Regöly-Pogányvár

A helynéven kívül gyakorlatilag semmit sem tudunk a Regöly határának nyugati részén, erdős magaslaton lévő várhelyről. Miklós Zsuzsa tipológiai alapon középkorinak tartja – minden bizonnyal helyesen.

A vár helyét a Bing Maps műholdas térképére jelöltem:

A középkorban jó eséllyel a török hódoltság másfél évszázada alatt eltűnt Szák területéhez tartozott. Engel Pál térképének (Magyarország a középkor végén) részlete:

A magyar nemzetségek monográfusa, Karácsonyi János (1858-1929) szerint ez a Szák lehetett az Árpád-korban jeles szerepet játszott – még nádorispánt is adó – genus eredeti központja. Hogy ezt mire alapozta, rejtély – mert csak ex cathedra jelentette ki. Egy biztos, a Pogányvár már nem a nagyobb nemzetségi várak közé tartozik, hanem méretéből következően egy abból származó birtokos család számára készülhetett. Mivel történeti adatot nem ismerünk vele kapcsolatban, valószínűleg még a forrásokban szegény korban!

Reklámok

Regöly

Az egész Kárpát-medence egyik legjelentősebb sáncvára található a tolnai Regölyben, a Kapos és a Koppány találkozásánál. Területe legalább 50 ha – de nyugati lezárása egyelőre nem ismert. Miklós Zsuzsa (1948-2014) rekonstrukciója önmaga szerint is bizonytalan:

A tolnai várak kiváló kutatója még azt is felvetette, hogy a nagy erődítmény esetleg befejezetlen maradt s éppen a legkönnyebben támadható oldal felől talán el is maradhatott a sánc megépítése.

Ez persze kevésbé valószínű! Nehéz ugyanis elképzelni, hogy miután hatalmas munka- és anyag ráfordítással megépítik a robusztus sáncokat az amúgy kevésbé támadható – mocsaras völgyek felőli – oldalakon, aztán mégis félbe hagyják az egészet.

Jóval inkább elképzelhető az, hogy az erődítmény lezárását nyugatabbra kell keresni. Erre utal az első katonai felmérés ábrázolása is:

Ezen ugye kivehető, hogy a szűkület után újra szélesedni kezd a sánc által határolt terület.

Ugyanez a Bing Maps műholdképén:

Ezen is kivehető, hogy bizony  a nyugati falurész pereme is egykori erődítettségre utal!

További alapvető kérdés, hogy vajon mindez melyik korszak produktuma? Jerem Erzsébet, aki az eddigi legkomolyabb feltárásokat vezette a sánccal kapcsolatban, megállapította hogy az a Hallstatt-kor legvégénél előbb nem épülhetett. Természetesen épülhetett a kelta korban – vagy később is. Utóbbira utal, hogy Jerem megfigyelései szerint a sánc szomszédságában jelentős “késő-népvándorláskori” és “kora Árpád-kori” hullámvonalas cserepekkel és cserépbográcsokkal keltezett objektumok voltak az őskori rétegek fölött.

Igazi választ majd a sánc faanyagának vizsgálata hozhat. Amúgy az ásatás – részleteiben sajnos még közöletlen – megfigyelései kifejezetten a kora középkoriakéhoz hasonló faszerkezetre utalnak.

Ugyancsak elgondolkodtató, hogy Regöly a pécsi egyházmegye egyik főesperességének a központja volt! Más kérdés, hogy az Árpád-korban sem regölyi várról, sem várispánról és várszerkezetről (várföldekről, várnépekről, várjobbágyokról) egyáltalán nem hallunk. Ennek magyarázataként leginkább az adhatja magát, hogy a Kárpát-medence más nagy alapterületű sáncváraihoz hasonlóan ez is Avar Birodalom emléke lehet! Megjegyzem, van olyan nézet, miszerint Szent István 1000 körül nem a semmiből hozta létre a Magyar Királyságot, hanem az Avar Birodalmat (annak egykori központi részét) szervezte újjá.

Kíváncsian várom, mikor adódik lehetőség majd a sáncból származó, kormeghatározásra alkalmas faanyag-mintavételre!

Tolnavár

Napjainkra eltűnt a Duna-menti, megyének is nevet adó település nevéből a -vár utótag, pedig az oszmán hódítás előtt még rendszeresen használták azt. Más kérdés persze, hogy funkcionáló várként csak egy 1316-os esemény kapcsán tudunk róla, amikor az oligarcha Kőszegi Jánostól I. Károly (Róbert) király serege ostrommal foglalta el.

Alapos okkal feltételezhető az is, hogy ugyanitt volt az Alta Ripa (‘magas part’) nevű római segédcsapat-tábor erődje is – csak éppen a maradványai még konkrétan ismeretlenek. Ugyanez elmondható a Buda-Eszék főutat felügyelő 17. századi török palánkvárról is. Annyi különbséggel, hogy utóbbiról már – kétes pontosságú és hitelességű – vázlatos ábrázolások is fennmaradtak:

 

Keresztény és muszlim utazók leírásait is ismerjük a török várról. Utóbbiak közül Evlia Cselebi 1663-ban azt írta, hogy közepén egy magas, négyszögű, kőből épült toronyban “sáhi” ágyúk voltak. Érdekes módon ez sem a fenti 1663-as, sem az 1686-os ábrázolás rajzolójának nem tűnt fel. Magam hajlok arra, hogy a helyenként szintén kétes hitelességű Evlia Tolna esetében pontosan fogalmazhatott. Persze biztosat majd csak akkor mondhatunk erről, ha majd előkerültek a torony maradványai.

