Seuso 145.

Ma – közel öt havi csend után – a címben jelzett sorszámú írásomat teszem közzé a 2011 óta folyó nyomozásom állásáról. Végig olvasva az egészet már könyvnyi terjedelem! Persze mondhatjuk, még nincs meg a keresett lelőhely. Hogy milyen messze vagyunk a remélt pozitív végeredménytől, biztosan nem tudhatjuk. Ameddig legutóbbi írásaimban – egymásra épült következtetésekkel – eljutottam, ahhoz képest újat nem tudok mondani. Ugyanarra a helyre gyanakszom változatlanul. Talán ezért sem szaporítottam az elmúlt hónapokban fölöslegesen a szót.

alsó bányagödör

A lényeg röviden a dolgok felületes ismerői számára: Somogyi Lajosné, Katalin és Lelkes Ferenc beszámolóit egyaránt hitelesnek vélem, viszont ez másképpen nem lehetséges, mint hogy nem ugyanarról beszéltek. Tehát volt egy “Katalin-kincs” és egy attól függetlenül, másik közeli helyen előkerült “Ferenc-kincs”. A ma ismert tárgyak ebből az utóbbiból származnak, annak kisebb részét jelentik. A kettő közül a “Katalin-kincs”, hacsak nem a róluk beszámoló, 2006-ban elhunyt hölgy fantáziájából ered, nagyságrendekkel nagyobb! A “Ferenc-kincs” két rézüstöt megtöltő, 41 darabos volt (amiből egyelőre 14 van meg) és a lelőhelye régen elbányászásra került. A “Katalin-kincs” – csak a névadó által ismert  – lelőhelyének feltárására 2004 őszén (15 évvel ezelőtt!) volt érdemi terv, igaz azóta sem került rá sor.

Eszembe jutott egy “apróság”! A 2004. szeptemberi szerződés-tervezetben Katalin térképvázlatok átadását is ígérte:

térképvázlatok átadása.jpg

Ugyan ismerünk egy “Móricka-szerű” skiccet, mely a Fejér Megyei Hírlapban 2003. május 3-án meg is jelent, de nyilván nem erről van szó:

Katika vázlata

Vajon mi lett a térképvázlatok sorsa? Katalin 2006 nyarán hunyt el, sajnos a férje, Somogyi Lajos sincs már az élők sorában. Feltehetően a Katalin birtokában volt dokumentumok, köztük az ominózus térképvázlatok férjének birtokában voltak annak haláláig – az ellenkezőjére ugyanis nincs adatunk. Vajon a ház későbbi tulajdonosai tudhatnak-e valamit?

Sárkeszi Dózsa u. 4. SK

Esetleg most is valahol eldugva lappang a padláson? Vagy a ház adásvételkor valaki – egy rokon – elvitte magával? Egy biztos, ha Katalin komoly jelentőséget tulajdonított nekik, akkor a kincs lelőhelyének most már mindenképpen 2020-re csúszó tisztázásában is alapvető szerepük lehet! Nem is egy , hanem több térképvázlatról lehet szó a szerződés-tervezet szerint.

 

Jókívánságok és remények

Ma még hivatalosan munkanap van, de holnaptól az esztendő végének csendes, a dolgok napi szinteken és percnyi szempontokon felülemelkedő végig gondolására alkalmas napjai következnek. Nyolc nap múlva pedig már a 20-as évek kezdetére készülhetünk.

Egyfajta számvetésre készülök magam is, visszapillantva a mögöttünk hagyott hetekre, hónapokra. A karácsonyi napokat követően, 2019 utolsó napjaiban összegezni fogom valamennyi e blogon érintett téma fejleményeit és azok tanulságait. Nem csak a várak, kastélyok nincsenek elfelejtve, a Seuso-kincs fő lelőhelyének tisztázása is átcsúszik 2020-ra.

