Seuso kincsének rejtekhelye

Kissé bulváros ugyan a mai cím, de igaz. Valóban elrejtették ugyanis a minden bizonnyal 1976-ban megtalált kincset – márpedig ha valamit elrejtenek, akkor annak rejtekhelye van! Sőt, ha fontosabb tanúink nem teljesen konfabuláltak, akkor az is valószínű, hogy egyszer már 1944 késő őszén is megtalálták ezt a rejtekhelyet. Azóta azonban még nem sikerült megbizonyosodnunk annak létéről sem (noha tudni véljük a pontos helyét).

Azért nem sikerülhetett ez, mert 1944-ben gondosan újra eltüntették s Sümegh 1976-ban teljesen véletlenül, egy másik ponton bukkant rá a föld alatti járatrendszer (ókori ércbánya) részletére s jutott el azután a föld alatt az 1944-es helyszínre.

Tegnap egy geofizikus szakember felhívta a figyelmemet arra, hogy a mostani lombmentes, fagyott talajos időszakban érdemes volna akár drónnal is infra felvételeket készíteni. A föld alatti vágatok nyílásai környékén ugyanis a magasabb talajhőmérséklet elárulhatja azok pontos fekvését.

Meg kellene hát próbálni!

Szárhegy keleti fele

(Megjegyzem, egyéb adatok révén megvan a tippünk az 1944-es és az 1976-os egykori – napjainkban elfedett – nyílások pontos helyéről. Az infra felvételek esetleges eredménye kontroll szerepet játszhat s cáfolhatja, vagy éppen megerősítheti az eddigi feltevéseink helyességét!)

Másik megjegyzésem, hogy a kőbánya majdani északi terjeszkedése spontán módon is feltárja majd az ókori ércbánya vágatait – csak az a kérdés, hogy erre mikor kerül sor.

(Akit az előzmények részletesebben érdekelnek, a Seuso-kincs kategóriára klikkelve, végigolvashatja a most már könyv terjedelmű eddigi töprengéseimet! Ezek mára vonatkozó lényege az, hogy teljesen érthetetlen miért nem történnek érdemi lépések a kincs magyarországi, kőszárhegyi lelőhelyének bizonyítására, feltárására? Komoly esélye van annak is, hogy az eredeti kincs nagyobbik része még mindig ott van! De ha csak a biztos lelőhelyet sikerül meghatározni, már az is megalapozza hazánk kinccsel kapcsolatos tulajdonjogát. Most ugyanis még csak ott tarunk, hogy a birtokunkban van egy jó eséllyel valaha a magyar földből előkerült kincslelet egy része. Még az sem teljesen kizárt, hogy az esetleg nem is Magyarországon került elő!)

Reklámok

Seuso-kincs – 2017

Ígérem, hogy jövőre – ha nem történik továbbra sem előrelépés hivatalos úton, el fogom nyilvánosan árulni az idei nyomozásunk eredményét, a Katalin által ránk hagyott titkot. A többes szám a szeptember 2-án négy taggal létrehozott, majd hamarosan öt tagúvá bővült Seuso Társaság közös terepi vizsgálataira utal (Katalin adatának helyszíni kontrolljára).

(Felmerült két elvarratlan mellékszál is. Egyrészt észrevettem, hogy 1881-ben olyan tárgyak kerültek elő a szárhegyi lelőhely közvetlen szomszédságában,amelyek az ókorban akár a Seuso-kincshez is tartozhattak. Ha sikerülne megtalálni őket az Iparművészeti Múzeum (?) raktáraiban, érdekes lehetne. Másrészt jelentkezett október 11-én egy névtelen telefonáló a Klubrádió műsorában, aki elképzelhetően érdemi információval rendelkezik a kincs előkerülését követő bűnügyi utóéletével kapcsolatban. A koronatanú Lelkes Ferenc és a rendőrség alkujáról is beszélt.)

Azért tettem mindezt zárójelbe, mert a fő kérdés természetesen az eredeti lelőhely azonosítása, majd feltárása! Utóbbiban nem történt előrelépés. Hogy miért nem érdeklődik a hivatalosság a még október végén teljesen konkretizált – valószínűleg megtalált – két (!) pont feltárása iránt, nem tudom.

Az egyik pont az, ahol 1976-ban Sümegh József bejutott a kincset rejtő föld alatti járat-rendszerbe. A másik pedig ettől kb. 400 m-re egy másik, ahol a járat-rendszer (vélhetően egy még ismeretlen ókori ércbánya) felszíni kijárata található.

Előbbi a kép bal, utóbbi pedig a jobb oldalán:

Szárhegy keleti fele

(Nagy Ernő felvétele – 2017. október 19.)

Összegezve a fentieket: a kincs lelőhelye feltárásra vár. Ilyen közel még sohasem voltunk az eredményhez! Ki lehet bontani – pár óra alatt – akár a közvetlenül előttünk álló hónapokban is.

(Mivel nem a politika ma a műfaj, csak mellékesen jegyzem meg: érthetetlen, hogy a kinccsel amúgy országszerte parádézó kormány, miért nem érdekelt abban, hogy végre kiderüljön az igazság? Hogy bebizonyosodjon, a kincs tényleg Magyarországon, Kőszárhegyen került elő?)

Befagyott Seuso?

Noha 2017 tavaszán úgy tűnt, végre érdemi elmozdulás történhet a Seuso-kincs feltételezhető magyarországi, konkrétabban kőszárhegyi lelőhelyének azonosításával és a valószínűleg most is ott lévő részének lehetséges megtalálásával kapcsolatban – mindebből egyelőre semmi sem lett!

Helyette a kormány júliusban “visszavásárolta” eddigi angliai birtokosától az ismert készlet 7 darabját s most ezzel – az 1990 óta ismertté vált “teljes” kinccsel  turnézzák körbe az országot. A 14+1 tárgy (ezüstök és a rézüst) vizsgálata folyamatban van (volt, lesz stb.) s bizonyára érdekes szakmai eredményekkel kecsegtet. Azonban a lelőhelyet – a laikusok naív reményeivel ellentétben – a laboratóriumokban vizsgálható anyagmaradványok konkrétan nem tudják elárulni.

Kérdezhetnénk, hogy vajon meg lehet-e egyáltalán találni egy immár 27 éve hiába keresett helyet? Az elvi válasz: persze, természetesen – csak ott kell keresni ahol van! Merthogy az eddigi negatív eredményekből következően, eddig nem ott keresték!

A kérdés az, hogy miután sikerült a legfontosabb tanú személyes helyszíni visszaemlékezéséből egy 2004 őszén készült fotó segítségével megtudnunk, hol találta a kincset Sümegh József 1976-ban – miért nem érdekli ez a kormányt és a kinccsel kapcsolatos tevékenységet végző állami szerveket?

Az első kép egy “alagút” bejárata a Szárheggyel nyugatról szomszédos – napjainkra teljesen elbányászott tetejű Somlyó-hegy kőbányájában:

egy alagút.jpg

Ez egy ismert negatív helyszín. A valódi lelőhely a Somlyóval összefüggő Szárhegy még bányászattal alig érintett keleti része alatt van:

Szárhegy keleti fele.jpg

Hogy honnan tudjuk? A 2007-ben elhunyt Somogyi Lajosné, Katalintól. Neki még Sümegh mutatta meg 1976 őszén.

A 2017. októberében készült légifelvételekért köszönet illeti Nagy Ernő urat!

(Az ágas-bogas történetet a Seuso-kincs kategóriára klikkelve ismerheti meg!)

23721979_10209980204409110_1349487084_n

Vinkovci újkori erődje

Engem is meglepett, amikor az első katonai felmérésen észrevettem a Vinkovciból délre kivezető út mellett egy francia “Épaulement”, azaz fedezék, kiserőd felirattal ellátott objektum ábrázolását:

Vinkovci D 1

Ugyanezt a 19. századi kataszteri térkép már alaprajzilag pontosabban mutatja:

Vinkovci D kat

Jelenleg már semmi sem látható belőle, ugyanis a város beépített területére esik. Eddig fogalmam sem volt egykori létezéséről! A 18. századi katonai határőrvidék mélységi létesítménye lehetett a bródi ezredhez tartozó Vinkovci városából a korabeli török határt jelentő Szávához vezető főutat ellenőrizte. A magyar köztudatból gyakorlatilag hiányzik a 18. század három török háborúja (1716-18, 1736-39 és 1788-1791). Ezeknek inkább csak a Temesvári Bánságot érintő eseményei ismertek. Ahogyan sejtem, a Vinkovci erődöt sosem látták törökök. Az egyfajta túlbiztosításként épülhetett, talán az 1736-39-es háború idején?

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Vinkovci – a középkori Szentillye, egy római nagyváros, Cibalae helyén keletkezett. Utóbbiban született az a Valentinianus császár, akinek szoros köze lehetett a híres Seuso-kincshez! Mi több, Vinkovciban kerültek elő olyan későrómai ezüstleletek, amelyek megszólalásig hasonlóak a vélhetően Kőszárhegyen előkerült tárgyakhoz.

kék

Seuso ovális tálja

Tegnap megnéztem a Fehérvár Televízió online adásában Látrányi Viktória Richard Ellis angol nyomozóval készített interjúját. Ennek sok érdekes pontja volt. Valamennyi közül a legérdekesebbnek az számított, hogy Hajdú Évával – a kincs ügyével foglalkozó korábbi miniszteri biztossal együtt egy  svájci műkincsgyűjtőnél volt ovális tálról beszéltek, melyet anno a kaliforniai Getty Múzeumnak is felajánlottak s biztosan a Seuso-kincshez tartozhatott.

Mindehhez fontos kiegészítő adalék, hogy egy magyar tanú is leírást adott róla! Ha jól értettem, ez a gyűjtő nemrég elhunyt s George Ortiznak hívták. Ellis egy a Getty Múzeumtól megkapott dokumentációról is beszélt. Kérdés, ebben vajon volt-e fénykép is erről az ovális tálról?

S. Lajosné Katalin rajza az ovális tálról:

ovális tál

Mindez rendkívüli módon felerősíti azt, hogy bizony Katalin tudósítását komolyan kell venni! Márpedig ha ez így van, akkor pontosan tudjuk hol és hogyan jutott Sümegh a kincs tárgyaihoz! Ezt a 2007-ben elhunyt Katalin azért nem mutatta a meg a hivatalos szervek képviselőinek, mert azok szerinte nem vették őt komolyan s attól tartott, hogy ingyen hasznosítanák a tudását. Viszont valakiknek 2004 őszén bizalmasan mégiscsak megmutatta, így a titkot nem vitte magával.

Hogyan lehetséges, hogy ez mégsem érdekli a hivatalos szerveket? Három hete megírtam, hogy készséggel állunk a rendelkezésünkre. Azóta egy telefon nem sok, annyi sem jött. Ez elvileg csak két dologgal magyarázható: vagy nem akarják hogy előkerüljön a lelőhely, vagy már megtalálták, de azt valami okból titkolják. Hiába, kis hazánkban még a titok titkosításának titkát is szigorúan titkolják.

Richard Ellis Székesfehérváron nyilatkozik:

Ellis r

Richard Ellis azt is mondta, hogy újból van feladat: meg kell találnunk a kincs további darabjait. Mennyire igaza van s vajon miért nem látják, vagy nem akarják látni ezt “illetékes elvtársék”? (Copyright by Róbert Koltay)

Seuso-csütörtök

Éppen ma négy hónapja, július 17-én revideáltam Somogyiné Katalin visszaemlékezéseivel kapcsolatos addigi elutasító álláspontomat.  Ezzel zárójelbe kellett tennem korábbi – a médiában is komoly figyelmet kapott – megfejtési kísérletemet. Az Sümegh és Kolonics egykori munkatársainak korabeli kombinációján alapult, miszerint egy maszekolás közben találhatták a kincset, a kőszárhegyi hegyoldal egyik pincéjének kimarkolásánál. A konkrét pincét nem sikerült biztosan meghatározni, a szóba jöhető gyanús esetek ellenőrzésére tudtommal még nem került sor.

(Persze az utóbbi mondatban benne van az is, hogy a tudtomon kívül esetleg mégis? Vagy legalábbis az eddigi titkos régészeti vagy rendőrségi nyomozás során sikerült azokat kizárni? Ha esetleg így volna, akkor sem értem, miért ne értesítettek volna róla, hogy köszönjük a javaslatot, de sajnos nem talált? De, lapozzunk…)

A mai címadással nem a saját nyomozásomra céloztam – melyről persze szintén nem kizárt, hogy a korábbiak sorsára fog jutni, hanem a Nádorfi Gabriella, illetve Mráv Zsolt kollégáim, valamint a rendőrség által folytatott eddigi helyszíni kutatásokra. Azok bizony egytől egyig csütörtököt mondtak. Kettő darab, valamennyire biztosnak tűnő eredményről hallottam csak: komoly valószínűséggel (de persze nem 100 % biztonsággal) sikerült azonosítania Mráv Zsoltnak a híres “polgárdi tripus” (igazából kőszárhegyi quadripus) eredeti, 1878-as lelőhelyét a Borbély-pince mellett.

A másik elképzelhető részsiker idei és Dézsy Zoltán nyomozásának köszönhető. Ő azonosította az egyik olyan pincét, ahol Somogyiné Katalin szerint Sümegh egy ideig rejtegette a kincs egy részét. Esélye volt akár annak is, hogy a tárgyak még mindig ott vannak – de sajnos ez a kutatás is negatív eredménnyel járt. Azt itt sem tudjuk, hogy sikerült-e üres rejtekhelyet megfigyelni? Vagy a negatív eredmény abból adódik-e, hogy nem kerültek elő elrejtett tárgyak?

Az utóbbi kutatás nyoma már látható is a Google Earth október 17-i felvételén:

pince 2017-10-17

A Fehérvár Televízióban az idei első Seuso-kedd felvételén bemutatott képek:

Megjegyzem a Google új felvétele minden eddiginél részletgazdagabb és jobb felbontású! Arra semmi sem látszik utalni, hogy a kőbánya működése során “alagutat” vagy pincét vágtak volna keresztül, vagy semmisítettek volna meg.

A valódi lelőhely ugyanis a bánya közelében lévő, de a műveléssel még nem érintett részen sejthető.

Seuso-kérdés

Akarja-e a magyar kormány, hogy kiderüljön a Seuso-kincs lelőhelye? Végülis erre az egyetlen kérdésre lehet leegyszerűsíteni a probléma lényegét.

Miért kérdem ezt? A Seuso Társaság tagjainak magánnyomozása során október végére sikerült pontosan meghatároznunk azt a helyet, ahol Sümegh József 1976-ban bejuthatott a kincset rejtő föld alatti járatrendszerbe. Ugyancsak nagy eséllyel kiderült az a másik pont is, ahol 1944-ben magyar katonák eredetileg megtalálhatták a kincset. Megírtam október 27-én, hogy készséggel állunk a hivatalos szervek rendelkezésére, várjuk a  megkeresésüket. Azóta egy érdeklődő telefonhívás vagy egy sima email nem sok, annyit sem kaptunk.

Itt ugyanis másra nincs szükség, mint a két pont 24 óra alatt megoldható helyszíni kibontására. Ennyi elegendő ahhoz, hogy kiderüljön, van vagy nincs ott bejárat! Ha nincs, akkor tévedtünk és újratervezés következik, ha van: az pedig egyértelmű világszenzáció.

Miért a kormányt és nem a Seuso Munkabizottságot, a Magyar Nemzeti Múzeumot vagy a területileg illetékes székesfehérvári “megyei hatókörű” városi múzeumot írom? Mert úgy tűnik, ezek a jelek szerint a Seuso-kincs vonatkozásában nem rendelkeznek önálló döntési kompetenciával. A “kormány” is persze eufémizmus, mert igazából az is egyetlen ember akaratának az intézményes megvalósítója.

Tehát kérdezhetném úgy is, hogy kedves Orbán Viktor: miért is ne derüljön ki a Seuso-kincs lelőhelye? Tényleg, miért?

22861577_10209860452535388_3823205458964461103_o