A tudomány Mohácsa?

Ahogyan az általam 2002-ben a terepen beazonosított s végül 2013 szeptemberében nyilvánosságra is hozott helyszínű Szulejmán-türbét “megtalálták” azok a török kormány pénzével már akkor is bőven kitömött tárcájú kutatók, akiknek az utóbb várrá is alakított szultáni síremlék kapcsán még 2011 őszén – látva több éves rossz nyomon való tapogatózásukat – felajánlottam a segítségemet, most ugyanazok újabb szenzációkat ígérnek a mohácsi csatatér kutatás kapcsán.

Közben persze bevonták maguk közé az akadémia bölcsészettudományi kutatóközpontjának jónevű oszmanistaként ismert vezetőjét, Fodor Pált is. Ugyan figyelmeztettem, hogy ocsú közé keveredett, de újabb magyar szokás szerint, levelemre nem reagált. November 15-re ígérik a mohácsi csatatérrel kapcsolatos újabb “szenzációik” bejelentését:

https://hvg.hu/kultura/201841__fodor_pal_tortenesz__oszman_invaziorol_bunbakkeresesrol__jottek_a_torokok

Most tőlük függetlenül írok le pár dolgot. Ha netán hasonlóság lesz felfedezhető a november 15-én bejelentendő világra szóló szenzációkkal, az csupán a véletlen műve lehet!

Az egyik legérdekesebb – bár szerintem az 1526. augusztus 29-én vívott csatával kapcsolatban nem lévő – eleme a csatatér tágabb körzetének a mai Sátorhely község határában emelkedő, ma már csak súlyosan rongált maradványaiban az Udvar felé vezető főút mellett létező Törökdomb – régebbi nevén Sátorhegy.

Régebbi, papír alapú 10.000-es topográfiai térképen:

Created by Readiris, Copyright IRIS 2009

A 94,3 m-es háromszögelési pont a domb pusztításának korai fázisában:

Created by Readiris, Copyright IRIS 2009

A kép Visy Zsolt  a pannoniai limest részletesen bemutató kitűnő monográfiájából származik – ő ugyanis a 4-5 m magas mesterséges dombot római-kori burgus (őrtorony) helyének vélte.

A közelmúltban korrigált 10.000-esről eltűnt a magassági pont s már csak a rongált terület képét látjuk:

Nagynyárád-Törökdomb tp1

A 17. században úgy vélték, hogy a dombot janicsárok hordták volna össze a híres csata napján, Szulejmán szultán harcálláspontjaként.

(folyt. köv.)

Mivel én nem élvezem sem a török kormány, sem a magyar Akadémia támogatását, valódi Maecenasokat-kereső felhívásomat is ajánlom a múltunk valós megismerését fontosnak tartó honfitársak figyelmébe:

reklám 2018

Reklámok

Babót – egy vár végleges pusztulása?

Régóta művelik a középkori babóti vár szántóföldön lévő területét, ami folyamatosan koptatja és egyengeti el a valaha jól látható domborzati maradványokat. Érdemes összevetni egymással az utóbbi évtizedekben a várhelyről készült vázlatokat,  felméréseket s a legújabbakat, Keserű László idén júliusban drónnal készült felvételeit.

Utóbbiakon látható, hogy az M85-ös gyorsforgalmi út kitűzött nyomvonala éppen súrolja a várhelyet – sőt az utat kísérő létesítmények várhatóan teljes pusztulással fenyegetik azt!

Ugyan nem értem, hogy egy országos jelentőségű régészeti területet miért nem lehetett elkerülni a tervezés során – de ha mindenképpen ragaszkodnak a kijelölt nyomvonalhoz, abban is lehet némi “előny”, így ugyanis mód nyílhat végre egy teljes feltárásra, mind a babóti vár, mind az ahhoz kapcsolódó kora-középkori hosszanti sánc esetében! Érdeklődéssel várom az erről szóló híreket, magam akár konzulensként közre is működhetek az 1996-ban írt doktorimban már tárgyalt várhely feltárásában.