Természetesen Csepreg ügyei az októberi választás óta eltelt 10 hétben – meg persze már előtte is, a választási kampány idején – háttérbe szorították ezeket a számomra kiemelt jelentőségű kérdéseket. Egyesek, meg kettesek is nyilván örülnének annak, ha kevesebbet foglalkoznék lakóhelyem dolgaival, meg persze ha a politikáról is elfeledkeznék. Megértem őket, de sajnos nincsen jó hírem  számukra. Csökönyös vagyok és bizony nem tudok eltekinteni az igazság tisztázása és a becsület érvényre juttatása érdekében célirányos tettektől. Ahogyan azt több helyen is elmondtam, elégedetlen vagyok a helyzettel és nem tartom kielégítőnek az eddig elért szerény eredményeket. Másik oldalról persze azt is mondhatnám, hogy egyelőre ez is több a semminél s aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli…

De ma még nem elemzek, mindössze karácsonyi és az új évre vonatkozó jókívánságomat szeretném minden olvasóm számára közzétenni:

alpolgármesteri jókívánság

Meglátjuk a Seuso-alagút bejáratát?

Előbb-utóbb minden titokra fény derül, csak idő, türelem és szerencse kell hozzá! Magam a kép jobb alsó szélén látható, beerdősült régi bányagödör területén keresném annak az alagútnak (alagút-rendszernek) a bejáratát, ahol Sümegh a legnagyobb kincset találta egykor s ahonnan a sokat emlegetett Katalin segítségével szándékozta volna azt 1976 szeptemberében elszállítani:

alsó bányagödör

Azért gondolom ezt, mert Katalin 2004 őszén – 28 évvel később – vélhetően itt szerette volna földmunkagéppel eltávolítani a bejáratot eltakaró, a kincs megtalálása utáni évtizedekben (valamikor a 80-as vagy 90-es években) oda hordott törmeléket. Azért mondta interjúiban, hogy senki sem találhatja meg az alagutat, csak az aki tudja hol kell azt keresni.

Elképzelhető, hogy Sümegh másnak is megmutatta a helyet, csak az illető nem volt tisztában azzal, hogy a föld alatti járatnak mekkora jelentősége van.

Katalin ránk maradt szövegeiből tudjuk, hogy Cserményi Vajk 2003 elején elhunyt régésszel – közvetlenül annak halála előtt – még a terepen pontosítani akarták volna Katalin 70-es évekbeli emlékeit. Erre azért volt szükség, mert a terület a nagy mennyiségű törmelék odahordása miatt az eltelt időben megváltozott.

Ha meglesz az alagútrendszer bejárata, akkor minden eddig nyitott kérdésre választ fogunk kapni.

felhívás 2019-07

 

A Seuso-kincsek legnagyobb kérdése

2014 óta immár 143. alkalommal írok a Seuso-kincs máig ismeretlen lelőhelyéről. Rögtön az elején le kell szögeznem, eddigi nyomozásom adatai szerint két külön lelőhellyel kell számolnunk. Ezt sokáig magam is teljesen valószínűtlennek gondoltam, lévén hogy matematikailag minimális az esélye annak, hogy ugyanaz a személy rövid időn és kis távolságon belül két külön helyen is római kori kincsleletet találjon.

Mégis ez tűnik az egyetlen lehetséges megoldásnak! Hacsak nem arról a szintén valószínűtlen esetről van szó, hogy egy teljes mértékben kitalált – totálisan fiktív – történetet adott elő az ügy 2006-ban elhunyt fontos tanúja, Somogyiné Katalin. Az igazság megtalálására nincs is más esélyünk, mint hogy megkíséreljük rekonstruálni Katalin szavaiból azt, hogy mit, honnan és mennyire pontosan tudhatott.

Szerinte 1976-ban, vagy esetleg még 75-ben Sümegh József egy addig és azóta is ismeretlen alagútrendszert talált (1. lelőhely). Abban lelte meg azokat a nagy méretű római-kori nemesfém tárgyakat, melyeket aztán Katalin segítségével próbált újra elrejteni  – adataim szerint 1976 szeptemberében. Sümegh Katalinnak azt mondta, hogy nagy ládák vannak az alagútrendszerben fémtárgyakkal színültig megrakva. Azok közül ismeretlen számú darabot részletekben a hátiszákjában kihordott ugyan, de a kincs nagyobb része a súly és terjedelem miatt csak gépkocsival lett volna elszállítható. Erre a fuvarra az akkoriban kisteherautóval rendelkező Katalin nem mert vállalkozni. E kincs további története egyelőre ismeretlen. Annyi biztos csak, hogy egyetlen darabja sem azonos az 1990 óta ismert „Seuso-kincs” 14 nemesfém tárgyával.

