Seuso-ügy: Katalin, majd Lelkes

Miért gondolom, hogy a Katalin által elbeszélt történet korábban esett meg, mint Lelkes sztorija? Sok furcsaságot tapasztalunk, ha figyelmesen tanulmányozzuk Katalin állításait. Az egyik ilyen, hogy elmondta egy 2003 áprilisában adott interjúban, egyetlen tárgyat sem látott a 14 ismert Seuso-darab közül. Valóban, az általa leírt és lerajzolt darabok egyike sem egyezik az egy hét múlva Székesfehérváron vitrinekben megszemlélhető műremekekkel.

Tehát egyrészt jó sok ezüstedényt, tálat, pénzt – még kardokat is látott. Ezeket azonban mi még egyelőre nem ismerjük, későbbi sorsuk ismeretlen. A tárgyak ideiglenes tárolóhelye is különbözik a más tanúk által látott s a Lelkes-féle elbeszélésben feltűnő – ma részben újra Magyarországon lévő tárgyakétól. Utóbbiakat egy ideig polgárdi lakóházuk melléképületében tárolta Sümegh s ott mutatta meg azokat pár ismerősnek, barátnak. A Katalin által látott kollekció viszont egy juhász házának hátsó szobájában volt, mielőtt Sümegh-gel elvitték volna azokat tovább rejtegetni.

A körülmények is teljesen mások. Katalinnak azt mondta Sümegh, hogy valakikkel tárgyalt és “eljárt a szája” a kinccsel kapcsolatban, azért kell azokat újra elrejteni valami biztos helyre. Sőt, azt is mondta: “elképzelhető hogy fel fogják akasztani”. Többes szám harmadik személyben! Vagyis nem öngyilkossági szándékáról beszélt, hanem feltehetően Brizs halálára utalt (1976 szeptember). Ugyanekkor, azaz nyilván nem sokkal később zajlik Sümegh Katalinnal való próbálkozása a kincs biztonságba helyezésére.

Amiről előző bejegyzéseimben írtam, hogy Katalin szerint a kincs két helyen volt, talán úgy értelmezendő, hogy Sümegh annak egy részét már előkészítette elszállításra ahhoz a helyhez, amit korábban ő talált meg.

római bánya

A nagyobb részt viszont még át kellett volna hordani. Nyilván ez magyarázza azt, hogy Sümeg számítása szerint éjféltől hajnalig tartott volna mindez.

Katalin azonban, tapasztalva  a veszélyes körülményeket, ezt nem vállalta. Ekkor fordulhatott Sümegh Lelkeshez, akivel sejtésem szerint az 1976-os bejárathoz odakészített részt vitték be Polgárdiba, majd rejtegették utóbb különféle helyeken (például a Borbély-pincében). A Lelkes lovaskocsijával történő fuvart este, sötétedés után intézték. Ez magyarázhatja, hogy Lelkes gödörnek hitte azt a föld alatti üreget, ahonnan kiszedték a tárgyakat.

Úgy tűnik, Sümegh nem bízott minden részletet Lelkesre. Utóbbi csak azokról a tárgyakról tudott, melyeket közösen szállítottak be. Ez a kollekció tartalmazta a ma ismert darabokat, de a közvetetten ismert kisebb tárgyak nem voltak közte.

Hogy Kolonicsnak valóban voltak-e 1977-ben a birtokában a kincsből származó tárgyak s ha igen, azok hogyan kerülhettek hozzá? – nem tudjuk. Lehet hogy neki is csak “eljárt a szája” és valójában csak hallott valamit a dologról? Ha a rendőrség 40 év elteltével esetleg valamit közölne is a nyilvánossággal, talán okosabbak lennénk.

hippolytos_kancso_1

Hamarosan elkezdődik a 14 “megkerült” tárgy körbehurcolása az ország kiválasztott múzeumaiban, de a lelőhely még mindig nincs meg és a történet bűnügyi része is megfejtésre vár. Az adófizetők – azaz a mi pénzünkön tartott szervek pedig sajnos titkolóznak.

De azért ne adjuk föl! Közelebb vagyunk a megoldáshoz, mint azt ma még bárki hinné.

