A Seuso-ügy állása

Szó szerint áll az ügy, vagy a háttérben mégis történik valami? Magam ezen az oldalon immár 109. bejegyzésemet írom 2014. március 27-e óta. Előző napon jelentette be Orbán Viktor 7 db műtárgy őrzési jogának megszerzését. Magam még 2011. március 28-án fordultam az akkori 2. Orbán kormány illetékeséhez, Szőcs Géza államtitkárhoz az azt megelőző hetekben kialakult elképzelésemmel a kincs eredeti lelőhelyét illetően.

(Lehet persze erre azt is mondani, hogy egy javaslat volt a sok közül! Egy biztos, Szőcs Géza válaszra – vagy reagálásra – sem méltatott. A gyermekkorában jobb neveltetésben részesült minisztere, Réthelyi Miklós kabinetfőnöke pótolta azt csak hónapokkal később. De ilyen részletesen hadd ne meséljem el a történetet, mert akkor egy regény terjedelme alakulna ki…)

Egy biztos, komolyabb nyilvánosságot a Seuso-kincs lelőhelyével kapcsolatos nyomozásom csak 2016. májusában, Tóth Sándor és Balczó Mátyás velem készült első interjúival  kapott. Utána sem történt azonban semmi. Újabb s az elsőnél is komolyabb média-érdeklődést váltottak ki 2017. március-áprilisában adott lap- és rádióinterjúim – de érdemben továbbra sem történt semmi.

A kormány illetékeseit az eredeti lelőhely mintha kevésbé érdekelte volna. A kinccsel kapcsolatos lakossági érdeklődést viszont kielégítette a valaha lord Northamptonéknál egyben volt 14 tárgy hiányzó darabjainak megszerzése, melyet Orbán Viktor július 12-én jelentett be. Aztán meg is turnéztatták a 14 db-os kincs-részletet az országban, ismét csak több legyet ütve vele egy csapásra. Feltétlenül pozitívuma  lehet viszont a dolognak – teszem hozzá, hogy beemeli a köztudatba azt a nyilvánvaló tényt, hogy a ma élő magyarság múltjához tartozik az ún. honfoglalás előtt itt élt népek, kultúrák hagyatéka is.

A nem csak engem érdeklő kérdés azonban, hogy hol kerültek elő az ismert darabok s van-e még belőlük az eredeti – s még mindig ismeretlen – lelőhelyen, továbbra is nyitott. Magyarán: hol van a Seuso-kincs lelőhelye?

28056272_1755501777846354_1953201613187967204_n.jpg

(folyt. köv.)

Reklámok

Seuso 108

Az országgyűlési választás előtt 12 nappal viszonylag nehéz politikamentesen írni a Seuso-kincs évtizedek óta megoldatlan kérdéseiről. Különösen ma, amikor Nyíregyházán megnyílik a jelenlegi kormány által 13 Milliárd forintért vissza- (?), de mindenképpen megszerzett 14 ókori műtárgy vándorkiállítása. A szerzés módjával kapcsolatos óvatos megfogalmazás annak szól, hogy egyelőre sajnos nincsen bizonyítva a lelet magyarországi eredete (noha az szerintem is gyakorlatilag kétségtelen).

Magam csak a mostani kormány idején, 2011-től találkoztam a kincs ügyével. Egy biztos, sajnos érdemben ez alatt a 7 év alatt nem történt szinte semmi. A korábbi történetet magam is csak közvetett adatok révén ismerem. Ha én lettem volna illetékes nertársak helyében, már az első segítő bejelentésem alapján, hetek alatt tisztáztam volna mindent. De, jegyezzük meg, a múltat már nem tudjuk megváltoztatni – a lelőhely feltárása a következő kormány hivatali idejére marad.

Hol tartunk most? Mi lenne, ha szabad kezet és persze pénzt kapnék a helyszíni kutatáshoz? Két munkahelyen kezdenénk hozzá a terepi munkához. A piros vonallal jelzett feltételezett “alagút” két végpontján:

bányahely szintvonalas

Az északi, Úrhida felőli lejtőn részletes terepfelmérést kell készíteni, majd geofizikai módszerrel előzetesen megpróbálhatjuk felmérni a kincsesládákat rejtő ókori tárna pontos helyét. Megjegyzem, mérés nélkül is nyilvánvaló a számomra, hol célszerű az első kutatóárkot megnyitni. Felszínen látható jelenségek elárulják azt.