Utóbbi kapcsán mérte fel a lelőhely már akkor is erősen kopott maradványait Nováki Gyula:

Babót

Ugyanerről Faragó Sándor 1965-ös ásatásainak összesítő rajza a feltárt falmaradványok helyének jelölésével (ezen a kutatóárkok jelölik az északi irányt!):

Babót 1965

Nováki Gyula 1952-ben készített vázlata a várhoz kapcsolódó sáncok feltüntetésével:

Created by Readiris, Copyright IRIS 2009

A várral kapcsolatban 2006-ban Takács Károly kollégám írt le egy véleményem szerint bizarr, sőt képtelen ötletet. Abból kiindulva, hogy szerinte túl közel – mintegy 3,6 km-re esik Kapuvár várához s amúgy is viszonylag kis védett területű (44 x 51 m-es), csak afféle “alárendelt erősség”, sőt – horribile dictu – Kapuvár része lehetett. Mindehhez történeti források sorát is rosszul értelmezte – amire csak azt tudom mondani, hogy nem elég az adatokat ismerni, azokat helyesen is kell értelmezni!

Pedig a babóti vár nem is az Árpád-korban gyakori igazán kis méretűek közé tartozik, nagyjából 50 m átmérőjű hasznos területét csaknem 2 m széles téglafalak védték. Közeli párhuzamait ismerjük Karakón és Szolgagyőrön, valamint az azóta elpusztult burgenlandi Némethidegkúton (Deutsch Kaltenbrunn) – azaz Szent István-korinak meghatározható ispánsági várakon.

Babót vára mellett (prope castrum Baboth) keltezett oklevelet 1253. augusztus 16-án IV. Béla király. Ez természetesen csak annyit jelent, hogy a vár még akkortájt is létezett. Egy másik adatunk szerint 1074 tavaszán, a mogyoródi csatát követően – többek között – Kapuvárt és Babótot is erős őrséggel látták el. Ez megint nem a vár építéséről, hanem a használatáról szól!

Hogy mikor épülhetett a masszív téglavár, Árpád-kori várépítészetünk egyik legkorábbi jeles példája, arról csak tippelni tudunk. III. Henrik német király (később császár) 1043-ban a kapuvári térségben próbált sikertelenül az ország belsejébe nyomulni, de hadaival nem tudott a vizek miatt átjutni. A következő évben, a ménfői csatát megelőzően sem tudott itt átkelni, hanem magyar kalauzainak egy másik lehetséges átkelési pontig – talán a mai Beled térségéig – kellett vezetnie a németeket. Vagyis a kapuvári körzetben fokozottan gondoskodtak a Répce és a Kis-Rába itteni átkelőhelyének védelméről. Ez magyarázhatja a két szomszédvár közelségét is – meg azt is, hogy amikor 1074-ben újra német támadás fenyegetett a Mogyoródon legyőzött Salamon király német sógora, IV. Henrik részéről, akkor Kapuvárt, Babótot és Abdát (a krónikában elírással: Albát) – azaz a Rábca, Répce, Kis-Rába átkelőit védő várakat látták el komoly őrséggel.

Érdeklődéssel várom, vajon a nyomvonalat viszik-e 50-100 m-rel arrébb, vagy mód nyílik Babóton egy teljes körű megelőző feltárásra? A régészetre hivatkozva rengeteg pénzt használnak fel napjainkban – sokkal többet, mint valaha. Ideje volna, hogy ennek köszönhetően egy valódi és országos fontosságú lelőhelyen megismerhessük régi történelmünk egyik érdekes helyszínét s többet tudjunk meg 11. századi várépítészetünkről is.

arany

Magyarország kezdetei

Szent István napja időtlen idők óta a magyar állam létrehozásának, alapításának formális ünnepe. Már a középkorban az első keresztény királyt tekintették valamiféle origónak, akitől szinte minden egy személyben ered. Hogyan és miért alakult ez ki, hosszan lehetne fejtegetni – de az eredmény szempontjából közömbös. Mondhatjuk hogy hagyományos és igaznak vélt történelem képünk durván a 13. század második fele óta “szilárd” – már amennyire persze az ilyesmi szilárd lehet.

Természetesen hasonló “problémákkal” küzdenek szomszédaink és távolabb élő ismerőseink is… Persze mindez egy sajátos, másokat lenéző “kultúrfölényes” magyar nézőpontból úgy néz ki, hogy a mi zsebünkben ott van a bölcsek köve, a többiek meg hazudnak vagy ábrándoznak. De persze néha a tükörbe is nézhetnénk! A magyar nép kialakulásáról és korai történetéről szóló ismereteink semmivel sem komolyabbak, hitelesebbek vagy szilárdabbak, mint mondjuk a románokéi, a szlovákokéi, vagy a horvátokéi (s vég nélkül sorolhatnám a többieket is).