Azok ugyanis valamivel később és teljesen más helyen, eltérő körülmények között kerültek elő (2. lelőhely). Igaz, feltételezhetjük, hogy a két kincs azonos korú és nagy valószínűséggel ugyanakkor is rejthették el őket. Ezért tűnik jogosnak az alagútrendszerben talált – egyelőre csak Katalin elmondásából és rajzaiból ismert – tárgyakat is a Seuso-kincsek gyűjtőfogalmába beleérteni. Ugyanilyen közvetett módon kapcsolódhat a régebben „polgárdi tripus” néven ismert kőszárhegyi quadripus is a kincsekhez. Utóbbi is külön, harmadik (vagy ha úgy tetszik, időrendben a 0.) lelőhelyet jelent a másik kettő közelében, de nem azonos helyen s szintén eltérő feltételekről beszélhetünk a tárgy elrejtési körülményeit illetően.

Nos, a 2. és 3. (vagy 0.) lelőhellyel nincsen további dolgunk, mert az előbbit régen elbányászták, az utóbbit pedig kétszeresen is feltárták. Ezeken tehát már nincs mit keresnünk. A nagy kérdés, az alagútrendszer megtalálása! Eddig az erre irányuló erőfeszítések nem jártak eredménnyel. A most ismert alagutak ugyanis biztosan nem azonosak a Sümegh által véletlenül felfedezettel. Eddig magam sem jó helyen, túlzottan magasan kerestem Sümegh bejutási pontját!

Egy sokáig eredménytelen kutatást azonban nem szabad idő előtt feladni. Az, hogy valamit nem találunk, nem azt jelenti, hogy az nem is létezik – csak annyit jelent, hogy az eddigi próbálkozásaink nem jártak sikerrel. Amikor aztán majd meglesz az eredmény, mindenki azt fogja mondani: hát persze, kezdettől itt kellett volna keresni!

Van olyan, hogy az ember 125-ször lát már valamit, mégsem esik le a tantusz! Aztán egyszer csak hirtelen megvilágosodik. Katalin vagy Cserményi 2002-ben oda is írta a Móricka-szerű vázlatukra: itt.

Katika vázlata

Persze a primitív és pontatlan skicc alapján kevesen tudják, mire gondolhattak. Nekem is csak most esett le… Úgy tűnik, hogy egy kb. 50 x 50 m-es területet kell csak munkagéppel átvizsgálni. Ugyanezt szerette volna már 2004-ben Katalin is megtenni, de egyrészt nem árulta el, hol van, másrészt meg az állami szerveket nem érdekelte a dolog.

Megírtam Gulyás Gergely miniszternek, a régészeti ügyekben jelenleg illetékes állami vezetőnek, hogy készséggel állok rendelkezésre, ha végre meg akarjuk találni a Seuso-kincsek ma még ismeretlen legnagyobb részének a hazai lelőhelyét (magam immár 8 éve nyomozom, mindenki máshoz hasonlóan eddig eredménytelenül). Úgy látszik persze, vannak fontosabb ügyek is és ez nem annyira sürgős – de türelemmel kivárjuk azt is, hogy valaki majdcsak illetékesnek érzi magát a gyakorlati kutatás minimális anyagi erőforrást is igénylő elvégzésére. A kőszárhegyi polgármesternek is ajánlom szíves figyelmébe a dolgot. A szükséges kutatás ugyanis (az alagútrendszerben található tárgyak dokumentálását megelőzően) nem feltétlenül igényel rendes régészeti feltárást. Az alagútrendszer bejárata egyéb indokolt munkálatok melléktermékeként is elénk tárulhat – de természetesen célszerű volna a munkát kezdettől régészeti felügyelet mellett végezni! Az eredmény – ha meglesz, igazi világszenzáció lehet!

felhívás 2019-07

Cserményi és Katalin nyomozása

A legfőbb kérdés: vajon mit tudott Katalin? Ismerte-e az “alagútrendszer” Sümegh által megtalált, de senki más által sem előbb, sem utóbb észre nem vett bejáratának a helyét?

(Pontosabban fogalmazva, Sümeghen kívül az 1976-ben brutálisan “kivégzett”, halálra vert Brizs Károly és a rejtélyes juhász, Parti Lajos (?) is ismerhették még Sümeghen kívül azt, de az ő szerepük teljesen felderítetlen, az utóbbié mellékes is –  valamint a mondandónk szempontjából ez most nem fontos!)

