Kőszárhegy titka (6.)

Milyen egyszerű volna az életünk, ha normálisan együttműködnének mindazok, akik szeretnék kideríteni a Kőszárhegyen 1976-ban megtalált Seuso-kincs lelőhelyét. Például megtakaríthatnánk azt, hogy mások által esetleg egyszer már kinyomozott dolgokat újra és újra Ádám-Évától kelljen kezdeni.

Arra gondolok, hogy senkinek sincs a zsebében a bölcsek köve s lassan 41 éve nem tudjuk megmondani a megfejtést. Viszonylag egyszerű kérdést jelentene, hogy melyik az a pince, amelyik 1976 őszén került kimarkolásra? Lehetséges, hogy a rendőrség már sok elképzelhető helyszínt leellenőrzött eredménytelenül. Nem tudjuk, mert titkolják!

Magam biztos vagyok benne, hogy a kritikus pince a Sümegh kincsei egyik másodlagos rejtekhelyével és halálának helyszínével azonos Borbély-pincétől délkeletre található, egy olyan helyen, ami 1976-ban félreesőnek számított. A két jelenleg általam gyanusított pince egyikéről tegnap kiderült, hogy később épült. Az is lehet azonban, hogy az éles helyszín mégsem a másik gyanusítottam lesz, hanem az előbbitől pár tíz méterre egy szomszédos másik pince.

Amit tegnap írtam, hogy Sümegh részéről másodlagos elrejtéssel is számolhatunk, úgyszintén komolyan számba veendő.

Hihetetlenül hangzik, de Lelkes egészen konkrétan az egyik gyanusított helyre mutat a képen:

Lelkes is mutatja

 

 

Kőszárhegy titka (5.)

Az előző bejegyzésekben sokat emlegetett Lelkes Ferenc azt állította, hogy amikor Sümegh Józseffel ketten elhozták a megtalálás helyéről a Seuso-kincs tárgyait, akkor néhány darabot – valamilyen általa nem ismert okból – egy szomszédos elhagyott (?) pincében hagytak. Nem tudni, később mi lett ezek sorsa. Talán ezeket szánta Sümegh a másik eredeti találónak, a munkagépet kezelő Kolonics Györgynek?

Amikor 1978 decemberében Sümegh bevonult kétéves katonai szolgálatra, szintén elrejtette a nála lévő tárgyakat. Méghozzá biztonsági okból több különböző helyre. Egy 2007-ben elhunyt fontos tanú (S. Lajosné, Katalin) szerint ő tudta a másik rejtekhelyet, de mivel nem sikerült megállapodnia a hivatalosság képviselőivel, ezt a tudását sajnos magával vitte a túlvilágra.

Van olyan feltételezés is, amelyik azzal magyarázza Lelkes hányatott sorsát, hogy nála is lehetnek még a saját állítása szerint Sümeghtől 1976-ben kapott tárgyakból. Noha állítása szerint az 5 darabból egyet eladott, a többi pedig eltűnt volna.

Tehát nem “csak” az 1976-ban ki nem szedett további tárgyak lelőhelyét kell(ene) kinyomozni, hanem az akkor megtalált, jelenleg kallódó tárgyak egy része is a kőszárhegyi régi pincék némelyikében lehet. Katalin asszony és Lelkes beszámolói ugyanis egybehangzóan arról szólnak, hogy Sümegh régi pincékben rejtett el tárgyakat. Ezek egyike az ismert Borbély-pince volt, ahol aztán be is fejezte földi pályafutását. Hogy a másik rejtekhelyéről ő maga elvitte-e a tárgyakat, vagy mások kezébe jutott-e anno – sajnos nem tudjuk.

Ezért is sajnálom, hogy annak idején nem tudtak megállapodni Katalin asszonnyal, aki megmutatta volna az általa ismert helyet. Megbízható forrásból úgy tudom ugyanis, hogy olyan szerződést ajánlott volna, hogy csak abban az esetben jár neki a találói jutalom, ha valóban előkerülnek az elrejtett tárgyak. Magyarán szólva érthetetlen, hogy az államot képviselő személyek miért nem mentek ebbe bele?

Lelkes is mutatja.jpg

Lelkes Ferenc mutat egy pince irányába. Az önkéntelen, indirekt és igaz közlés jó példája (tudatosan azonban azt a dezinformációt közölte, hogy a bányában kerültek volna elő a Seuso-kincs tárgyai)!

Kőszárhegy titka (4.)

Íme a legutóbbi bejegyzésemben ígért térkép Lelkes Ferenc lovas szekérrel 1976 egyik őszi késődélutánján-koraestjén a Seuso kincs aznap megtalált tárgyaiért megtett útjáról:

Tilos-puszta

A Táci útról talán balra kanyarodott le. Egy akkor kimarkolt gödörben bukkantak fel ugyanis a két nagy rézüstbe rakott sötétszürkére oxidálódott tárgyak. Sümegh József azért kért segítséget a barátjától, mert rádöbbent, hogy a legalább 200 kilós, terjedelmes műkincskészletet nem tudja máshogyan hazaszállítani Polgárdiban lévő házukhoz.

(folyt.köv.)

Kőszárhegy titka (3.)

Vajon a Seuso-kincs kérdésének megoldásához vezető út járhatatlan, vagy inkább arról van szó, hogy a témával eddig foglalkozók a fától nem látták az erdőt? Nos, énszerintem megoldhatatlan probléma, megválaszolhatatlan kérdés nem létezik! Persze azt is tudjuk, hogy személyes, anyagi vagy politikai természetű szempontok segítőleg, vagy éppen fékezőleg hatnak a – mindeddig sajnos eredménytelen – kutatásokra.

Talán  a politika csak az utóbbi hét évben kötődik szorosabban az ügyhöz (mint sok minden mást, ezt is propaganda célokra hasznosítják). Azonban most ezt inkább hagyjuk, mert nem visz közelebb bennünket a nyitott fő kérdés megválaszolásához! A fő kérdés: hol került elő az 1976-os kincslelet?

Előző írásaimban már többször elmondtam, hogy a helyet Magda József mutatta meg Dézsy Zoltán 1997-ben bemutatott első Seuso-filmjében (18. perc). Elég őt meghallgatni s mérlegelni a közlés jellegét: spontán, őszinte, nem direkt – azaz bizonyosan igaz!

Nem állítható ugyanez minden szempontból Lelkes Ferenc 2003-ban elmondott szavairól. Ő a szemtanú hitelességével ismertette az előkerülés körülményeit, csak éppen egy általa kitalált, valótlan helyszínt jelölt meg. Mint tudjuk, igazat mondani a legkönnyebb, mert akkor biztosan nem kerülünk saját állításainkkal ellentmondásba. Az igazság mindig hézag- és belső ellentmondás mentes! Nem így Lelkes későbbi média-közlései. Ezeket videókon bárki visszanézheti s láthatja hogy azok lényegében semmitmondóak – viszont van egy szilárd belső igazság-magvuk. Ez abból a tényből fakad, hogy valóban ott volt Sümegh-gel együtt a tárgyak előkerülésénél, melyeket ketten szedtek ki és szállítottak tovább Polgárdiba a megtalálás napján, késő délután-kora este.

Tóth Sándor oknyomozó újságíró, a Seuso-ügy legalaposabb sajtóbeli ismerője készített először interjút – még 2003-ban – Lelkes Ferenccel. A 14 évvel ezelőtti rendőrségi magazin címlapja:

Zsaru 2003.jpg

Következő részletünkben be fogom mutatni annak a lovasszekérnek az útvonalát, melyet Lelkes a kincs megtalálását követően a lelőhelyre vezetett! Azért volt erre szükség, hogy Sümegh-gel ketten elszállíthassák vele a megtalált 41 nagyobb és több száz kisebb – kb. 2-300 kg súlyú nemesfém tárgyat és az azokat tartalmazó két nagy rézüstöt.

Sokadszor írom le, hogy végre igazán közel vagyunk a rejtély megoldásához!

 

Kőszárhegy titka (2.)

Mivel rám semmilyen titoktartási kötelezettség nem vonatkozik, elárulhatok olyan részleteket, amelyek nem veszélyeztetik a Seuso-kincs még földben lévő részének sorsát. Az 1976-ban előkerült, a szemtanú és a tárgyakat Sümegh-gel együtt felszedő Lelkes Ferenc beszámolója szerint az aranyozott ezüst edényeket, kancsókat tartalmazó két rézüst 1,5-2 m mélyen volt, a még a lelőhelyen maradt további tárgyakra is ilyen mélységben számíthatunk. Tehát csak komolyabb földmunkával lehet hozzájuk férni, ami feltűnés nélkül nehezen oldható meg.

Nem véletlen hogy annak idején is gépi földmunka – egy pincetér kimarkolása – vezetett a kincs megtalálásához. Ezt persze leginkább én mondom  – mások egyéb verziókat is elképzelhetőnek tartanak (szerintem alaptalanul). Csak azért hangsúlyozom, mert igazán nem volna szerencsés, ha a szigetvári Szulejmán-türbéhez hasonlóan mások lopnák el tőlem a megtalálás “dicsőségét” (a Szigetvárhoz tartozó zsibóti szőlőhegyen ugyanis én már 2002-ben pontosan azonosítottam a türbe helyét – csak ezt újabban Pap Norbert és társai elhazudják – illetve következetesen “elfelejtik” megemlíteni!).

Az általam megjelölt – legvalószínűbbnek tartott – pince környezetének kutatása kétféle eredményt hozhat:

  • kiderül hogy telitalálat
  • vagy nem

Utóbbi esetben sem a megfejtés módja lesz a hiba, hanem tovább kell keresni a valódi pincét! Az eddigi nyomozás során magam is több esetben, a felmerült új adatok, megfigyelések következtében elvetettem egy-egy korábban általam meggyanusított pincét! Nem biztos tehát, hogy a mostani tippem lesz az utolsó – de köztünk szólva – azért nagyon erősen remélem!

A Seusohoz hasonló svájci kaiseraugsti (Augusta Raurica) kincs néhány tárgya:

Römischer Silberschatz von Kaiseraugst

Holnap további részleteket fogok – természetesen ingyen – “elárulni”! Két kulcsfontosságú tanú vallomása ugyanis erősen behatárolja az 1976-os megtalálás helyét. Ezek tovább gondolása vezetett el ahhoz, hogy pontosan (!) meghatározzam azt.

Kőszárhegy titka

Talán záros időn belül fény derül Kőszárhegy legérdekesebb titkára! Nem hivatalos értesülés szerint ugyanis hamarosan sor kerül arra a helyszíni kutatásra, amelyik beigazolhatja az 1976-ban előkerült világhírű Seuso-kincs magyarországi eredetét. Ahhoz képest, hogy ugyanezt már három hónappal ezelőtt is reméltem, annyi a változás, hogy most hivatalosan is megkérték rá a kutatási engedélyt a Magyar Nemzeti Múzeum szakemberei.

Mivel mindent titkolnak (még előttem, a lelőhely reménybeli azonosítója előtt is), természetesen én sem tudom, hogy azt a helyszínt vizsgálják-e meg, amelyet én ajánlottam a figyelmükbe – vagy egy teljesen más nyomon “fogtak szagot”.* Persze az is lehet, hogy a más nyom is ugyanoda vezet! Majd megtudjuk – vagy nem.

Köztünk szólva magam szinte biztos vagyok benne, hogy közel 30 éves eredménytelen nyomozás után az én javaslatom kecsegtet sikerrel. Persze én sem látok bele a földbe és a leglogikusabb, legvalószínűbb feltevés sem okvetlenül találja fején a szöget!

Már 2011 márciusában eljutottam odáig, hogy 1976 őszén a kincset egy pince kimarkolásánál találta meg Sümegh József és Kolonics György. Azt is kikövetkeztettem, hogy szinte biztosan nem az egész leletet szedték ki a földből. Magyarán, ha sikerül azonosítani az akkori konkrét pincét, annak környezetében a kincs további tárgyai még mindig a földben lehetnek. Ezek előkerülése bebizonyíthatja, hogy vitán felül Magyarországé a világhírű kincslelet!

Miután a probléma szellemi része – szerintem legalábbis – már 7 éve megoldott, egyszerű nyomozati munka a többi. Őszintén szólva azt hittem, hogy ezt már megoldja a rendőrség erre hivatott szerve. Mivel mindent titkolnak, nem tudom léptek-e valamit ennek érdekében. Ezért magam voltam kénytelen kézbe venni a pince keresését! Erősen bízom benne, hogy – több eredménytelen próbálkozás után – végre sikerült megtalálnom.

Ezen az 1964-ben készült képen még szűz terület az 1976-ban épült pince helye:

D utcák 1964.jpg

(* Előfordulhat az is, hogy az egyetlen élő ember – Lelkes Ferenc, aki biztosan tudja honnan szállította el annak idején, 41 éve a földből általa és Sümegh József által kiszedett tárgyakat, végre elszánta magát arra, hogy megmutassa a helyszínt!)

A jobb kezét mosó úrnőnek a baloldali szolgálóleány éppen átadja a képen szereplőhöz hasonló illatszertartó dobozt:

Illatszeres_doboz.JPG

(folyt. köv.)

 

Közelebb a megoldáshoz

Lassan 41 éve került elő – valószínű feltételezés szerint a Fejér megyei Kőszárhegy határában – a Seuso-kincs (egy része). Informálisan néhány római korral foglalkozó szakember már az 1970-es évek végén tudomást szerzett a leletről, bár a tárgyakat – tudtommal – már csak 1984-ben Kaliforniában látta az azóta elhunyt Szilágyi János György klasszika archeológus. A szélesebb közvélemény és a magyar rendőrség azután 1990 tavaszán értesült a Pelso (Balaton) felirat alapján magyarországi eredetűnek sejthető aranyozott ezüst műkincsegyüttesről. Azóta sem derült ki azonban, pontosan hol ásták azt ki a földből!

Magam még 2011 márciusában jutottam arra a megállapításra, hogy 1976 őszén egy szőlőhegyi pince gödrének vagy alapjának kimarkolása vezetett a kincs megtalálásához. Azóta igyekszem elérni, hogy megállapítsuk melyik a szóba jöhető konkrét pince. Tavalyi “magánnyomozásom” eredményeképpen az akadémiai Seuso-Munkabizottság és a Magyar Nemzeti Múzeum is felvette idei munkatervébe az általam javasolt terület helyszíni vizsgálatát. Erre hamarosan sor fog kerülni.

Miért van erre szükség? Egyrészt amiatt, mert alapos a gyanú, hogy annak idején nem a teljes elrejtett kincs került elő, hanem csak egy része. Másrészt ha sikerül biztosan azonosítani az 1976-os előkerülés helyét, akkor Magyarország megszerzi a kincs bárhol fellelhető meglévő s a még ezután előkerülő tárgyainak a tulajdonjogát!

Vadasz-tal_5.JPG

Felvetődhet a kérdés, miért nem tudta a magyar “műkincs-rendőrség” az 1990 óta eltelt 27 évben eredményesen tisztázni az ügy bűnügyi részét? Több kiváló régész, aki eddig foglalkozott a lelőhely kérdésével, miért nem jutott igazi, kézzelfogható eredményre? Nem akarok ismétlésbe bocsátkozni (korábban már megírtam ugyanitt, lásd a Seuso-kincs kategória korábbi bejegyzéseit!)

A lényeg az, hogy hiába minden erőfeszítés, ha nem jó irányba evezünk, akkor sosem fogunk célba érni.

Biztos az, amit én megállapítani vélek? Természetesen ezt majd akkor lehet kijelenteni, ha előkerültek a lelet szerintem még ma is földben lévő újabb tárgyai. Hogy ez két héten belül derül-e ki, vagy ki tudja mikor, de később – nem rajtam múlik. Eddig sem rajtam múlt!