyar

 

Reklámok

Sunyi történelemhamisítók

Nem szívesen írok, hanem kénytelenségből – mert mint tudjuk bűnösök közt cinkos, aki néma

Amint az várható volt a Karácsony és Szilveszter/Újév körüli csillagszórós, csendes napokat használta ki a Magyarországot uralma alatt tartó bűnbanda arra, hogy eltávolítsa helyéről a 60 éve mártírhalált halt Nagy Imre miniszterelnök szobrát a pesti Vértanúk teréről.

Pedig valaha még ők hazudták magukat az “örököseinek”, valamiféle “demokratikus” és a népért nem hataloméhesen és nem a személyes meggazdagodás vágyától hajtva tenni akaró fiataloknak. De hol van már a 30 évvel ezelőtti, akkor sokak által tisztának remélt szellő.

Hazudtak, mindig is hazudtak! Már akkor is! Sőt, azt kell mondjam hogy Goebbels óta ennyire még sehol, senki nem hazudott. Hihetetlen kárt okoztak, lealjasították a magyar népet. Szégyellheti magát mindenki, aki valaha is rájuk szavazott. Persze mentségként fel lehet hozni, hogy sokan voltak s az agymosó propaganda által meghülyítettek még ma is sokan vannak. Rájuk tud hivatkozni a tolvaj gazemberekből, köztörvényes bűnözőkből álló hatalom. Az egész európai történelem  egyik legsötétebb rendszere, amely embertelenségében, hitványságában csak Adolf Hitleréhez hasonlítható.

Mérhetetlen felelőssége van ebben Angela Merkelnek, korunk Chamberlain-ének, aki sajnos a német multicégek kitartottjaként, Magyarországot Orbán segítségével német gyarmattá tette s a magyar népet olcsó rabszolgává aljasította. Felelősök a német szociáldemokraták is, akik mindehhez asszisztálnak.

S persze felelős a magyar nép is – önmagamat sem kivonva ebből! Ideje mindenkinek a tükörbe néznie s számot vetnie azzal, hogy a tolvajok és a bűnözők oldalán áll-e, vagy esetleg egy lopás-és hazugságmentes, normális, európai országot akar? Szerencsére Orbán leegyszerűsítette a dolgunkat: vagy vállaljuk a rabszolga sorsot, vagy elkergetjük őt és az egész mocskos rendszerét. Harmadik lehetőség nincsen.

48368293_10215694655830831_453588910560247808_o

 

 

Orbán pasa palotája

Ma röviden, egy a történelemhez és napjainkhoz egyaránt kötődő épületegyüttesről írok. Arról a 18. századi karmelita kolostorról, melynek helyén részben a III. Endre – utolsó Árpád-házi királyunk (1290-1301) – sírjának is helyet adó ferences kolostor állt. Később, Buda oszmán elfoglalását követően a magyarországi török helytartók, a budai beglerbégek (pasák) rezidenciája volt itt.

Érdekes, hogy az Erdogan török populista diktátorral bensőséges kapcsolatot ápoló Orbán Viktor éppen a pasák palotájának helyén alakíttatta ki a rezidenciáját.

Ahogyan az oszmán szultánok által kinevezett pasák nem költözhettek a magyar királyok várpalotájába – úgy a parvenü Orbán sem meri a hivatalát közvetlenül oda helyezni, mert a királyság helyreállítását talán még a rajongói is túlzásnak tekintenék. Arról nem is beszélve, hogy katolikus főpapi hívei is zavarban lennének, mit kezdjenek egy önmagát újabban reformátusnak tekintő királlyal.

Erdogan “szultán” viszont nyugodtan kiállíthat neki egy fermánt, melyben budai beglerbéggé nyilvánítja.

Az építkezést megelőzően nem tudom vajon milyen mértékben végeztek régészeti-épülettörténeti kutatást (elvileg kellett). Így az sem világos, hogy most mennyivel tudunk többet azok eredményeképpen a török pasák budai rezidenciájáról. Vajon a szigetvári és Rózsa-dombi török finanszírozású munkálatok (Szulejmán és Gül-baba türbék) erre a török hódoltság idején igazán központi jelentőségű helyre is kiterjedtek?

