Kőszárhegy titka (3.)

Vajon a Seuso-kincs kérdésének megoldásához vezető út járhatatlan, vagy inkább arról van szó, hogy a témával eddig foglalkozók a fától nem látták az erdőt? Nos, énszerintem megoldhatatlan probléma, megválaszolhatatlan kérdés nem létezik! Persze azt is tudjuk, hogy személyes, anyagi vagy politikai természetű szempontok segítőleg, vagy éppen fékezőleg hatnak a – mindeddig sajnos eredménytelen – kutatásokra.

Talán  a politika csak az utóbbi hét évben kötődik szorosabban az ügyhöz (mint sok minden mást, ezt is propaganda célokra hasznosítják). Azonban most ezt inkább hagyjuk, mert nem visz közelebb bennünket a nyitott fő kérdés megválaszolásához! A fő kérdés: hol került elő az 1976-os kincslelet?

Előző írásaimban már többször elmondtam, hogy a helyet Magda József mutatta meg Dézsy Zoltán 1997-ben bemutatott első Seuso-filmjében (18. perc). Elég őt meghallgatni s mérlegelni a közlés jellegét: spontán, őszinte, nem direkt – azaz bizonyosan igaz!

Nem állítható ugyanez minden szempontból Lelkes Ferenc 2003-ban elmondott szavairól. Ő a szemtanú hitelességével ismertette az előkerülés körülményeit, csak éppen egy általa kitalált, valótlan helyszínt jelölt meg. Mint tudjuk, igazat mondani a legkönnyebb, mert akkor biztosan nem kerülünk saját állításainkkal ellentmondásba. Az igazság mindig hézag- és belső ellentmondás mentes! Nem így Lelkes későbbi média-közlései. Ezeket videókon bárki visszanézheti s láthatja hogy azok lényegében semmitmondóak – viszont van egy szilárd belső igazság-magvuk. Ez abból a tényből fakad, hogy valóban ott volt Sümegh-gel együtt a tárgyak előkerülésénél, melyeket ketten szedtek ki és szállítottak tovább Polgárdiba a megtalálás napján, késő délután-kora este.

Tóth Sándor oknyomozó újságíró, a Seuso-ügy legalaposabb sajtóbeli ismerője készített először interjút – még 2003-ban – Lelkes Ferenccel. A 14 évvel ezelőtti rendőrségi magazin címlapja:

Zsaru 2003.jpg

Következő részletünkben be fogom mutatni annak a lovasszekérnek az útvonalát, melyet Lelkes a kincs megtalálását követően a lelőhelyre vezetett! Azért volt erre szükség, hogy Sümegh-gel ketten elszállíthassák vele a megtalált 41 nagyobb és több száz kisebb – kb. 2-300 kg súlyú nemesfém tárgyat és az azokat tartalmazó két nagy rézüstöt.

Sokadszor írom le, hogy végre igazán közel vagyunk a rejtély megoldásához!

 

Kőszárhegy titka (2.)

Mivel rám semmilyen titoktartási kötelezettség nem vonatkozik, elárulhatok olyan részleteket, amelyek nem veszélyeztetik a Seuso-kincs még földben lévő részének sorsát. Az 1976-ban előkerült, a szemtanú és a tárgyakat Sümegh-gel együtt felszedő Lelkes Ferenc beszámolója szerint az aranyozott ezüst edényeket, kancsókat tartalmazó két rézüst 1,5-2 m mélyen volt, a még a lelőhelyen maradt további tárgyakra is ilyen mélységben számíthatunk. Tehát csak komolyabb földmunkával lehet hozzájuk férni, ami feltűnés nélkül nehezen oldható meg.

Nem véletlen hogy annak idején is gépi földmunka – egy pincetér kimarkolása – vezetett a kincs megtalálásához. Ezt persze leginkább én mondom  – mások egyéb verziókat is elképzelhetőnek tartanak (szerintem alaptalanul). Csak azért hangsúlyozom, mert igazán nem volna szerencsés, ha a szigetvári Szulejmán-türbéhez hasonlóan mások lopnák el tőlem a megtalálás “dicsőségét” (a Szigetvárhoz tartozó zsibóti szőlőhegyen ugyanis én már 2002-ben pontosan azonosítottam a türbe helyét – csak ezt újabban Pap Norbert és társai elhazudják – illetve következetesen “elfelejtik” megemlíteni!).

Az általam megjelölt – legvalószínűbbnek tartott – pince környezetének kutatása kétféle eredményt hozhat:

  • kiderül hogy telitalálat
  • vagy nem

Utóbbi esetben sem a megfejtés módja lesz a hiba, hanem tovább kell keresni a valódi pincét! Az eddigi nyomozás során magam is több esetben, a felmerült új adatok, megfigyelések következtében elvetettem egy-egy korábban általam meggyanusított pincét! Nem biztos tehát, hogy a mostani tippem lesz az utolsó – de köztünk szólva – azért nagyon erősen remélem!

