Lelkes és a Seuso

Sokadszorra jut eszembe a Katalin mellett legfontosabb másik tanú, Lelkes Ferenc. Több alkalommal is elmondta a történetet a két rézüstöt megtöltő 41 nagyobb tárgy Sümegh általi megtalálásáról, kiemeléséről, majd lovas kocsin történt Polgárdiba szállításáról.

Ha nem tudnánk Katalin beszámolóiról, akkor Lelkes történetét gond nélkül elhihetnénk, mint a valóság rövid leírását. Ez esetben a lelőhely kutatását abba is hagyhatnánk, hiszen ha Lelkes 100 %-ban kibontotta az igazság minden lényeges részletét, akkor a későbbi bányaművelés már régen eltüntette a valamikori eredeti lelőhelyet.

Ismétlem, ha nem volna ismert Katalin története – amelyik ráadásul mintha nem ugyanarról szólna sem időben, sem a tárgyát tekintve! Időben határozottan később zajlik Katalin Sümegh-gel és a kinccsel kapcsolatos kalandja. Hiszen amikor találkoznak, Sümegh már javában folytatja a tárgyak értékesítését. Katalin is mint lehetséges vevő kerül képbe. Ugyanakkor a két bőröndöt megtöltő, Katalin által emlékezetből felidézett és lerajzolt tárgyak és a ma ismert 14 műtárgy között nincsen semmilyen átfedés – határozottan ki is jelentette, hogy azok közül egyet sem látott! Lelkes két rézüstnyi tárgyról tudott, Katalin sokkal többről!

Úgy tűnik, Sümegh Lelkest és az ő szerepét a kincs első részletének  kiemelésénél és Polgárdiba szállításánál meg sem említette Katalinnak. Lelkes sem volt beavatva a Katalin által látott tárgyak rejtegetésébe, sőt nem is tudott róluk. Később is csak a Sümegh-gel általa közösen kiemelt darabokról tudott, azok értékesítésében és további rejtegetésében segédkezett.

Lelkes több alkalommal is letöltendő börtönbüntetést kapott más ügyek miatt. Simlis dolgai már tizenéves korában elkezdődtek. Nem tudhatjuk, hogy miért azt mondta a kincs tárgyainak megtalálásáról, amit előadott. El akarta-e mondani a valóságot, vagy esetleg dezinformálni akart? Az sem világos, vajon fel tudja-e még idézni emlékezetből azt a helyszínt, ahol állítása szerint kiemelték egy föld alatti üregből a két rézüstöt megtöltő tárgyakat?

Lelkes Ferenc blikk

Lelkes és Katalin történetei egyetlen ponton kapcsolódnak össze. Sümegh azt a helyet mutatta meg Katalinnak 1976 szeptemberében, ahol előzőleg Lelkessel kiemelték a két rézüstnyi római ezüstöt. Nevezzük ezt bejutási pontnak.

DSC_0012.jpg

(folyt.köv.)

Reklámok

Seuso titkai

A Seuso-kincs lelőhelyének felderítése régóta várat magára. Mondhatni, ugyanott tartunk, mint évtizedekkel ezelőtt. Azaz bármi lehetséges, de semmi sem biztos!

Előző írásaimban – tavaly július közepéig – a leginkább életszerűnek és legkézenfekvőbbnek tűnő pincemarkolást feltételeztem a megtalálás módjának s Sümegh mellett akkori munkatársát, Kolonics Györgyöt véltem a megtalálóknak. Rájöttem azonban, hogy túl sok felhasználatlan mozaik-darabka maradt ki a kép összerakásánál! Az “ördög nem alszik” alapon elkezdtem végiggondolni, mi van akkor, ha két addig általam mesemondónak vélt tanú (Havasi Péter és Somogyiné Katalin) mégis a valóságról beszélt?

Az előbbi gyermekkori élményeit mondta el 2000-ben, láthatóan őszintén és mindenféle érdektől mentesen. Esetében még az öncélú szereplési vágy sem igazán feltételezhető! Havasi történeténél a minimális hibaforrás csak az, hogy nem okvetlenül a Seuso-kincsből származtak az általa 1944 késő őszén látott tárgyak.

Még fontosabb Katalin, az igazi “koronatanú” – vagy a fantasztikus mesemondó? Utóbbit miért mondom? Mert ha elhisszük minden szavát, akkor egy ma még teljesen ismeretlen római kori mélyművelésű ércbányát kell feltételeznünk, mint a Seuso-kincs eredeti elrejtési helyét!

DSC_0007

Vannak-e vajon akár Havasi, akár Katalin történetét megerősítő, látható jelenségek a területen? Havasi története esetében olyan földmunkák, robbantások nyomait kell keresnünk, melyek esetleg az 1944-es Margit-vonal erődítési munkáihoz köthetők. Hiszen – ha igaz – ezek segítségével találhatták meg először a kincset, méghozzá annak is a nagyobbik részét!