.A feltételezett ókori bánya déli bejárata a “római bányának” nevezett nagy gödör területén van. Itt jutott(ak) be annak idején Sümegh (és társai). A narancs sávozás  az ókori bányaművelés meddőhányóját jelöli.

A térképen látható terület 1964-ben készült légifelvétele (piros karika: az északi bejárat):

északi oldal 1964.jpg

Arra meg már nem is merek gondolni, hogy egyszer talán megismerhetjük az eddig titkolt rendőrségi adatokat is. Tényleg nem akarok ma nyíltan politizálni! Habár egy elméletileg szabad országban miért is ne tehetném?

Az ember tényleg nem érti, miért kell évtizedekkel ezelőtti bűnügyeket és a tudományos kutatást érintő adatokat ebben az országban titkolni? 2018-ban ott tartunk, hogy még 30 évvel ezelőtti dolgokat is rejteget előlünk a “hatalom”. Amelyik elméletben a mi megbízásunkból és a mi pénzünkből tevékenykedik  – csak sajnos a fejünkre nőtt, korlátoz bennünket és még a becsületességéről sem vagyunk meggyőződve.

Summa summarum, a bizakodásom mégis töretlen abban az értelemben, hogy amire sem 2016-ban, sem 2017-ben nem került sor – arra az idén lehetőség nyílhat. Bár, ahogyan a régi kuplerájos hasonlat mondja, a nagyobb sikerhez nem a bútorokat, hanem a személyzetet kell lecserélni (félreértés ne essék, nem a témával foglalkozó régész kollégákra gondoltam)! A régészetet illetően bőven elegendő volna, ha mentesíteni lehetne a területet a politika és a politikus-bűnözés befolyásától s meg lehetne tisztítani a korrupciótól. A “közigazgatást” pedig valóban azzá kellene tenni, ami a nevéből következne s ami méltó lenne egy szabad, demokratikus, normális európai országhoz. A mostani félfeudális állapotokból ki kellene végre mozdulni. A feltételes módot csak a jelenlegi helyzettel együtt élő kollégák iránti udvariasság íratja velem. Egy lobbinak ugyanis biztosan nem rossz, hogy bizonyos kasszák felett rendelkezhet. A helyzeten két irányba kell majd változtatni: növelni kell a valóban tudományos célokra felhasználható költségvetést s átláthatóvá is kell azt tenni.

Például azért, hogy ne kizárólag magamnak és a téma iránt elkötelezett barátaimnak kelljen finanszíroznunk közcélú kutatásainkat:

kék

Seuso 107

A mai alkalommal írok ebben a naplóban 107. alkalommal a Seuso-kincsről. A rendőrségnek ugyanez a régi hívószáma – de persze ennek most nincs aktualitása. Ugyanis – legalábbis tudtommal – továbbra sem történt semmi!

Illetve valami jó hírem mégis van! A múlt héten járt az egyik érdeklődő a bejegyzéseimből ismert – feltételezhető – északi  bejárat környékén s számomra megküldött fotójából világos, hogy már előtte nem sokkal is járt ott valaki. Hiába, a hó megőrzi a nyomokat:

Fénykép0821.jpg

Jó dolog, hogy pár önzetlen civil rajta tartja a szemét a területen. Még jobb lenne, ha az ún. “magyar állam” is felelősen járna el s esetleg érdemi lépéseket tenne a feltárás megkezdésére. Szép és jó dolog ugyanis, hogy a 43 Millió Euróért vissza(?) szerzett elegáns késő római ötvösremekeket most már ötödik helyen mutatják be, mint a kormányzat állítólagos “sikerét”! Ám még jobb volna bebizonyítani, hogy a Seuso-kincs tényleg Kőszárhegy határában, Magyarországon került elő. Erre másképpen, mint a lelőhely feltárása útján, nincsen mód. Utóbbi már csak azért is üdvözítő volna, mert feltételezésem szerint a kincs zöme még mindig ott van. Sümegh (és Brizs ?) általi megtalálása és a tárgyak egy részének részleges elvitele  után 42-43 évvel is!

(Az meg már tömény politika volna, ha megkérdeznénk, hogy vajon miért kellett egy erős 13 Milliárdos összeget kifizetnie a magyar államnak, ha egyszer régészeti úton is bebizonyítható lenne a kincs hazai eredete? Azt sem említem külön, hogy a magyar rendőrségnek – sok más mellett – ezt az ügyet sem sikerült még tisztáznia. Mert a dolognak bűnügyi része is van persze! S itt nem elsősorban a kormány által a mi pénzünkből a kincsért kifizetett összegekről van szó! S mielőtt valaki egyoldalúsággal vádolna, nem csak a legutóbbi kormányra gondolok! De persze elsősorban rájuk! Rablott holmiért kifizetett pénz ugyanis orgazdaságnak minősül. Hiába “jogászkodják össze”, hogy őrzési díj… Az előző kormány még legalább bizonyítani igyekezett – igaz roppant lagymatagon és eredmény nélkül!)

Most jobb helyzetben vagyunk, mert immár tudjuk hol kell a kutatást folytatni! S mi – eltérően a “magyar állam” szerveitől, nem is titkolózunk! Sőt, ingyen – puszta hazafiúi elkötelezettségből – állunk akár a mostani, akár a következő kormányzat illetékeseinek rendelkezésére.

 

Seuso-puzzle (12.)

Egy tucatnyi bejegyzést illik valahogyan lekerekíteni és a mostani kört értelmesen bezárni! Aki követte a kinccsel foglalkozó gondolataimat, észreveheti, hogy a munkahipotézis folyamatosan alakulgat s természetesen ma sem jutunk a végére. Úgyhogy az alábbiakat sem végeredménynek, hanem csak menet közbeni jelentésnek tessék tekinteni!

Katalin jegyezte fel a Sümegh-től 1976-ban hallott információt: “a kincs két helyen volt“.  Ezt szemléltető korábbi ábrám:

római bánya

Úgy véltem a rajz készítésekor, hogy az 1976-os pontra Sümegh (egyedül vagy társsal) vitte el a két üstnyi részt, az elszállítást megkönnyítendő. Utóbb már arra gyanakodtam, hogy a kb. 200 kg-os súlyú anyag legalább 450 m-re történő – föld alatti sötét labirintusban való – elmozgatása “egyedül nem megy”. Nem lehetetlen ugyan, de nem is tűnik életszerűnek.

Ráadásul ott van a kérdés, hogy amikor – feltevésünk szerint – 1944-ben a katonák ládákba rakták az először akkor megtalált kincset, miért nem szedték ki a rézüstökből és pakolták volna – a szállítást megkönnyítendő – ládákba a Sümegh és Lelkes által később két üstben talált 41 tárgyat is?

Egyszerűbb arra gondolni, hogy szó szerint értsük a Sümeghtől származó közlést! Maguk a rómaiak rejthették az ókori ércbánya mindkét bejárója mögé – azaz két helyre – a tárgyakat. (Nem készítettem emiatt új ábrát, de ma már nem úgy gondolom, hogy felülről lukadtak a tárnába Sümeghék – azaz igen, de nem a fenti ábra szerint!) Úgy sejtem, a katonák az északi bejárónál rakták ládákba a “Katalin-féle” – Sümegh által többször megdézsmált – kincset. A déli bejárónál jó harminc évvel később 1975-ben (?) találták meg Sümeghék a Lelkes spenitérjével Polgárdiba beszállított két rézüst + 41 nemesfém tárgyat.

Ezt követhette – valószínűleg Brizs társaságában – a “labirintus” felfedezése és annak legtávolabbi északi végpontján – az egykori bejárat közelében – a kincsesládák megtalálása. A föld alatti vágatrendszer felfedezői az irány és a távolság ismeretében felismerhették az északi bejárat felszíni nyomait. Brizs Károlyt konkrétan annak közelében találták felakasztva 1976 szeptemberében.

Brizs Károly

Valószínűleg eredménytelenül “faggatták” azonban – illetve előfordulhat hogy nem hittek neki, pedig a jó helyre vitte őket. Úgyhogy halálra verték, majd felakasztották az elhagyatott helyen. Igaz, az erdőben lévő északi bejárat megnyitásához ma is komolyabb földmunkára volna szükség. Ennek azonban semmi nyoma! A déli bejáratot pedig Sümeghen, Brizsen és Lelkesen kívül más nem ismerte (esetleg még a rejtélyes szabadbattyáni juhász?). Lelkes – ha igazat mondott – sem tudta/tudja hogy nem csak üregről van szó, hanem egy nagy föld alatti járatrendszer bejáratáról!

Száz szónak is – egyelőre – egy a vége! Brizs halálát követően is biztosan a helyén maradt a Katalin-féle 6 utazóládát megtöltő kincs (mínusz a Sümegh által hátizsákban kihordott ismeretlen számú darab). Ellenkező adatok híján arra következtethetünk, hogy az még most is ugyanott van.

DSCN6200

(a kép a kaiseraugsti kincset ábrázolja, itt csak illusztráció!)

Seuso-puzzle (11.)

Lelkes kincse és Katalin kincse? Adhatnánk alcímként mai töprengésem témájáról.

Az a helyzet ugyanis, mintha két egymástól szinte független ügyről írnék. Annyit tudunk csak kettejük kapcsolatáról, hogy Katalin egy ideig Lelkes Ferenc apjának volt a munkatársa a kőbánya vállalatnál 1976 körül. Akkoriban a még tizenéves siheder a bányától pár száz méterre eső tilospusztai TSz-telepen dolgozott és haverságban volt az akkortájt 20 éves, szintén a kőbányában dolgozó Sümegh-gel.

Lelkes kincse a két rézüstöt egykor megtöltő 41 darabos készlet. Ezt gumikerekes lovas szekérrel (spenitérrel) szállították be Polgárdiba néhány (Kolonicsnak leadott?) darab kivételével. A ma ismert 14 nemesfém tárgy mind ebből a készletből származik s ennek darabjait látta Sümeghék polgárdi portáján Harmath József és Strasszer István – a két fontos szemtanú.

Itt húzhatunk egy vízszintes vonalat, mert Katalin egy 2003 tavaszán adott lapinterjújában határozottan kijelentette, hogy konkrétan az ismert – s neki fotókon bemutatott – tárgyak közül ő egyet sem látott! Az általa leírt, lerajzolt tárgyak közül viszont mi nem láttunk még egyet sem a maga kézzel fogható valóságában. Ezeket – illetve ezek egy részét – bőröndökben őrizték (sőt rejtegették) Sümeghék. Előbb egy Szabadbattyánban lakó juhász-ismerős parasztházának hátsó, belső helyiségében, majd egy a Szárhegy keleti oldalában létezett, napjainkra elpusztult pincében. Utóbbi helyét Dézsy Zoltánnak sikerült azonosítania s tavaly ősszel Nádorfi Gabriella régész fel is tárta azt. A kutatás részletes eredményei közöletlenek – annyi biztos csak, hogy az egykor Sümegh által befalazott tárgyak már régen nincsenek ott, valaki – leginkább talán még maga Sümegh – elvitte azokat onnan.

Meg kell állapítanunk azonban, hogy esetleges felbukkanásukról 1976 óta nincs hírünk. Amit tudunk a kincsből esetleg még származó és Nyugaton  – vagy legutóbb Moszkvában – állítólag felbukkant tárgyakról, hogy azok zöme nyugodtan kikerülhetett a Lelkes-féle spenitéres fuvarból. Fontos volna persze, ha Lelkes közölné, vajon ő maga látott-e kanalakat és ivókupákat? Ugyanis 187 kanál és 37 ivókupa (pohár?) szerepel Halim Korban 1997-ben napvilágot látott eladási ajánlatában. Ezek nagy számuk miatt eleve nem lehettek a Lelkes által a szállításkor megszámolt 41 darab között. Másrészt, ha szó szerint vesszük Lelkes nyilatkozatát, akkor biztosan nem! Utóbbi esetben ugyanis a spenitéres fuvarban nem is voltak kisebb tárgyak.

Kérdezhetnénk joggal: vajon nem teljesen kitalálmány-e a Katalin-féle történet? Nos, több dolog is bizonyítja, hogy nem az! A megtalált “keleti pince”, mint rejtekhely léte már önmagában is sokat mondó. Az is Katalin igazmondására vall, hogy nem próbálta meg úgy beállítani, hogy látta és kézben tartotta volna az ismert tárgyak bármelyikét is. Ha kitalált mesét mondott volna, akkor pedig ezzel erősen hitelesíthette volna a történetet (ellenőrizni pedig az állítás valóságtartalmát már nem lehetett volna). De ezt nem tette – ami önmagában is komoly érv amellett, hogy amit előadott, az bizony a valóság lehet.

 

 

(folyt. köv.)

Seuso-puzzle (10.)

A folyamat kezdete meg kellett előzze  – méghozzá jóval – Brizs halálát. Ugyanis időbe telhetett, míg olyanokkal került “üzleti kapcsolatba”, akik felismerték a kincs valós értékét. Nagy szerencséje volt Sümeghnek, hogy noha ő is beszélt velük és érzése szerint “eljárt a szája” – mégsem árult el magáról annyit, hogy Brizs likvidálását követően őt is elővegyék.

Sőt, sikerült elaltatnia a dolgot! Kolonics is csak közel egy év múltán akadt a “kincsvadászok” horgára. Néhány addig nála volt darab megszerzésén túl azonban nem sokra juthattak vele. Utána még több mint egy év telt el Sümegh katonai bevonulásáig s csak a katonaideje alatt került kapcsolatba Brizs és Kolonics gyilkosaival.

Ezek a körülmények arra utalnak, hogy a kincs zöme addig háborítatlanul maradhatott. A ma ismert darabokat is 1978 őszén – még a bevonulás előtt – rejtették el Sümegh és Lelkes a Borbély-pincében.

Hogy 1980 tavaszán mi lehetett Sümegh hirtelen depressziójának a hátterében, nem tudjuk. Vagy a kincs egy részének elvesztése, vagy “pusztán” annak felismerése, hogy Brizs gyilkosai sajnos a nyomában vannak?

Vajon a Sümegh által Katalinnak elmesélt 6 nagy ládányi kincset elvihette valaki, vagy az még ma is ott lehet a lelőhelyen?

hippolytos_vodor_b_1

(folyt. köv.)

Seuso-puzzle (9.)

Nem tudjuk, a föld alatti bányavágatok felderítésében ki vett részt, de feltételezhetően Brizs és Sümegh lehetett az. Azért gondolom ezt, mert Brizs halála után elakadt a dolog. Közel egy év telt el Kolonics haláláig s utána is újabb három kellett ahhoz, hogy Sümegh “elveszítse” az addig nála lévő tárgyakat.

Tehát Kolonics mellékszereplőnek tekinthető, aki kapott ugyan pár darabot, de a fő kérdésben esetleg nem is volt tájékozott. Ugyanez sejthető az ismeretlen juhászról is. Nem tudjuk persze, hogyan sikerülhetett Sümeghnek évekig “elrejtőznie” Brizs gyilkosai elől, de az eredményből láthatóan összejött neki. Talán annak köszönhette, hogy csak név nélkül tárgyalt velük 1976 szeptemberében. Talán ugyanez sejthető munkahely változtatása – Budapestre távozása – mögött is.  Tehát a kincs megszerzésében érdekeltek 76 őszén elveszítették a nyomot s 77 nyarán is csak Kolonicsra találtak rá, aki azonban nem tudta elvezetni őket a forráshoz, a kincsek zöméhez.

Tehát az látható, hogy 1976 őszén évekre sikerült Sümeghnek elaltatni az ügyet.

Sümegh József

(folyt. köv.)