Reklámok

Seuso-ügy: Sümegh, Katalin és Lelkes

Hiába foglalkozom immár három hónapja Katalin hagyatékával, még mindig találok alapvetően új ötleteket az események rekonstrukciójához. Tegnap este jutott eszembe, hogy hoppá – lehet hogy nem jól gondoltam eddig a Katalinnal és a Lelkessel kapcsolatos események időbeli sorrendjét!

Olyan ez, mint amikor egy puzzle-játék során rájövünk, hogy egy nagyobb foltot a kép másik részére kell áthúznunk és máris érthetőbbé válik az egész.

Kutatástörténeti megjegyzésként – főleg a friss olvasók kedvéért – hozzá kell tegyem, hogy egészen idén július közepéig Katalin történetét egyszerűen nem hittem el, mesének tartottam. Miután ezt a nézetemet felül kellett bíráljam, még mindig megmaradt bennem az az elképzelés, hogy eredetileg akkor is Lelkes volt az első eseményeknél Sümegh segítője s csak később került volna Sümegh kapcsolatba Katalinnal.

Tegnap azonban “leesett a tantusz”, hogy dehogy – éppen fordítva lehetett! Erre a megállapításra Katalin interjúinak sokadik újraolvasása során jutottam. Ha újragondoljuk az események lehetséges forgatókönyvét, belső logikáját és ok-okozati összefüggéseit – abból ez a következtetés adódik.

Annyi ugyanis nyilvánvaló, hogy Katalin és Lelkes története egymástól független. Ők egymás szerepéről nem is tudtak, mert Sümegh először Katalintól, majd utána Lelkestől kért segítséget.

Mindezt azért kezdtem újra boncolgatni,mert érzékeltem, hogy Brizs Károly 1976 szeptemberi halála időrendi zavart okoz a korábban elképzelt forgatókönyvben. Márpedig neki is fontos szerepe lehetett az ügyben. Erre is tegnap döbbentem rá! Az események 1976 nyarán kezdődtek!

A Sümegh-hez képest mellékszereplők: Brizs, Katalin és Lelkes

 

(folyt. köv.)

Két helyen volt a Seuso-kincs?

A kincs sorsa legfontosabb koronatanújának, Katalinnak a feljegyzéseiben szerepel egy rejtélyes mondat: “A kincsek lelőhelye nem egy, hanem kettő helyen van“.

Ezt vajon hogyan lehet érteni? Lelőhelyen nyilván nem a Sümegh általi utólagos rejtegetési helyekre célzott – mert abból több is volt. Azt sem gondolnám hogy ugyanazon kincs két földrajzilag eltérő helyen történt egyidejű elrejtésével kellene számolnunk. Vagyis az valószínűtlen, hogy a felmerült lehetséges lelőhelyek közül kellene párhuzamosan kettővel is számolnunk. Talán inkább olyan kettősségre gondolhatunk, ami lényegében egy, de kettő lett belőle?

Nézzük a lényeget bemutatni próbáló vázlatunkat:

római bánya

Nem elképzelhetetlen, hogy Sümegh maga mozgatta meg utólag a későbbi elszállítást megkönnyítendő a tárgyak egy részét?

Ha a munkahipotézisünk helyes, akkor egy több száz méter hosszú ókori bányavágatról (alagútról, “labirintusról”) lehet szó. Talán már akkor sem először járt a föld alatti rendszerben Sümegh. amikor a Lelkes-féle lovasszekeres fuvart megszervezte a két üstben felhozott 41 tárggyal? Hiszen oda kellett előzőleg készítenie azokat a függőleges irányú 1976-os ponthoz.

Katalin Sümegh elbeszéléséből tudta, hogy a hat nagyméretű kincsesláda a rendszer kijárata közelében (azaz egy régi bejáratnál) van. Tehát egyszerűbb onnan megközelíteni! Föltéve persze,hogy sikerül azt a felszínen azonosítani. Ezt az azonosítást valaki elvégezte, mert Katalin “vízszintesen ásó földmunkagéppel” szerette volna a bejáratot, a kincs rövidebb megközelítési helyét kibontatni.