Mi történt volna, ha aláírja a minisztérium képviselője 2004 szeptemberében a szerződést Katalinnal? Nyilvánvalóan elkezdődhetett volna az “egyenesen” ható földmunkagéppel a feltárás a Katalin által mindaddig féltve őrzött, általa ismert vagy sejtett konkrét helyen. Pont került volna Katalin verziójára, hiszen nem nehéz belátni, hogy vagy előkerült volna ott a keresett bejutási pont, vagy nem találnak semmit.

Utóbbit miért nehéz elképzelni? Mert elvileg csakis a totális fikció volna ez esetben Katalin történetének alternatív magyarázata. Az, hogy Katalin puszta feltűnési, szereplési vágyból kitalált egy teljesen alaptalan, abszolút légből kapott mesét.

A szerződés-tervezetből teljesen nyilvánvaló, hogy Katalin biztos volt a dolgában, tudta hogy a kutatás eredményes lesz. Hogy miért kellett erre 2004-ig várni, az egy külön történet lenne (s nem tartozik most a lényeghez). Cserményi Vajk régész kollégámmal (megjegyzem, személyes ismerősömmel) 2001 elejétől fogva Katalin valamit kutatott. 2003 januárjában terveztek volna még egy pontosító helyszíni bejárást tartani, de közben Cserményi váratlanul elhunyt. Katalin utána – a hivatalos szervekkel való együttműködésének nehézkessége miatt – jelentkezett a Fejér Megyei Hírlapnál, azzal a céllal, hogy a nyilvánosság révén kényszerítse ki a feltárást. Ugyanez volt a célja a Zsaru című rendőrségi magazinnak adott interjúival is 2004-ben. Talán azért nem érte el a célját, mert a hivatalos rendőrségi nyomozás koncepciójába nem illett bele? – nem tudhatjuk. Az államilag finanszírozott régészeti kutatás is – Katalin alagútrendszerétől mintegy 5 km-re, Szabadbattyán határában, a Sárvíz-csatorna mentén (az ún. “Seuso-villa” területén) folyt.

 

 

(képek: Zsaru archív)

Talán Katalin 1976-ból származó emlékei alapján pontosítani kellett a helyet s a témával kapcsolatos mindenféle “elméleti kutatások” mellett, ebben lehetett szerepe Cserményi Vajknak? Azért szeretett volna Katalin még egy régésszel (Nagy Mihállyal, mert róla tudott) beszélni, hogy az megerősítse, hogy tényleg a Cserményivel 2003 januárjában elmaradt végső terepbejárásukon megtekinteni szándékozott hely lehet az, amire Katalin 27 év távlatából emlékezhetett? Viszont másnak csak akkor árulta volna el, ha egyértelmű garanciát kap arra, hogy nem “tőle függetlenül” fogja majd azt valaki feltárni. Erre szolgált volna a szerződés!

Kár, hogy engem 2003/2004-ben nem ismert Katalin (magam csak 2011 óta foglalkozom a témával). Noha 8 éve nyomozom a Seuso kincsek lelőhelyét, önkritikusan meg kell mondjam, ebből hat évig, 2017 nyaráig téves nyomon jártam, mert – másokhoz hasonlóan – én sem hittem Katalinnak. Utóbb pedig a ránk maradt információ morzsákat hibásan értelmezve, rossz helyen kerestem az alagútrendszer bejáratát. Márpedig semmit sem lehet megtalálni ott, ahol az nincs. “Mentségemre” csak azt hozhatom fel, hogy – hozzám hasonlóan – eddig senki sem jutott el a megoldásig. Ami egyszerű, csak meg kell találni azt a helyet, melyet Katalin 2004-ben már megmutatott volna.

pink

 

 

Seuso – még konkrétabban

A Sümegh által 1976-ban megismert lelőhely kérdésére megkísérelhetünk válaszolni a 2004 szeptemberében készült szerződéstervezet alapján is. Katalin ugyanis „egyenesen ásó” munkagépet kért nagy mennyiségű föld eltávolításához, amelyet nem kell elszállítani, mert a feltárást követően az vissza is temethető. Ha jól értem a megfogalmazását, az „egyenesen ásás” nem lefelé, hanem vízszintesen ható földmunkát takarhat.