Karmelita Buda

 

 

Magyar-horvát válás – éppen 100 éve

Kissé meglepett, hogy a sokat emlegetett s még aktuálpolitikai hülyítéshez is sűrűn használt történelmi Magyarország széthullásának napra pontosan 100 évvel ezelőtti tegnapi évfordulója gyakorlatilag említés nélkül maradt a magyar nyelvű médiában. A horvátok biztosan megemlékeztek a Magyarországtól való, 1918. október 29-én kimondott egyoldalú elválásuk centenáriumáról.

A lelkes turbó-magyarok Trianon matricái ettől a naptól váltak ugyanis már előre is anakronisztikussá. Azt ugyanis sokan nem vették észre, hogy a trianonozás már a monokultúrásan rá épült Horthy-korszakban is képileg elég ellentmondásos volt. Ugyanis vizuálisan az 1918 előtti, Horvát-Szlavónországot is magába foglaló ország térképe jelenítődött meg mindenhol – holott az 1918 utáni magyar kormányok egy percig sem kérdőjelezték meg a horvátok önálló államisághoz való jogát. Tehát a “mindent vissza” követelést módosítani kellett volna, hogy “majdnem mindent vissza” s képileg is a Dráváig érő területet kellett volna csak megjeleníteni. Sőt az újabban turbó-magyarrá vált fidesz-híveknek is ehhez igazodó matricákat illene kiragasztaniuk.

A napjainkban sokat gyalázott és rituálisan vudu-bábuként használt – amúgy tisztességes szándékú s vitán felül törvényes – Károlyi-kormány szó nélkül tudomásul vette a horvátok egyoldalú válási szándékát s még egy tárca nélküli minisztert is kineveztek a megszűnt közös ügyek utólagos rendezésére. Horthyék Antant által jobb híján hatalomra juttatott nacionalista csoportja sem kérdőjelezte meg ezt sohasem. A turbó-horvátokkal (usztasákkal) is 1941-45 között csak a döntően horvátok lakta Muraköz magyar birtoklása miatt volt némi vita.

Pedig  a horvát-magyar válást illetően – ha belegondolunk – a 827 év alatt éppenséggel a horvátok nyertek sokat. Elég ehhez két térképet bemutatnom.

A két állam a közösség kezdetekor 1091-ban:

Történelmi Magyarország

És a végén (1918. október 29.):

Magyarország címerekkel.jpg

Utóbbin már a Dráva és a Duna alkotja a belső határt az autonóm Horvát-Szlavónország és a – számolni nem tudók kedvéért mondom – 63 vármegyéből állt szorosabban vett Magyarország között.

(Tegnap is és ma is szlavóniai, Belovár-Körös megyei várak voltak és lesznek a téma! Mai bejegyzésemet pusztán a visszhangtalanul maradt kerek 100 éves évforduló és a történelmünkkel kapcsolatban a nagyközönségben soraiban fennálló óriási tájékozatlanság csökkentésének – esélyeit illetően szinte reménytelen – szándéka indukálta.)

 

A tudomány Mohácsa?

Ahogyan az általam 2002-ben a terepen beazonosított s végül 2013 szeptemberében nyilvánosságra is hozott helyszínű Szulejmán-türbét “megtalálták” azok a török kormány pénzével már akkor is bőven kitömött tárcájú kutatók, akiknek az utóbb várrá is alakított szultáni síremlék kapcsán még 2011 őszén – látva több éves rossz nyomon való tapogatózásukat – felajánlottam a segítségemet, most ugyanazok újabb szenzációkat ígérnek a mohácsi csatatér kutatás kapcsán.