A Seusohoz hasonló svájci kaiseraugsti (Augusta Raurica) kincs néhány tárgya:

Römischer Silberschatz von Kaiseraugst

Holnap további részleteket fogok – természetesen ingyen – “elárulni”! Két kulcsfontosságú tanú vallomása ugyanis erősen behatárolja az 1976-os megtalálás helyét. Ezek tovább gondolása vezetett el ahhoz, hogy pontosan (!) meghatározzam azt.

Kőszárhegy titka

Talán záros időn belül fény derül Kőszárhegy legérdekesebb titkára! Nem hivatalos értesülés szerint ugyanis hamarosan sor kerül arra a helyszíni kutatásra, amelyik beigazolhatja az 1976-ban előkerült világhírű Seuso-kincs magyarországi eredetét. Ahhoz képest, hogy ugyanezt már három hónappal ezelőtt is reméltem, annyi a változás, hogy most hivatalosan is megkérték rá a kutatási engedélyt a Magyar Nemzeti Múzeum szakemberei.

Mivel mindent titkolnak (még előttem, a lelőhely reménybeli azonosítója előtt is), természetesen én sem tudom, hogy azt a helyszínt vizsgálják-e meg, amelyet én ajánlottam a figyelmükbe – vagy egy teljesen más nyomon “fogtak szagot”.* Persze az is lehet, hogy a más nyom is ugyanoda vezet! Majd megtudjuk – vagy nem.

Köztünk szólva magam szinte biztos vagyok benne, hogy közel 30 éves eredménytelen nyomozás után az én javaslatom kecsegtet sikerrel. Persze én sem látok bele a földbe és a leglogikusabb, legvalószínűbb feltevés sem okvetlenül találja fején a szöget!

Már 2011 márciusában eljutottam odáig, hogy 1976 őszén a kincset egy pince kimarkolásánál találta meg Sümegh József és Kolonics György. Azt is kikövetkeztettem, hogy szinte biztosan nem az egész leletet szedték ki a földből. Magyarán, ha sikerül azonosítani az akkori konkrét pincét, annak környezetében a kincs további tárgyai még mindig a földben lehetnek. Ezek előkerülése bebizonyíthatja, hogy vitán felül Magyarországé a világhírű kincslelet!

Miután a probléma szellemi része – szerintem legalábbis – már 7 éve megoldott, egyszerű nyomozati munka a többi. Őszintén szólva azt hittem, hogy ezt már megoldja a rendőrség erre hivatott szerve. Mivel mindent titkolnak, nem tudom léptek-e valamit ennek érdekében. Ezért magam voltam kénytelen kézbe venni a pince keresését! Erősen bízom benne, hogy – több eredménytelen próbálkozás után – végre sikerült megtalálnom.

Ezen az 1964-ben készült képen még szűz terület az 1976-ban épült pince helye:

D utcák 1964.jpg

(* Előfordulhat az is, hogy az egyetlen élő ember – Lelkes Ferenc, aki biztosan tudja honnan szállította el annak idején, 41 éve a földből általa és Sümegh József által kiszedett tárgyakat, végre elszánta magát arra, hogy megmutassa a helyszínt!)

A jobb kezét mosó úrnőnek a baloldali szolgálóleány éppen átadja a képen szereplőhöz hasonló illatszertartó dobozt:

Illatszeres_doboz.JPG

(folyt. köv.)

 

Visonta

A Mátraalján található Visonta községben okleveles adatokból tudhatóan 1348-ban és 1358-ban is egy toronyhelyet tartottak számon. Az Aba nemzetség Visontai ágának tagjai közt osztották fel a falu telkeit s ennek során említik egy régi kőhíd közelében a Toronyhely nevű telket.

A névből kiderül, hogy I. (Nagy) Lajos uralkodása idejére már csak a helye volt meg egy Árpád-kori lakótoronynak. De hol lehetett az konkrétan? – merül fel a jogos kérdés. Ha lexikonszerű objektivitásra törekszünk, akkor azt mondhatjuk, hogy mivel a torony maradványai ismeretlenek, nem tudjuk.

Pedig nagyon érdekes volna megfejtenünk, hiszen alig ismerünk falu belterületén lévő nemesi erődített lakóépületet,  a későbbi kastélyok Árpád-kori elődjét.  S ha biztosat nem is tudunk mondani, azért valami logikus tippünk csak van! Magam a plébániatemplom szomszédságában, a falu közepén keresném. Mivel a telket név szerint számon tartották, mint egykori földesúri lakóhelyet és a falu legjelentősebb hídja is a közelében van, a kataszteri térképen pirossal kiemelt – tehát masszív anyagú – épület elődjének sejtem.

Visonta 1886.jpg

A műholdképen a kataszteriről hiányzó hidat is látjuk, meg azt is hogy ma már nincs meg az 1886-os térképen ábrázolt régi – talán a lakótorony köveit is magába foglaló – épület:

Visonta mh

tamogatas-2016

Belényesújlak

Nem tudom, Belényesújlakon (román: Uileacu de Beiuş) volt-e vár. Viszont ha arra járnék, feltétlenül megnézném a temető dombját. Általános tapasztalatom, hogy sok helyen a régi várhelyen utóbb temető létesült. Ennek az a magyarázata, hogy mint “haszontalan” és eredeti funkcióját vesztett, gazdátlan területet gond nélkül igénybe lehetett venni kegyeleti célra.

Belényesújlak tp.jpg

Műholdképen:

Belényesújlak mh.jpg

Elhelyezkedése teljesen megfelel a zömmel ismeretlen történetű, kisméretű Árpád-kori várakénak. Attól még persze nem biztos, hogy volt is ott ilyen, meg kell nézni!

Általános kérdésként is felmerül az ‘újlak’ helynevek kérdése. Miféle épületekre utalhatnak ezek a nevek? Több bihari esetben is egyértelműen úri nemzetségekből származó birtokosok  lakóhelyének tűnnek (Hontpázmány, Gutkeled és Rátót nemzetség tagjai)! Éppen Belényesújlak azonban – legalábbis ismert későközépkori adataiban egyházi, püspöki birtok volt (ez azonban nem zárja ki, hogy korábban itt magánbirtok is lehetett).

tamogatas-2016

Pontoskő

A korábban Petránynak hívott Pontoskő (román: Petrani) a Fekete-Körös mentén emelkedő impozáns szikláról kapta a nevét. A hegy páratlan kilátást biztosít messze környékre s mint azt Kovács Attila amatőr várkutató nemrég megfigyelte, egy jelentős sáncvár is található a tetején. Az a szenzációs benne, hogy eddig fogalmunk sem volt a létezéséről – az én 8500 helyszínt tartalmazó, teljességre törekvő adattáramból is hiányzott. Ebből az következik, hogy az általunk ismert régészeti, történeti, helyismereti irodalom egy szóval nem említi.

A 120 m hosszú, íves sánc a hegytető máshonnan megközelíthetetlen meredekségű lejtőivel határolt területét védi. Hogy a történelemben hová, melyik korszakba tartozhat, csak a hasonló helyszínek analógiája révén lehet megtippelni. Ugyan a témában járatlanok kapásból rávágnák, hogy bronzkor-vaskor – magam inkább a kora-középkorra gondolnék, de még a “magyarok” előtti időre (a macskakörömmel az ún. árpádi honfoglalásra utalok).

A sáncvár műholdképe:

Pontoskő mh

Térképen jelölve:

Belényesújlak-Pontoskő tp.jpg

Egy biztos, ha valaki ezután fogja megírni Bihar és a Körös-vidék történetét, ezt a helyet már nem hagyhatja említés nélkül. Egy régészeti kutatás, sáncátvágás majd választ ad az erődítmény keltezésének kérdésére s megismerhetjük majd belőle a sánc szerkezetét is!

tamogatas-2016

Borzafő

Viszonylag kevés olyan középkori várunk van, melynek nem ismert a konkrét helye. Valahol Resicabánya (románul: Reşiţa) környékén, a Berzava – régi magyar nevén Borza – folyó mentén, annak forrásaihoz viszonylag közel keresendő Borzafő vára. Hasonlóan a közeli Krassófőhöz, amelyik a Karas (középkori formában: Krassó) mentén lévő hegyen található.

Borzafő létezéséről 1370-ben értesülünk, amikor – mint általában a korabeli várak – királyi kézen volt. Utóbb egy ideig az Al-Duna menti végvárak utánpótlását, háttérbázisát erősítette ez a váruradalom is. Mint ilyen volt 1429-35 között a német lovagrend kezelésében. Albert király 1439-ben Krassófővel együtt két szerb származású főúrnak, Orbonász Györgynek és Vukasinnak adományozta. A török időkben (1552-1718) már nem hallunk róla. Napjainkra pedig a helye is feledésbe merült.

Ilyen esetben nincs más lehetőségünk, mint elővesszük a térképet s keresünk rajta olyan hegyet a Berzava mentén, ahol elképzelhető egy középkori vár. Egy lehetséges s a mai városhoz közeli fekvése miatt gyanús hely:

Borzafő 1.jpg

Mikor épülhetett az egyelőre a helyszínen beazonosításra váró Borzafő vára? Röviden: nem tudjuk. Bővebben: valószínűleg az Árpád-korban. A hasonló hegyi várak ugyanis általában a 12-13. században épültek. A környék akkori birtokviszonyairól csak igen szerény ismeretekkel rendelkezünk, tehát az építtető személyére, családjára tippünk sincs.

tamogatas-2016