Ha azt az egyszerű kérdést tesszük fel például, hogy vajon Szent István alapította-e a magyar államot? – a korrekt válasz: bizonyos értelemben biztosan. Más, tágabb értelemben azonban biztosan nem! Hogy a magyarok Árpád vezetésével a 890-es években telepedtek-e le a Kárpát-medencében? Szigorúan tudományos válasz: biztosan nem. Árpád alapította-e az 1301-ig uralkodó dinasztiát? Igen. Árpád magyar volt-e? Rövid válasz: nem.

A hosszabb válaszhoz azt kell kibontani, mit és kiket értünk magyarokon? Azokat-e, akik Árpád korában magyarnak nevezték önmagukat? Vagy azokat értjük-e a magyarokon, akik a jelenleg is használt magyar nyelvet beszélték?

Ugyan a “hivatalosan elfogadott” (már ha a tudományban létezhet ilyesmi – szerintem fogalmilag kizárt!) történelmi kép szerint a magyar állam gyakorlatilag zöldmezős beruházás formájában a semmiből keletkezett s aztán virágzik immár 1018 éve, ez az elképzelés a tények próbáját nem igazán állja ki – illetve aligha hihető. Erre már sokan rámutattak, de egyelőre a politika és az általa finanszírozott “tudomány” nem érdekelt a valóság bevallásában, az igazat mondásban. Helyette a tanult féligazságokat ismételgetik.

66010_72461_1497866582_0f42132a-81e5-4d5c-8166-82d7885dd44b

Pedig elég ránézni egy történelmi térképre, hogy lássuk azt, a magyar állam előzménye bizony 567/568 óta létezett:

Európa 600.jpg

Semmiféle bizonyítékunk sincsen arra nézve, hogy mindaz amit Szent Istvánnak tulajdonítunk, ne egy már évszázadok óta létező államiság rendbetétele, felújítása volna. Az meg már tiszta politika, hogy a kezdeteket az Árpád-dinasztia érdekei miatt azután el kellett mosni, le kellett tagadni. Tudták ezt már a 13. században is, korabeli tudós egyháziak azért is tették be Árpádék története elé az avarokról is szóló hun-történetet s lett az Árpád-féle “honfoglalás”, a “magyarok” második bejövetele.

Egybe lett mosva ezáltal az igazi türk ‘hétmagyar’ törzsszövetség (vagyis a kis létszámú Árpád-féle hódítók) és az általuk meghódított  – mai nyelvi értelemben vett – nagy tömegű magyar nép története. Utóbbiak közé beolvadt a kis létszámú keleti hódító és a ma használt népnevünket a bolgárokhoz hasonlóan ők adták (a török nyelvű igazi bolgárok is nyelvileg beolvadtak a szlávok közé). Tehát maga a magyar, megyer  név a látszólag helyes finnugor etimológiája ellenére is török – ahogyan a hat másik árpádi törzs neve is!

Mai írásommal a néhai Vékony Gábor (1944-2004) barátom, egykori professzorom emléke előtt is tisztelegtem. Ő mutatott rá arra, hogy eredetibb – Árpádék hódítása előtti – népnevünk az iráni eredetű  ‘székely’ lehetett.

Rajta kívül – hogy csak a legkiválóbbakat említsem meg: Engel Pál (1938-2001) és a ma is élő Makkay János (1933-) ugyanazt a helyes és a valódi tudományos értelemben egyedül  komolyan vehető nézetet vallották, vallják – amelyik persze sehogyan sincs összhangban a sokak által tévesen tudományosnak tartott, “hivatalosan elismert” akadémikus nézetekkel.

Amikor az általam szintén igen nagyra – a korabeli hivatalos tudományosság részéről annál kevésbé – becsült Györffy György (1917-2000) 1977-ben közreadta ‘István király és műve’ című nagyszerű, enciklopédikus összefoglalását – az a Szent István-i zöldmezős beruházás bizonyításának grandiózus, de véleményem szerint sikertelen kísérlete volt. Mindazonáltal “kötelező olvasmánynak” tartom minden magyar történelem iránt érdeklődő ember számára. Másokat – akik tőle sokkal messzebb álltak, illetve állnak a valóságtól – név szerint inkább nem sorolnék fel, mert egyrészt nem vehetők komolyan, másrészt az itt rendelkezésre álló terjedelem sem teszi azt lehetővé.

vár meg kastély

Csatár erődített monostora

A zalai Csatár a Felső-Válicka völgyének keleti oldalán, Zalaegerszegtől nem messze délre található. Gutkeled nembeli Márton ispán II. Béla korában, feltevés szerint 1138-1141 közt alapította az itteni bencés monostort. Mindenképpen a legrégebbi főúri alapítások  egyike. Ugyan a téma egyik kiváló szakértője azt írta róla, hogy “az apátság épülete nem ismert”, ez az állítás azonban csak részben igaz. Tudniillik az épületegyüttest valóban lebontották, de téglatörmelékkel borított és várárokkal övezett helye ma is megvan.Egy adat szerint az 1530-as években Tallóci Bánfi Boldizsár alakította várrá a kolostort! Egy darabig a törökök elleni zalai végvári rendszernek is része volt.

Teljesen kutatatlan. Jelenleg csak egy kopjafa áll a terület közepén s annak egy részén napjainkban éppen búza terem.

Szerencsénkre Nováki Gyula 1956-ban ezt a helyet is felmérte:

Csatár

Térképi helyzete:

Csatár tp

Egy másik kiváló kutató nemrég azt írta róla, hogy “elpusztult, sáncait és árkait a legutóbbi évtizedekben tüntette el nagyrészt az intenzív földművelés”. Ez a szintén téves állítás persze csak azt bizonyítja, hogy a kolléga nem járt a helyszínen…

Mindez megint csak aláhúzza annak a jelentőségét, hogy elkészüljön végre egy a magyar várhelyeket  részletesen bemutató, valóban nemzeti jelentőségű kataszter. Ennek finanszírozására az adófizetők pénzén működő magyar állam sajnos eddig sem s  most sem igazán mutat hajlandóságot. Természetesen örömmel vennénk, ha ebben egyszer pozitív változás állna be!

A várlexikon előmunkálatai a téma jeles kutatóinak előzetes anyagait összesítve 1983/84 óta folynak – mindeddig magán “hobbiból”! Ha a “nemzeti” vár- és kastélyprogramok számolatlanul szélbe szórt milliárdjaiból, csak néhány millió a rendelkezésünkre állna…rögtön eredményt tudnánk produkálni s érdemben előre lehetne lépni! Le lehetne tenni a “nemzet asztalára” egy 8000 helyszínt (!) bemutató kézikönyvet és atlaszt.

Mindaddig, amíg effajta “csoda” nem következik be, a fontolva haladásra van csak esélyünk. Hacsak valaki – a szó 19. századi értelmében vett – nemzeti elkötelezettségű, történelmi érdeklődésű, 21. századi Maecenas elő nem áll?

arany

 

Deménd rejtélyes körei

A szlovákiai – egykori Hont megyei – Deménd (többségi nyelven: Demandice) határában az egyik legaktívabb műholdas megfigyelő kolléga – Pesti Levente – révén értesültem a képeken látható érdekes jelenségről:

Lehetséges persze, hogy valami egészen meglepő, profán magyarázatuk van a koncentrikus köröknek – de számomra mindenesetre megfejtést, választ igénylő a kérdés.

Korábban, még a műholdas megfigyelések hőskorában szántóföldeken figyeltünk meg hasonló koncentrikus köröket. Azok egyértelműen öntözés nyomai voltak.Itt azonban biztosan nem olyasmiről van szó, hiszen a területet erdő borítja.

Térképen itt található, az egykori Gizella-major környékén, Deménd és Százd között:

Deménd-Százd tp

Mai állás szerint 8500 egykori várról, erődítésről tudunk a Kárpát-medence területén. Közülük több mint 3500-ról valamiféle vázlat, alaprajz, terepfelmérés is a rendelkezésünkre áll. Ezek persze korántsem azonos értékűek, pontosságúak – de a semminél a leggyengébb vázlat is több!