Közben persze bevonták maguk közé az akadémia bölcsészettudományi kutatóközpontjának jónevű oszmanistaként ismert vezetőjét, Fodor Pált is. Ugyan figyelmeztettem, hogy ocsú közé keveredett, de újabb magyar szokás szerint, levelemre nem reagált. November 15-re ígérik a mohácsi csatatérrel kapcsolatos újabb “szenzációik” bejelentését:

https://hvg.hu/kultura/201841__fodor_pal_tortenesz__oszman_invaziorol_bunbakkeresesrol__jottek_a_torokok

Most tőlük függetlenül írok le pár dolgot. Ha netán hasonlóság lesz felfedezhető a november 15-én bejelentendő világra szóló szenzációkkal, az csupán a véletlen műve lehet!

Az egyik legérdekesebb – bár szerintem az 1526. augusztus 29-én vívott csatával kapcsolatban nem lévő – eleme a csatatér tágabb körzetének a mai Sátorhely község határában emelkedő, ma már csak súlyosan rongált maradványaiban az Udvar felé vezető főút mellett létező Törökdomb – régebbi nevén Sátorhegy.

Régebbi, papír alapú 10.000-es topográfiai térképen:

Created by Readiris, Copyright IRIS 2009

A 94,3 m-es háromszögelési pont a domb pusztításának korai fázisában:

Created by Readiris, Copyright IRIS 2009

A kép Visy Zsolt  a pannoniai limest részletesen bemutató kitűnő monográfiájából származik – ő ugyanis a 4-5 m magas mesterséges dombot római-kori burgus (őrtorony) helyének vélte.

A közelmúltban korrigált 10.000-esről eltűnt a magassági pont s már csak a rongált terület képét látjuk:

Nagynyárád-Törökdomb tp1

A 17. században úgy vélték, hogy a dombot janicsárok hordták volna össze a híres csata napján, Szulejmán szultán harcálláspontjaként.

(folyt. köv.)

Mivel én nem élvezem sem a török kormány, sem a magyar Akadémia támogatását, valódi Maecenasokat-kereső felhívásomat is ajánlom a múltunk valós megismerését fontosnak tartó honfitársak figyelmébe:

reklám 2018

Babót – egy vár végleges pusztulása?

Régóta művelik a középkori babóti vár szántóföldön lévő területét, ami folyamatosan koptatja és egyengeti el a valaha jól látható domborzati maradványokat. Érdemes összevetni egymással az utóbbi évtizedekben a várhelyről készült vázlatokat,  felméréseket s a legújabbakat, Keserű László idén júliusban drónnal készült felvételeit.

Utóbbiakon látható, hogy az M85-ös gyorsforgalmi út kitűzött nyomvonala éppen súrolja a várhelyet – sőt az utat kísérő létesítmények várhatóan teljes pusztulással fenyegetik azt!

Ugyan nem értem, hogy egy országos jelentőségű régészeti területet miért nem lehetett elkerülni a tervezés során – de ha mindenképpen ragaszkodnak a kijelölt nyomvonalhoz, abban is lehet némi “előny”, így ugyanis mód nyílhat végre egy teljes feltárásra, mind a babóti vár, mind az ahhoz kapcsolódó kora-középkori hosszanti sánc esetében! Érdeklődéssel várom az erről szóló híreket, magam akár konzulensként közre is működhetek az 1996-ban írt doktorimban már tárgyalt várhely feltárásában.

Utóbbi kapcsán mérte fel a lelőhely már akkor is erősen kopott maradványait Nováki Gyula:

Babót

Ugyanerről Faragó Sándor 1965-ös ásatásainak összesítő rajza a feltárt falmaradványok helyének jelölésével (ezen a kutatóárkok jelölik az északi irányt!):

Babót 1965

Nováki Gyula 1952-ben készített vázlata a várhoz kapcsolódó sáncok feltüntetésével:

Created by Readiris, Copyright IRIS 2009

A várral kapcsolatban 2006-ban Takács Károly kollégám írt le egy véleményem szerint bizarr, sőt képtelen ötletet. Abból kiindulva, hogy szerinte túl közel – mintegy 3,6 km-re esik Kapuvár várához s amúgy is viszonylag kis védett területű (44 x 51 m-es), csak afféle “alárendelt erősség”, sőt – horribile dictu – Kapuvár része lehetett. Mindehhez történeti források sorát is rosszul értelmezte – amire csak azt tudom mondani, hogy nem elég az adatokat ismerni, azokat helyesen is kell értelmezni!