Az elfalazott alagút

A Seuso-ügy sajnos 2007-ben elhunyt koronatanúja, Somogyi Lajosné, Katalin 2005-ben készült kézírásos feljegyzéséből tudjuk, hogy megmutatta hivataloséknak az eredeti lelőhelyet és a Sümegh által kiszemelt másodlagos rejtekhelyet is. Ezekről fotó és videó felvételek is készültek – melyeket elvileg csak az ő személyes engedélyével lehetett volna felhasználni.

A rendőrök Nádorfi Gabriella székesfehérvári régésznő bevonásával – Katalin kihagyásával – nyomoztak tovább a helyszínen, de nem jártak eredménnyel. “Nem figyeltek rám eléggé és ezért nem találták a kincseket” – írja. “Nem ott ahol én szóban jelöltem, hanem egy méterrel arrébb találtak egy alagút bejárót, de be volt falazva. Hogy miért nem törték át a falat, nem tudjuk. Nem csak a régésznőt, hanem őt is a helyszínre kellett volna vinni, hogy kijavítsa a hibát, ha valamit félreérthetően mondott volna – írja.

Görgény akna alagút

(a kép nem a helyszínen készült, csak illusztráció!)

Ha nem lenne a mindenre kiterjedő titkolózás a kincs körül, akkor megtudhatnánk hogy a 2004-2005 táján folytatott régészeti kutatás során valójában mit találtak? Ha helytálló Katalin információja (miért is ne volna az?), akkor vajon milyen okból nem bontották ki az elfalazott járatot?

Csak találgatni tudunk! Talán azért, mert egyértelműen 20. századi volt a falazat? Halkan kérdem: 1944 vajon melyik században volt?

A Seuso-kincs rejtekhelye

Sokadszor írok a témáról, de ma próbáljunk  a lényegre koncentrálni: hol van a kincs máig eredménytelenül keresett rejtekhelye? Alapos okunk van hinni a 2007-ben elhunyt Katalinnak, aki 2004 őszén megmutatta két ismerősének azt a helyet, ahol 1976-ban Sümegh József bejutott egy föld alatti járatrendszerbe. Ezt valóságos labirintusként jellemezte s ennek egy viszonylag távoli pontján találta meg a kincset. Hogy ez távolság mekkora volt, nem tudjuk! Mindenesetre Sümegh Katalinnak átadott ismerete szerint ez a föld alatti rendszer egy másik ki/be-járata közelében volt. Itt voltak 6 nagyméretű ládában a kincs tárgyai. Alapos okunk van feltételezni, hogy az “utazóládákba” 1944 őszén kerülhettek.

Ugyancsak 2004 szeptemberében készült egy együttműködési megállapodás-tervezet is a minisztériummal. Ebben Katalin tárgyi feltételként vízszintes ásásra alkalmas munkagépet kért volna s azt fogalmazta meg, hogy a kitermelt föld elszállítására nem lesz szükség, mert az helyben vissza is temethető. Ebből arra következtethetünk, hogy ezt az 1944-es ki/be-járatot szerette volna géppel megnyitni.

Hogy miért nem az általa ismert 1976-os bejutási pontot? Ennek többféle magyarázata is lehetséges. Ha – nem tudjuk honnan és hogyan (talán Cserményi Vajkkal 2001 után folytatott kutatásai eredményeképpen?) ismerte mindkét pontot, akkor valóban ésszerűbb volt a hegyoldalban, erdőben lévő 1944-es “alagút-bejáratot” megnyitni, hiszen annak közelében voltak a kincsesládák. Ha az 1976-os ponton mennek be, akkor előbb át kell jutni a labirintuson és ki tudja mekkora távolságot kell megtenni a föld alatt? Tehát egyszerűbb a másik végéről megközelíteni!

Az 1944-es ki/bejutási pontról annyit lehet sejteni, hogy ott a magyar katonák valami földmunkát végezhettek. Fedezéket, óvóhelyet építhettek? Ennek során találhatták meg véletlenül a kincset. Ők rakhatták a Sümegh által látott “hatalmas” utazóládákba a tárgyakat. Valószínű, hogy a legnagyobb méretű (70 cm átmérőjű) darabok már a ládákba sem fértek bele. Ezeket az eredeti rejtés során használt rézüstökben hagyhatták. Aztán a parancsnok mégis jobbnak ítélte a helyszínen hagyni a tárgyakat és újból eltüntetni a földmunkájuk során véletlenül megtalált bejáratot.