Vajon erre hol és miért lehetett szükség? Egy alagútrendszer azon bejáratát kívánta ugyanis Katalin kibontani, melyen keresztül 1976-ben Sümegh még bejutott, sőt akkor arra is szerette volna rávenni Katalint, hogy a kisteherautójával éjszaka segítsen neki onnan elszállítani az ott megtalált nagyobb súlyú és terjedelmű tárgyakat.

Mi következik ebből? Az, hogy a hely 1976-ban autóval is megközelíthető volt, azonban 2004-ben már csak komoly földmunka árán lehetett volna hozzáférni. Vagyis az eltelt időben olyan földtömeget hordtak oda, melyet csakis munkagéppel lehet eltávolítani a bejárat elől.

Az elmondott információk nagyon erősen behatárolják, hol lehet ez a hely. Hol van ugyanis olyan terület, ahol magától értetődően ki lehet termelni s vissza is lehet temetni a földet, anélkül hogy mondjuk a tulajdonos vagy használó számára kártérítésről kellene gondoskodni?

Geometrikus_tal kozepe

Hogy hol van ez a hely? Ott, ahová 1976 után és 2004 előtt nagyobb tömegű földet vagy törmeléket hordtak. Ennyire egyszerű lenne a megoldás?

(folyt. köv.)

mecenatura

Seuso – beszéljünk konkrétabban

Tegnap eljutottunk odáig, hogy Katalin – Sümegh József egykori bizalmasa – élete utolsó hónapjaiban szerette volna lezárni a Seuso-kincsek legnagyobb – igen sok ma még ismeretlen tárgyat tartalmazó – lelőhelyével kapcsolatos kutatást. Méghozzá pozitív eredménnyel, egy négy éves huzavonát követően.

Le kell szögeznem a minisztériummal előkészített szerződés tervezete alapján, hogy sikertelen kutatás esetén Katalin semmit sem, azaz 0/0 Ft-ot kapott volna. Az emberi lét végességével szembenéző asszony vajon csak bohócot akart volna csinálni magából? Pár tíz vagy százezres fölösleges kiadásba akarta volna belekergetni az állam képviselőit?

A feltételeiből úgy tűnik azonban, hogy a sikerben bízott s gondoskodni akart arról is, hogy ne csak 10 Millió Forinttal jutalmazzák ez esetben 28 évvel azelőtti emlékeinek és a lelőhellyel kapcsolatos tudásának átadását. (Csak a viszonyítás végett zárójelben jegyzem meg, hogy a most Magyarországon lévő 14 ezüst tárgy megszerzése 15+28, azaz összesen 43 Millió Euróba, vagyis közel 14 Mrd Forintba került.)

Saját korábbi – ma már tudom, hogy hibás – véleményemet is felülbírálva ma már biztos vagyok abban, hogy Katalin tényleg ismerte az általa Sümegh elmondása alapján röviden leírt alagútrendszer bejáratának a helyét (belül nem járt).

verespataki bánya

A képen az Erdélyi-Érchegységben található római-kori verespataki bánya részlete látható! Az “alagutak” látható masszív állékonysága miatt talán még az átlagember is félelem nélkül végigjárhatja őket.

Végülis csak két lehetőségünk van, vagy Katalin tényleg csak “bohóckodott” volna, vagy hasonlónak kell lenni a Szárhegy alatt is. Ismerünk két helyen is 20. századi “alagutakat” a kőbánya környékén. Egyrészt a közvetlenül szomszédos Somlyó-hegyi részen, másrészt a jelenlegi szabadbattyáni vízmű alatt. Tehát elvi akadálya nincsen annak, hogy a Katalin által Sümeghtől tudott “alagút-rendszer” is létezhet. Hozzáteszem, léteznie is kell – hiszen ellenkező esetben a semmire támaszkodott volna Katalin tudása és a semmire támaszkodva próbálkozott volna akár csak egy minimális pénzjutalomra is szert tenni.

Tehát érdemes végiggondolnunk, mi van akkor, ha tényleg igaz, amiről Katalin tudott és beszélt! Egyelőre csak vizuálisan mutatok be egy modellt. Valami ilyesmivel lehet számolni:

nyers térkép 1.jpg

Persze a konkrét “labirintus” alaprajza nyilván nem ilyen és a két pontot se konkrétan tessék érteni! Viszont az összes körülményt mérlegelve, biztosan a hegy alsóbb lejtőin lehetnek a mélyművelésű római-kori ércbánya bejáratai.

(folyt. köv.)

mecenatura