Pedig a babóti vár nem is az Árpád-korban gyakori igazán kis méretűek közé tartozik, nagyjából 50 m átmérőjű hasznos területét csaknem 2 m széles téglafalak védték. Közeli párhuzamait ismerjük Karakón és Szolgagyőrön, valamint az azóta elpusztult burgenlandi Némethidegkúton (Deutsch Kaltenbrunn) – azaz Szent István-korinak meghatározható ispánsági várakon.

Babót vára mellett (prope castrum Baboth) keltezett oklevelet 1253. augusztus 16-án IV. Béla király. Ez természetesen csak annyit jelent, hogy a vár még akkortájt is létezett. Egy másik adatunk szerint 1074 tavaszán, a mogyoródi csatát követően – többek között – Kapuvárt és Babótot is erős őrséggel látták el. Ez megint nem a vár építéséről, hanem a használatáról szól!

Hogy mikor épülhetett a masszív téglavár, Árpád-kori várépítészetünk egyik legkorábbi jeles példája, arról csak tippelni tudunk. III. Henrik német király (később császár) 1043-ban a kapuvári térségben próbált sikertelenül az ország belsejébe nyomulni, de hadaival nem tudott a vizek miatt átjutni. A következő évben, a ménfői csatát megelőzően sem tudott itt átkelni, hanem magyar kalauzainak egy másik lehetséges átkelési pontig – talán a mai Beled térségéig – kellett vezetnie a németeket. Vagyis a kapuvári körzetben fokozottan gondoskodtak a Répce és a Kis-Rába itteni átkelőhelyének védelméről. Ez magyarázhatja a két szomszédvár közelségét is – meg azt is, hogy amikor 1074-ben újra német támadás fenyegetett a Mogyoródon legyőzött Salamon király német sógora, IV. Henrik részéről, akkor Kapuvárt, Babótot és Abdát (a krónikában elírással: Albát) – azaz a Rábca, Répce, Kis-Rába átkelőit védő várakat látták el komoly őrséggel.

Érdeklődéssel várom, vajon a nyomvonalat viszik-e 50-100 m-rel arrébb, vagy mód nyílik Babóton egy teljes körű megelőző feltárásra? A régészetre hivatkozva rengeteg pénzt használnak fel napjainkban – sokkal többet, mint valaha. Ideje volna, hogy ennek köszönhetően egy valódi és országos fontosságú lelőhelyen megismerhessük régi történelmünk egyik érdekes helyszínét s többet tudjunk meg 11. századi várépítészetünkről is.

arany

Magyarország kezdetei

Szent István napja időtlen idők óta a magyar állam létrehozásának, alapításának formális ünnepe. Már a középkorban az első keresztény királyt tekintették valamiféle origónak, akitől szinte minden egy személyben ered. Hogyan és miért alakult ez ki, hosszan lehetne fejtegetni – de az eredmény szempontjából közömbös. Mondhatjuk hogy hagyományos és igaznak vélt történelem képünk durván a 13. század második fele óta “szilárd” – már amennyire persze az ilyesmi szilárd lehet.

Természetesen hasonló “problémákkal” küzdenek szomszédaink és távolabb élő ismerőseink is… Persze mindez egy sajátos, másokat lenéző “kultúrfölényes” magyar nézőpontból úgy néz ki, hogy a mi zsebünkben ott van a bölcsek köve, a többiek meg hazudnak vagy ábrándoznak. De persze néha a tükörbe is nézhetnénk! A magyar nép kialakulásáról és korai történetéről szóló ismereteink semmivel sem komolyabbak, hitelesebbek vagy szilárdabbak, mint mondjuk a románokéi, a szlovákokéi, vagy a horvátokéi (s vég nélkül sorolhatnám a többieket is).

Ha azt az egyszerű kérdést tesszük fel például, hogy vajon Szent István alapította-e a magyar államot? – a korrekt válasz: bizonyos értelemben biztosan. Más, tágabb értelemben azonban biztosan nem! Hogy a magyarok Árpád vezetésével a 890-es években telepedtek-e le a Kárpát-medencében? Szigorúan tudományos válasz: biztosan nem. Árpád alapította-e az 1301-ig uralkodó dinasztiát? Igen. Árpád magyar volt-e? Rövid válasz: nem.