Ezeken kívül vannak a deméndihez hasonló, tisztázást igénylő, bizonytalan határesetek. Magam egy évtizedek óta gazdagodó, teljességre törekvő adattárral, térképtárral és légifotókból álló, valamint műholdas-megfigyelésekről szóló képgyűjteménnyel, váralaprajz- és felmérés-gyűjteménnyel rendelkezem. Amikor egyetemista koromban, 35 évvel ezelőtt – akkori tudásunk alapján – elkezdtem összeállítani az anyagot, még “csak” 3400 helyről tudtunk! Tíz éve van egy – egyelőre – saját használatú és naponta gazdagodó Google Earth-kmz jelölésekből álló vártérképem is. Mindez 10 jelenlegi európai országot érint. Elméletileg a “központi fekvésű” Magyarországot érdekelhetné leginkább – de ennek egyelőre nem sok jelét látom. A magyar állam különféle, az adófizetők pénzéből hasonló témán dolgozó szerveinek, intézményeinek nem nagyon fűlik a foguk magánszemélyekkel való együttműködésre. Pedig az ember nem is érti miért – hiszen nekik is csak a hasznukra válna? S mielőtt valaki aktuálpolitikára gondolna, ki kell ábrándítsam: ez sajnos évtizedek óta így van.

Az adófizetők pénzét minden hülyeségre el lehet költeni, de értelmes, komoly célokra,   netán egy valóban nemzeti – sőt nemzetközi – jelentőségű gyűjtemény fejlesztésére és közkinccsé tételére vajon miért nem? Egy államilag finanszírozott “nagyokos” például leírta, hogy egy ember ekkora munkát nem tud elvégezni, ahhoz szerinte nagy intézmények több évtizedes munkájára volna szükség. Azt nem is érzékelte, hogy a munka dandárját – noha szerinte az lehetetlen – én már elvégeztem! Mindezt annak “indoklásául” írta le, hogy ne támogassák az általam összeállított várlexikont. Nos, a nagy intézmények évtizedek óta működnek, mégsincsenek az általam jórészt egyedül összeállított, összegyűjtött ismeretanyag birtokában.

A leírt tapasztalatok ellenére, természetesen nyitott vagyok akár a magyar állami szervekkel való együttműködésre is! Mégis leginkább a magánszféra várak iránt érdeklődő polgárai és a 19. századi “Stefi grófhoz” hasonlóan gondolkodó cégvezetői segíthetnének abban, hogy 35 év után végre egyről a kettőre jussunk:

arany

Busevics az Una szigetén

A középkori Zágráb megyében volt egy írott adatokban Busevec és Busevics neveken  szereplő várkastély (castellum). Ennek helyét Engel Pál a mai horvátországi – Zágrábtól nem messze délre található – Buševec község területén lokalizálta – igaz, egy talán megjegyzéssel.  Építését Koppány Tibor Obrucsáni Sztrezivoj fia András nagykemléki várnagynak (1404-05) tulajdonította, aki a birtokot 1404-ben kapta. Halálával, 1413-ban a zempléni Cékei Márton vette aztán zálogba. 1434-től a Blagaji grófoké lett. Engel és Koppány még úgy tudták, hogy később már nem említik az erősséget.

Ennyit tesz, hogy a magyar középkor kutatója már ritkábban figyel oda az 1526 utáni adatokra s fordítva, a hódoltság korának kutatója pedig ritkán tekint vissza a Mohács előtti évtizedekre. Ugyanis  a Blagaji grófok birtokán, 1559-ben 40 fős őrséggel említik a végvári rendszer részeként a fából épült Busevics várkastélyt.

Az Angielini-féle vártérkép 1570 táján az Una szigetén ábrázolja Buschauiz névírással, Bradschai és Otok között, a mai Bosznia területén.

Busevics 1570

A birtoktörténeti adatokból világos, hogy ugyanarról a várkastélyről van szó s a mai Buševec területén semmilyen várhelyről nincs tudomásunk, nyilvánvaló hogy igazat kell adnunk a néhai kiváló Engel Pálnak a talán szó beszúrást illetően – jól sejtette ugyanis, hogy az a lokalizálási kísérlet gyenge lábakon áll.