Mivel jobb ötletem nincs, magam is arra a legvalószínűbb lehetőségre voksolnék, hogy a római, a középkori és török-kori vár is ugyanazon a helyen lehetett: a város északkeleti sarkában, a Duna magaspartján:

 

. Az Evlia Cselebi leírásában említett kő torony a középkori vár maradványa lehetett. Az okleveles említések hiánya a – Kőszegiek kiskirályságától eltekintve – lényegében zavartalan folyamatos királyi biroklással magyarázható.

 

A kisebb tárgyak jelentősége

Mivel még nem kerülhetett sor a sejtésem szerint döntő lépés megtételére, Sümegh Katalin által ránk hagyományozott nagy lelőhelyének megnyitására, csak annak közvetett bizonyítékairól írok ma röviden. (Természetesen a lelőhely remélt bejáratának helye még nem teljesen, csak közel 100 %-os! – ha esetleg nem a gyanús ponton lesz, akkor is ahhoz nagyon közel)

Megjegyzem, mindeddig hiába vártam az arról szóló telefonhívást, hogy az eddigi – titkos – kutatások során vajon vizsgálódtak-e ott, ahol a bejutási pontot én sejtem. Azt, hogy én hol sejtem, “hivatalosék” még nem tudják – hiszen eddig jórészt egyoldalú “együttműködésünket” látva, nem óhajtottam ezt a sokadik segítő információt előzetesen az orrukra kötni.

Tóth Endre táblázata a most ismert 14 tárgy méret- és súlyadatairól:

Hogy mennyi hasonlóan nagy méretű és nehéz tárgy lehet még a lelőhelyen (vagy esetleg a helyszínről a volt Szovjetunió területére csempészve), nem tudjuk. De Katalin története szerint nagy ládákban, igen sok!

Hasonlóan fontos azonban a kisebb tárgyak szerepe is. Ezeket Lelkes a kétüstös kincsrészlet megtalálása és a tárgyak számolása során nyilvánvalóan nem látta. A Halim Korban 1987-ből származó írásos ajánlatában szereplő 187 kanalat például, vagy az ugyanott szerepló 37 ivókupát (poharat). A Födelmesi István által említett kis tálat (tányért?) és “pohárkát”. A Katalin által fuvarozott bőröndökben látott másfél literes fedeles kupákat és “alátét” kis tányérokat. Ezek lehetnek azok a tárgyak, melyeket Sümegh a hátizsákjában hordott ki a bánya folytatásában, a hegytetőn talált “lyukon” keresztül.

Tulajdonképpen az egész ügy megoldása azon múlik, hogy ezt a Sümegh 1976-os látogatásai óta valószínűleg senki által sem használt bejáratot megleljük. Sokadszorra mondom, az ügy hivatalos képviselői számára természetesen készséggel rendelkezésre állok – de persze a segítségemet rájuk erőszakolni sem akarom! Ezt nem csak a magam, hanem a Seuso-ügy megoldása érdekében velem együttműködő barátaim nevében is mondom.

Seuso két kincse

Ahogyan a tegnap közölt folyamatábrán látható, hosszas elemzés után arra a következtetésre jutottam, hogy az egymásnak látszólag ellentmondó információkat mégis logikus képbe lehet rendezni. Ennek előfeltétele az, hogy össze nem tartozó dolgokat nem akarunk mégis erővel összeilleszteni!

Tehát úgy vélem, Lelkes története a valóságról, a kincs (egy részének) megtalálásáról szól és igaz. Az általa megszámolt 41 tárgy és két rézüst sorsáról tudunk viszonylag a legtöbbet. Mivel jelenleg mindössze 14 db ismert, akár azt is gondolhatnánk, hogy egykor ennyi lehetett a Seuso-kincs egésze s akkor “csak” 27 előkerült műtárgy sorsa ismeretlen.

Katalin viszont sokkal többről számolt be. Neki Sümegh 1976-ben azt mondta, hogy nagy utazóládákban rengeteg nagy és igen sok apró tárgyat talált. A kisebbek közül hátizsákjában hordott ugyan ki a föld alatti “alagútból”, de a nagy méretű és nehéz tárgyak elszállításához teherautóra lenne szükség, mert azokat nem tudja kézben, egyesével haza (vagy másik rejtekhelyre) vinni. Jellemző a tárgyak lehetséges számára, hogy Sümegh úgy kalkulált, a fuvarhoz az éjféltől hajnalig tartó időszakra lesz szükség. Ebből arra is gondolhatunk, hogy a Zsuk kisteherautója platója egyszeri fordulóban nem is elegendő!