A hosszabb válaszhoz azt kell kibontani, mit és kiket értünk magyarokon? Azokat-e, akik Árpád korában magyarnak nevezték önmagukat? Vagy azokat értjük-e a magyarokon, akik a jelenleg is használt magyar nyelvet beszélték?

Ugyan a “hivatalosan elfogadott” (már ha a tudományban létezhet ilyesmi – szerintem fogalmilag kizárt!) történelmi kép szerint a magyar állam gyakorlatilag zöldmezős beruházás formájában a semmiből keletkezett s aztán virágzik immár 1018 éve, ez az elképzelés a tények próbáját nem igazán állja ki – illetve aligha hihető. Erre már sokan rámutattak, de egyelőre a politika és az általa finanszírozott “tudomány” nem érdekelt a valóság bevallásában, az igazat mondásban. Helyette a tanult féligazságokat ismételgetik.

66010_72461_1497866582_0f42132a-81e5-4d5c-8166-82d7885dd44b

Pedig elég ránézni egy történelmi térképre, hogy lássuk azt, a magyar állam előzménye bizony 567/568 óta létezett:

Európa 600.jpg

Semmiféle bizonyítékunk sincsen arra nézve, hogy mindaz amit Szent Istvánnak tulajdonítunk, ne egy már évszázadok óta létező államiság rendbetétele, felújítása volna. Az meg már tiszta politika, hogy a kezdeteket az Árpád-dinasztia érdekei miatt azután el kellett mosni, le kellett tagadni. Tudták ezt már a 13. században is, korabeli tudós egyháziak azért is tették be Árpádék története elé az avarokról is szóló hun-történetet s lett az Árpád-féle “honfoglalás”, a “magyarok” második bejövetele.

Egybe lett mosva ezáltal az igazi türk ‘hétmagyar’ törzsszövetség (vagyis a kis létszámú Árpád-féle hódítók) és az általuk meghódított  – mai nyelvi értelemben vett – nagy tömegű magyar nép története. Utóbbiak közé beolvadt a kis létszámú keleti hódító és a ma használt népnevünket a bolgárokhoz hasonlóan ők adták (a török nyelvű igazi bolgárok is nyelvileg beolvadtak a szlávok közé). Tehát maga a magyar, megyer  név a látszólag helyes finnugor etimológiája ellenére is török – ahogyan a hat másik árpádi törzs neve is!

Mai írásommal a néhai Vékony Gábor (1944-2004) barátom, egykori professzorom emléke előtt is tisztelegtem. Ő mutatott rá arra, hogy eredetibb – Árpádék hódítása előtti – népnevünk az iráni eredetű  ‘székely’ lehetett.

Rajta kívül – hogy csak a legkiválóbbakat említsem meg: Engel Pál (1938-2001) és a ma is élő Makkay János (1933-) ugyanazt a helyes és a valódi tudományos értelemben egyedül  komolyan vehető nézetet vallották, vallják – amelyik persze sehogyan sincs összhangban a sokak által tévesen tudományosnak tartott, “hivatalosan elismert” akadémikus nézetekkel.

Amikor az általam szintén igen nagyra – a korabeli hivatalos tudományosság részéről annál kevésbé – becsült Györffy György (1917-2000) 1977-ben közreadta ‘István király és műve’ című nagyszerű, enciklopédikus összefoglalását – az a Szent István-i zöldmezős beruházás bizonyításának grandiózus, de véleményem szerint sikertelen kísérlete volt. Mindazonáltal “kötelező olvasmánynak” tartom minden magyar történelem iránt érdeklődő ember számára. Másokat – akik tőle sokkal messzebb álltak, illetve állnak a valóságtól – név szerint inkább nem sorolnék fel, mert egyrészt nem vehetők komolyan, másrészt az itt rendelkezésre álló terjedelem sem teszi azt lehetővé.

vár meg kastély