Katalinnak pedig maga Sümegh mutatta meg, hogy hol jutott be a föld alatti “labirintusba”. Ez egyetlen pont. Vajon meghatározható? Nem nehéz belátni, hogy ha utóbbi kérdésre igen a válasz, akkor lényegében mindent megoldottunk! De minimum ugyanott tartunk, ahol Sümegh a kincs – egy részének (?) – megtalálásakor.

(folyt. köv.)

Beszakadt a talaj a kőszárhegyi Borbély-pince mellett

Tegnap, talán a csapadékban gazdag időjárásnak köszönhetően a híres kőszárhegyi Borbély-pincétől kb. 20-re délre kerek talajbeszakadás keletkezett. Meglepő látvány volt a kb. 1 méteres átmérőjű, kezdetben szabályos kerek lyuk a kukoricával beültetett szántóföldön. Közelebb lépve még egy valószínűleg a felszínről odaesett tányértöredék is feltűnt.

Fénykép1117.jpg

A beszakadás alján látszik, hogy egy komolyabb föld alatti rendszer részletéről lehet szó. A talaj fenti képen látható repedései ugyanezt sejtetik. Ahogyan egyikünk rálépett, egy helyen tovább is szakadt.

DSC_0065

DSC_0069

A talajon látható repedések főleg északkeleti irányba mutatnak.

Ez van.

Mracsaj az Una szigetén

A tegnap közölt Angielini-féle, 1570 táján készült végvári térképen Krupa és a tegnap tárgyalt Busevics között ábrázolták Bradschai névírással, Mracsaj várát:

Busevics 1570

Szintén a korábbi nevükön Babonics néven is ismert, híres Blagaji grófok egyik fából épült várkastélya volt. 1559-ban 10 fős őrséget tartottak benne. 1576-77-ben hódították meg a törökök. Későbbi sorsáról nincs adatom.

Érdekes módon – egymás közelében – négy Una-szigeten is várat jelez a térkép. Érdekes feladat lesz a zuhatagjairól nevezetes, festői tájon kanyargó folyó szigetein azonosítani ezeket a helyszíneket. Otok kérdését a közülünk sajnos már öt éve távozott Szatanek József (1963-2013) barátom már megoldotta,maradványairól vázlatot is készített. Igaz, ott a vár helyén jelenleg egy dzsámi áll – tehát nem volt nehéz dolga.

Mracsaj helyére a tippem, Krupától 3 km-re északra:

Mracsaj 3

kék

 

Busevics az Una szigetén

A középkori Zágráb megyében volt egy írott adatokban Busevec és Busevics neveken  szereplő várkastély (castellum). Ennek helyét Engel Pál a mai horvátországi – Zágrábtól nem messze délre található – Buševec község területén lokalizálta – igaz, egy talán megjegyzéssel.  Építését Koppány Tibor Obrucsáni Sztrezivoj fia András nagykemléki várnagynak (1404-05) tulajdonította, aki a birtokot 1404-ben kapta. Halálával, 1413-ban a zempléni Cékei Márton vette aztán zálogba. 1434-től a Blagaji grófoké lett. Engel és Koppány még úgy tudták, hogy később már nem említik az erősséget.

Ennyit tesz, hogy a magyar középkor kutatója már ritkábban figyel oda az 1526 utáni adatokra s fordítva, a hódoltság korának kutatója pedig ritkán tekint vissza a Mohács előtti évtizedekre. Ugyanis  a Blagaji grófok birtokán, 1559-ben 40 fős őrséggel említik a végvári rendszer részeként a fából épült Busevics várkastélyt.

Az Angielini-féle vártérkép 1570 táján az Una szigetén ábrázolja Buschauiz névírással, Bradschai és Otok között, a mai Bosznia területén.

Busevics 1570

A birtoktörténeti adatokból világos, hogy ugyanarról a várkastélyről van szó s a mai Buševec területén semmilyen várhelyről nincs tudomásunk, nyilvánvaló hogy igazat kell adnunk a néhai kiváló Engel Pálnak a talán szó beszúrást illetően – jól sejtette ugyanis, hogy az a lokalizálási kísérlet gyenge lábakon áll.

Más kérdés, hogy egyelőre az Una szigetén épített várkastély pontos helyét sem ismerjük! Annak felderítése a jövő feladatai közé tartozik. A térképek alapján leginkább a piros karikával jelölt szigeten lehetett, az Una-jobbparti Bukovska-patak beömlésénél. Tudniillik ez a patak pár kilométerrel arrébb, egy Bušević (ejtsd: Busevics) nevű településnél ered

Busevics tp1

A közeli környék várai “békeidőben”, 1576-77-ben kerültek török kézre s ha nagyon vulgárisan akarnám a múltat összefoglalni, ma is a boszniai muszlim-horvát föderáció területéhez tartoznak. Isten őrizz persze, hogy a mai bejegyzésemben “politizáljak”, mert azt ugye nem volna szabad! Megjegyzem azonban, hogy éppen a boszniai muszlim délszlávokra tekintettel a magyar országgyűlés már 1916-ban bevett vallássá nyilvánította Magyarországon az iszlámot. Abban az időben ugyanis a muszlim elittel rendelkező Bosznia még Ausztriával közös magyar kormányzás alatt állt és egyes korabeli magyar “birodalmi” tervek szerint közvetlenül Magyarországhoz lett volna utóbb csatolva.