Katalin nem merte vállalni a fuvart, mivel maga Sümegh is azokban a napokban valóságos halálfélelemben volt amiatt, mert úgymond “eljárt a szája” a kinccsel kapcsolatban. Azt is emlegette, hogy esetleg ő is felakasztva fogja emiatt végezni.

Nyilván közös oka kellett legyen halálfélelmének és a megtalált lelőhelyen lévő tárgyak biztonságba helyezési szándékának. Ez a közös ok Brizs Károly 1976 szeptemberében – tehát éppen a Katalin-féle történet napjaiban – történt halála lehetett.

Brizs Károly szintén régiségek iránt is érdeklődő sorkatona volt. Síremléke ugyanabban a polgárdi temetőben, ahol a négy évvel később elhunyt Sümegh is nyugszik:

(folyt. köv.)

Seuso – közeledünk a megoldáshoz

Minden rejtély megoldódik előbb-utóbb, csak némi türelem és szerencse kell hozzá. Utóbbi volt is, meg nem is Sümegh Józsefnek, aki valószínűleg két külön helyen is megtalálta a vélhetően azonos időben, de megosztva elrejtett kincset. Tehát ilyen értelemben hihetetlen szerencséje volt. Másik kérdés azonban, hogy mindez az életébe került. Ha onnan nézzük, hogy ezzel azután a neve ország-világ előtt ismert lett? – nem rajta múlott. Azt hiszem, a története csak mostanában fog befejeződni azzal, hogy tisztázzuk a kincs konkrét lelőhelyét – amihez reményeim szerint már nem sok van hátra.

Ugyancsak felvethető a szerencse kérdése Somogyiné Katalin egykori sárkeszi lakos – Sümegh egyik alkalmi segítője esetében is. Ő harminc évvel túlélte Sümegh Józseffel és a kinccsel való találkozását, de idő előtt halt meg súlyos betegségben s nem érte meg azt, hogy az útmutatása alapján bebizonyosodjék a kincs magyarországi eredete azzal, hogy végre megtaláljuk ugyanazt a lelőhelyet, ahonnan Sümegh ővele szerette volna elszállítani a kincs zömét:

Aki meg akarja érteni a kincs tárgyainak tekervényes útját, annak javaslom az ábra alapos tanulmányozását. Természetesen munkahipotézis, feltételes elemekkel – de ezt gondolom jelen állás szerint a leginkább elképzelhetőnek.

A fő kérdés, a Brizzsel talált, ládákban elhelyezett legnagyobb kincs-részlettel vajon mi történt? Azzal, amelyből Sümegh ugyan hátizsákban hordott ki súlyban könnyebb s  kisebb méretű tárgyakat – de a zöme elhozatalához Katalin teherautójára lett volna szüksége.

(holnap ezzel folytatjuk…)

Egy konkrét kérésem lenne Somogyi Lajosné, Katalin rokonaihoz, ismerőseihez. Ha valaki rendelkezik róla fényképpel, kérem juttassa el hozzám:

Katalin kitakart képe Dézsy Zoltán Seuso II. filmjéből, a mikrofont a rendező  tartja.

(folyt. köv.)

 

Horogszeg

Ki ne hallott volna arról, hogy Hunyadi Mátyás király (1458-1490) édesanyját horogszegi Szilágyi Erzsébetnek hívták. Jelenleg azonban a térképen hiába keressük Horogszeget. Az egykori Csanád vármegye bánsági – az újkori Torontál megyéhez tartozó – részén kereshető. Mai bejegyzésemben magam is csak tippet tudok adni a még lokalizáltalan horogszegi várhelyről:

A kék karikával jelölt helyen látható a második katonai felmérés térképén valami bizonytalan jelenség. Ugyanez a terület műholdról:

Napjainkban sajnos erősen szétbarmolták a helyet – mezőgazdasági művelésből kimaradó terület egy markánsan megmutatkozó régi vízfolyás (Horog) kanyarulatában (szegében). Tehát éppen megfelel a névnek! Megerősíti gyanúnkat, hogy Engel Pál szerint is Szentborbála (Seultour – egykori francia telepesfalu) területén lehetett Horogszeg.

A castellum konkrét adata csak 1494-ből ismert, amikor Mátyás király elsőfokú unokatestvére, Geréb Péter országbíró, későbbi nádor birtokában volt. Nyilvánvalóan jóval régebbi azonban – hiszen a Szilágyi család előnevét adta, ami azt jelenti hogy itt lehetett az eredeti birtokközpontjuk.

A Szilágyi címer:

Ne feledjük, Szilágyi Mihály – Mátyás nagybátyja – igazi “királycsináló” volt. Hunyadi László budai lefejezését követően ő vezette azt a fegyveres felkelést, amely aztán a Hunyadi-házat a magyar trónra juttatta. A tizenéves Mátyás nem volt különösebben hálás a nagybátyjának, hiszen rövid ideig gyakorolt kormányzói hatalmától még 1458-ban megfosztotta.

A várkastély helye jelenleg Szerbia területére esik, de egészen közel van a román határhoz (amit a műholdképen a sárga vonal jelez).