Más kérdés, hogy egyelőre az Una szigetén épített várkastély pontos helyét sem ismerjük! Annak felderítése a jövő feladatai közé tartozik. A térképek alapján leginkább a piros karikával jelölt szigeten lehetett, az Una-jobbparti Bukovska-patak beömlésénél. Tudniillik ez a patak pár kilométerrel arrébb, egy Bušević (ejtsd: Busevics) nevű településnél ered

Busevics tp1

A közeli környék várai “békeidőben”, 1576-77-ben kerültek török kézre s ha nagyon vulgárisan akarnám a múltat összefoglalni, ma is a boszniai muszlim-horvát föderáció területéhez tartoznak. Isten őrizz persze, hogy a mai bejegyzésemben “politizáljak”, mert azt ugye nem volna szabad! Megjegyzem azonban, hogy éppen a boszniai muszlim délszlávokra tekintettel a magyar országgyűlés már 1916-ban bevett vallássá nyilvánította Magyarországon az iszlámot. Abban az időben ugyanis a muszlim elittel rendelkező Bosznia még Ausztriával közös magyar kormányzás alatt állt és egyes korabeli magyar “birodalmi” tervek szerint közvetlenül Magyarországhoz lett volna utóbb csatolva.

Magyarán szólva, nekem az a véleményem, hogy az iszlámra sem szabad ellenségesen tekintenünk! Magam egy boszniai muszlim délszlávhoz ugyanazzal a bizalommal közelítek, ahogyan egy ortodox szerbhez, egy katolikus horváthoz, egy zsidó identitású emberhez, egy református magyarhoz, egy evangélikus erdélyi szászhoz, vagy egy unitárius székelyhez! A vallás és a politika szétválasztását pedig éppen olyan indokoltnak tartom a kereszténységnél is, mint az iszlámnál vagy éppen a zsidóság esetében. Szekularizált, modern, demokratikus társadalom híve vagyok, mely a törvény előtti egyenlőségen, a vélemény- és vallásszabadságon, egymás megértésén, a másik személy önállóságának tiszteletén alapul és nem a vallási-nacionalista fanatizmuson.

maecenatúra

A Seuso-ügy állása

Szó szerint áll az ügy, vagy a háttérben mégis történik valami? Magam ezen az oldalon immár 109. bejegyzésemet írom 2014. március 27-e óta. Előző napon jelentette be Orbán Viktor 7 db műtárgy őrzési jogának megszerzését. Magam még 2011. március 28-án fordultam az akkori 2. Orbán kormány illetékeséhez, Szőcs Géza államtitkárhoz az azt megelőző hetekben kialakult elképzelésemmel a kincs eredeti lelőhelyét illetően.

(Lehet persze erre azt is mondani, hogy egy javaslat volt a sok közül! Egy biztos, Szőcs Géza válaszra – vagy reagálásra – sem méltatott. A gyermekkorában jobb neveltetésben részesült minisztere, Réthelyi Miklós kabinetfőnöke pótolta azt csak hónapokkal később. De ilyen részletesen hadd ne meséljem el a történetet, mert akkor egy regény terjedelme alakulna ki…)

Egy biztos, komolyabb nyilvánosságot a Seuso-kincs lelőhelyével kapcsolatos nyomozásom csak 2016. májusában, Tóth Sándor és Balczó Mátyás velem készült első interjúival  kapott. Utána sem történt azonban semmi. Újabb s az elsőnél is komolyabb média-érdeklődést váltottak ki 2017. március-áprilisában adott lap- és rádióinterjúim – de érdemben továbbra sem történt semmi.

A kormány illetékeseit az eredeti lelőhely mintha kevésbé érdekelte volna. A kinccsel kapcsolatos lakossági érdeklődést viszont kielégítette a valaha lord Northamptonéknál egyben volt 14 tárgy hiányzó darabjainak megszerzése, melyet Orbán Viktor július 12-én jelentett be. Aztán meg is turnéztatták a 14 db-os kincs-részletet az országban, ismét csak több legyet ütve vele egy csapásra. Feltétlenül pozitívuma  lehet viszont a dolognak – teszem hozzá, hogy beemeli a köztudatba azt a nyilvánvaló tényt, hogy a ma élő magyarság múltjához tartozik az ún. honfoglalás előtt itt élt népek, kultúrák hagyatéka is.

A nem csak engem érdeklő kérdés azonban, hogy hol kerültek elő az ismert darabok s van-e még belőlük az eredeti – s még mindig ismeretlen – lelőhelyen, továbbra is nyitott. Magyarán: hol van a Seuso-kincs lelőhelye?

28056272_1755501777846354_1953201613187967204_n.jpg

(folyt. köv.)