Magyarán szólva, nekem az a véleményem, hogy az iszlámra sem szabad ellenségesen tekintenünk! Magam egy boszniai muszlim délszlávhoz ugyanazzal a bizalommal közelítek, ahogyan egy ortodox szerbhez, egy katolikus horváthoz, egy zsidó identitású emberhez, egy református magyarhoz, egy evangélikus erdélyi szászhoz, vagy egy unitárius székelyhez! A vallás és a politika szétválasztását pedig éppen olyan indokoltnak tartom a kereszténységnél is, mint az iszlámnál vagy éppen a zsidóság esetében. Szekularizált, modern, demokratikus társadalom híve vagyok, mely a törvény előtti egyenlőségen, a vélemény- és vallásszabadságon, egymás megértésén, a másik személy önállóságának tiszteletén alapul és nem a vallási-nacionalista fanatizmuson.

maecenatúra

Nagycsalomja-Pusztatemplom

A Hont megyei Nagycsalomja (Veľká Čalomija) templomromja jelenleg részben helyreállítva és konzerválva tekinthető meg. Ahogyan az a középkori templomoknál általános, körülötte helyezkedett el a falu régi temetője is. A szintén szokásos jelzésszerű temetőároknál jóval komolyabb, igazi erődítésnek tekinthető védőárok övezi a templomromot.

Keserű László idei, kora tavaszi felvételei:

Az erődítés részlete közelről:

IMG_1585

A templom a középkorban Szent János evangélista tiszteletére volt szentelve (a helyszíni tábla tévesen Mindenszentek titulust ír, nyilván egy reformációt követő patrocinium-váltás miatt). Kegyurai a megyének is nevet adó híres Hontpázmány nemzetség Csalomjai-ágának tagjai voltak. A plébániatemplomról Egyházascsalomjának nevezték eredetileg a mai Nagycsalomját.

Elméletileg kétféle magyarázata lehet a komoly erődítésnek: sok más hasonló hely (Beszterectől Vértesszentkeresztig, Gerlától Zselicszentjakabig) esetében korábbi nemzetségi várba épült bele a templom és monostor – tehát vár előzménnyel számolhatunk. Felmerülhet azonban a templom utólagos erődítése is.

További adatokat csak az erődítéseket is vizsgáló, nagyobb felületű kutatástól remélhetünk! Magam – így előzetesen – az első változatra hajlanék, de természetesen biztosat nem tudok mondani.

A Pusztatemplom a második világháború idején készült negyedik katonai felmérésen:

Nagycsalomja tp

kék

Ipolykeszi-Radistye

A helynéven kívül igazából semmit sem tudunk az Ipolykeszi (Kosihy nad Ipľom) határában lévő – a név alapján okvetlenül létező – várhelyről. Nem tévesztendő össze a jobban ismert Ipolykiskeszivel (Malé Kosihy)!

Maga a szláv helynév ‘várhely’ értelmű. Történeti adataink nem ismerik, tehát a szó hagyományos – íróasztal mellől dolgozó – történészi értelmében: ismeretlen történetű! Szerencsétlenebb megfogalmazásban szokták “történelem nélkülinek” is írni az ilyeneket, de ugye nem nehéz belátni, hogy ez hülyeség – hiszen mindennek van története, legfeljebb nem ismerjük!

Sokat mondó, hogy egy magyar törzsnévi település határában régi szláv helynevet találunk. Igaz, a keleti szomszéd Csalomja neve már szláv – mégis meglepő, hogy egy tudtunkkal mindig is magyarok lakta faluban vajon miért maradt fenn – ha kissé torzult és a magyar kiejtéshez igazodott formában is, egy szláv helynév?

A Nagy-patak Ipolyba torkollásánál lévő várhely mérete nagyobb a megszokott Árpád-kori nemesi várakénál. Hogy késő középkori (1301-1526) kastély helye volna, az még kevésbé hihető. Tehát az sem lehetetlen, hogy valóban szláv eredetű? Vagy legalábbis a nevet a magyarokat megelőzően itt élt szlávok adhatták.

A Google Earth felvételén az ovális alakú, kb. 60 x 30 m-es világos folt, halovány sötétebb ároknyommal övezve:

Ipolykeszi-Radistye mh

Ugyanez Keserű László barátom légi felvételén:

DCIM100MEDIADJI_0152.JPG

Hogyha idétlenül poénkodni akarnék, azt is mondhatnám, hogy lám egészen az Ipoly partján is szláv nevű várhelyet találunk, tehát igazságos volt a “Trianon”… de persze Isten őrizz az ilyen eretnek állításnak még a gondolatától is.

Egy biztos azonban: mindenféle nacionalista elfogultságtól mentesen végre komolyan el kellene gondolkodnunk a Kárpát-medence népeinek történetén! Méghozzá a kölcsönös megértés és egymás tisztelete jegyében.

kék