Jelenleg egyszerű a feladat: meg kell találni a két bejárat egyikét s akármelyiken keresztül újra elérhető lesz a kincs azon része, melyet 1976-ban Sümegh és Lelkes nem vittek el belőle.

DSCN6200

(a képen a hasonló korú kaiseraugsti kincs részlete látható!)

Seuso-bűnügyek

A tegnap tárgyalt önkéntes informátor (szerdai tanú) tudhat érdemi dolgokat. Lelkes Ferencnek akart üzenni, aki vitán felül az ügy egyetlen élő koronatanúja. Igaz, őt sem a rendőrségi nyomozás derítette ki, hanem önként jelentkezett 2002-ben pénzjutalom reményében – aztán mégsem árult el igazából szinte semmit. Állítólag hallgatásának köszönheti, hogy 41 évvel a Sümegh-gel közös kincsszállítási akciójukat követően is életben van.

Most a szerdai tanú azt mondta, hogy Lelkesnek része volt 1 mázsányi ezüstnek az országból kamionokkal történő kicsempészésében az akkori Jugoszlávia felé. Hogy ez mikor és hány részletben történt, arról nem beszélt. Az sem világos, hogy mely tárgyakról volt szó: a most ismert 14 darab összsúlya ugyanis kevesebb mint 1 mázsa. Lehetséges, hogy a Lelkes által megszámolt 41 darabos – Sümegh-gel együtt begyűjtött – készlet további tárgyairól?

A szerdai tanú 10 halottról tett említést, amit szintén több az eddig ismertnél (4 katona 1944-ben, Brizs Károly, Kolonics György, Sümegh József és egy István keresztnevű további polgárdi származású fiatalember, egykori sorkatona – ez eddig összesen: 8). Pontatlanul fogalmazott, vagy mi tudunk keveset?

Egy biztos helyszín, a jelenleg már mások által lakott egykori Sümegh-porta:

Sümegh-porta

Az is érdekes újdonság, hogy – ha a szerdai tanú igazat mondott, akkor a rendőrség tárgyalt Lelkessel, sőt ígértek is neki valamit, de nem teljesítették…

Felmerül a kérdés, hogy a 40 évvel ezelőtti ügyben nem volna mégis célszerűbb a nyilvánosság bevonásától eredményt remélni? Ha már eddig semmi konkrétabbat nem sikerült kideríteni s még az egyetlen élő személyes közreműködőt, Lelkest sem sikerült együttműködésre bírni?

Seuso-bűnügy – jelentős fejlemény?

Tegnapelőtt, október 11-én (szerdán) délután negyed öt tájban betelefonált egy ismeretlen férfi Bolgár György: Megbeszéljük című műsorába a Klubrádión. A beszélgetés a rádió archívumából visszahallgatható (www.klubradio.hu).

Nevek említése nélkül, Lelkes Ferencről beszélt, sőt egyenesen neki akart üzenni. A műsorvezetőt meglepte a váratlan közlés, hiszen teljesen más napi politikai témákról beszélgettek előtte ugyanezzel a személlyel is. A betelefonáló azonban mindenképpen rá akart térni a nyilvánosságnak szánt közlésére a Seuso-üggyel kapcsolatban.

Többször is visszahallgattam a beszélgetést s az a benyomásom alakult ki, hogy egy előre leírt szöveget olvasott fel. Lelkes felelősségét firtatta a szerinte 1 mázsányi súlyú, kamionokban az országból déli irányba kicsempészett, Seuso-kincshez tartozó ezüst tárgyak sorsa kapcsán.

Bolgár György kérdésére, hogy miért nem fordul a rendőrséghez – azzal reagált, hogy ők tudnak róla, tárgyaltak is Lelkessel. Nem fér a fejébe, utóbbi miért nem kapta meg a neki megígért javadalmazást. Semmi többet sem akar nyilvánosan elárulni, de majd megkeresi a témával foglalkozó filmrendezőt (nevet nem említett, de nyilván Dézsy Zoltánra utalt).

Vukán Béla alezredes, a nyomozás vezetője és az ügy jelenleg eltűntként keresett fontos szereplője, Lelkes Ferenc: