Megvan a kincs rejtekhelye

Szándékosan fogalmaztam bulvárosra a címet, hiszen még nem sikerült Sümegh József nyomán, 41 év elteltével újra fellelnünk a kincset az ő elbeszélése szerint rejtő föld alatti létesítmény (valószínűleg egy ókori bánya) bejáratát – de ha nem kitalálmány  a legfontosabb tanú (Katalin) többeknek elmondott története, akkor nagyon közel kerültünk hozzá.

A legelső, aki 2001-ben értesült róla, Cserményi Vajk régész volt (2003 januárjában váratlanul elhunyt). Ő volt az, aki a “koronatanút”, Katalint összehozta az ügy rendőrségi nyomozóival is (sajnos Katalin is meghalt 2007-ben) .

Cserményi Vajk.jpg

(Illisz Attila fotója Tóth Sándor cikkéhez – Zsaru Rendőrségi Magazin 2000/33. szám)

Vajk (akit én személyesen, évtizedek óta jól ismertem) és Katalin  készítettek is egy térképet a kincset rejtő helyszínről, melyen az a régi pince is szerepelt, ahol Sümegh feltételezése szerint az általa belülről elfalazottnak látott “alagút” (egykori kőbe vágott tárna) egykor a napvilágra nyílhatott (ellenkezőleg nézve pedig, ahol az eredeti bejárata lehetett). Sümegh, Katalin által felidézett elbeszélése szerint ugyanis egy szűk lyukon keresztül jutott be a “labirintusba” – értsd régi bányába.

Ezt egy nagy pajszerral tágították ki annyira Lelkes Ferenc nevű barátjával, hogy kiférjenek rajta azok a tárgyak (is), melyeket napjainkban a budapesti parlament épületében láthatunk kiállítva. Lelkes elmondása szerint a mai kőbányából elhozott feszítővas munka közben véletlenül ráesett a Seuso-tálra .

Ennek nyoma ma is látható rajta:

Vadasz-tal_4.JPG

Ezt a “bejutási pontot” utóbb álcázta valahogyan Sümegh, mert tény hogy azóta senki sem találta meg. Pedig ez lehet az egész megfejtés kulcsa. Nem lehet nagy nyílás, csak akkora, hogy a 83 cm átmérőjű rézüst is még éppen kiférhetett rajta.

Cserményi Vajk és Katalin is rendelkezett a kettejük által a helyszínen készített vázlattal, azonban tudtommal egyikük hagyatékából sem került az elő (vagy mégis, de titkolják). Most én Katalin ránk maradt szavainak elemzése révén újraalkottam ezt a térképet. Éppen úgy, ahogyan annak idején Vajk is tehette.

Lényeg, hogy amennyiben nem Katalin fantáziaszüleménye az egész történet, akkor a kincs még mindig ott lévő tárgyain kívül egy elfeledett ókori ezüstbányát is találnunk kell a Szárhegy mélyében. Méghozzá egy olyan bányát, amelyiknek a bejárata egy pincénél egészen 1944-ig hozzáférhető lehetett – csak akkor falazhatták el a valahonnan nem nagyon messziről idehozott hat ládányi kincs rejtekhelyeként.

(Ez az eddigi Seuso-sorozatom legfontosabb bejegyzése! Bízom benne, hogy amennyiben jónak bizonyul a kincs lelőhelyének megfejtése, senki sem fogja majd letagadni, elhazudni, hogy a szálakat – Katalin és Vajk nyomán – én gombolyítottam fel!)

Izgalmas fordulat a Seuso-kincs nyomozásában

Nem bulvárosra akartam venni a cím megfogalmazását, hanem ez a valóság! Méghozzá elsődlegesen a magam számára jelent fordulatot az, hogy új összefüggésekre vélek lelni a a puzzle-darabok összerakását illetően.

Hogy továbbra is a játékból vegyem a hasonlatot, döntő fordulatot jelent, ha rájövünk mit is akar egészében ábrázolni az a kép, aminek az apró darabjait próbáljuk összeilleszteni. Van egy olyan hajlam ugyanis az emberben, hogy ösztönösen igyekszik két lábbal a földön járni. Ezért kerüli a bátrabb megoldásokat, amíg csak rá nem jön, hogy magasabb perspektívából néha az is kirajzolódik, amit nagyon közelről nem veszünk észre.

Hogy csak egy konkrét példával éljek. Van a hegyen a mai kőszárhegyi Vajda János utca vonalának folytatását jelentő, részben mélyen bevágódott régi út nyoma, ami egyenesen a Szárhegy tetejére vezet.

régi út.jpg

Vajon mióta? Vajon mi volt régen a hegytetőn? Régi kőbányák? Vagy még valami más is?

(folyt. köv.)

Hol a hiba? – Seuso

Vajon miért nem sikerült eddig eredményre jutni a Seuso-kincs lelőhelyének azonosítását illetően? Annak ellenére sem sikerült, hogy 1990 óta sokan és sokféleképpen próbálkoztak vele. Kézzelfogható eredményre azonban senki sem jutott. Pontosabban, ami eredmény született, az mind negatív volt. Nem sikerült például megerősíteni a Pereczes Ferenc által gyanított szabadbattyáni római épület fűtésrendszerét, mint lelőhelyet, pedig feltárták azt. A Havasi Péter elbeszéléséből ismert 6 darab ládát rejtő “bányaalagút” helyét sem sikerült eddig egyértelműen meghatározni.

Még érdekesebb, hogy a két legközelebbi ismeretekkel rendelkező tanú – a kincs felszedésében részt vett Lelkes Ferenc és a másodlagos elrejtésben közreműködő és Sümegh Józseftől a legfontosabb közvetlen információkkal bíró Somogyi Lajosné, Katalin – sem tudta később (2000 után) megmutatni és biztosan azonosítani az általa 1976-ban látott és tapasztalt helyszíneket.

Persze negyed század már tekintélyes idő s természetesen a terep némiképpen változhat is – főképpen egy működő kőbánya környékén, de mégis… Ha a kőbánya további működése kapcsán került volna elő valami, arról csak-csak tudnánk.

Mindezek következtében értékelődtek fel Magda József szavai a pinceépítéshez kapcsolódó “dózerozás” közben a hegyoldalban való megtalálásról. Magam ezt a változatot tartom a legéletszerűbbnek. A jó megoldás általában pofon egyszerű! De persze ez nem mindig van így.

A sajnos már elhunyt Magda József, Dézsy Zoltán 1997-ben bemutatott dokumentumfimjében nyilatkozik:

Magda József

Egy dolog azonban ellene vethető: közeli, de nem közvetlen információkkal rendelkezett s mint a filmben is elhangzik, konkrétan nem tudta melyik pincéről van szó. A pince meghatározására kísérletet tettem. Helyszíni vizsgálata azonban még várat magára.

Természetesen más, kevésbé életszerű és a “maszek” pincemarkolásnál bonyolultabb magyarázat is szóba jöhet. Főképpen ha azt gondoljuk, hogy a legfontosabb közvetlen tanúk, Ferenc és Katalin igazat mondtak. Ez esetben alighanem a szovjet hadsereg valamiféle közelebbről ismeretlen szárhegyi objektumát sem hagyhatjuk ki a mérlegelésből. Volt ugyanis a hegy tetején és a hegy belsejében valami, amiről ma sem tudjuk pontosan, hogy micsoda. Közvetlen szemtanú ugyanis még látott a szovjet csapatok 1991-es kivonása után olyan vasráccsal ellátott, lezárt fémajtót a Szárhegy tetején, ami valaminek a lejárata volt. Hogy ezt ki, mikor és miért tüntette el, nem tudjuk.

A legfontosabb tanú, vagy csak egy mellékszál?

Amikor a Seuso-kincs lelőhelyét próbáljuk megismerni, egymástól jelentősen eltérő, sőt nyilvánvalóan kizáró tudósításokkal találkozunk. Biztosan vannak közöttük hamisak és nem a tárgyhoz tartozók is.

A legfontosabb maga a feltételezhető (mert még ez sincs bizonyítva) megtaláló, Sümegh József lenne, de ő 1980. december 14-én meghalt. Az ő segítője volt Lelkes Ferenc, aki él ugyan, de vagy nem mond igazat, vagy nem tudjuk a szavait helyesen értelmezni.

Sajnos 2007-ben elhunyt Somogyi Lajosné, Katalin is. Ha hihetünk az általa elmondottaknak, akkor 1976-ban – a kincs előkerülésekor – fontos segítője és első számú bizalmasa volt Sümeghnek. Ha nem mese, amiket ő 2002 és 2007 között Tóth Sándor oknyomozó újságírónak elmondott, akkor ő is elsődleges forrásunk. Sőt, ha valóságosnak gondoljuk a tudósítását, akkor messze a legfontosabb! Már csak azért is, mert magának Sümeghnek a szavait és tapasztalatait örökítette ránk!

Megvallom, magam sokáig egyértelműen mesének véltem a történeteit, de legújabban meginogtam ebben az ítéletemben.

A Sárkeszin élt Katalin (1939-2007) igazolványképe 1970-ből:

Somogyi Lajosné

Meg kell mondjam, olyan ez, mint egy puzzle-játék. Úgy kell kirakni a képet, hogy nem minden darabja van meg s közé keveredtek nem oda tartozó részletek is. Nem akármilyen feladvány! Hogy a rendőrség nyomozói mire jutottak vele, nem tudjuk, mert titkolják (gyaníthatóan semmire sem jutottak…).

Az a kérdés, összerakható-e egy meggyőző kép? Ha sikerül, akkor az eredményt látva azt fogjuk majd mondani, hogy hiszen ez világos, egyértelmű…hogy nem jöttünk erre már eddig is rá?

(folyt.köv.)

Sümegh és a ládák

Tegnap arról írtam, hogy hat ládában rejtettek el egy kétes hitelességű történet szerint 1944 decemberében nagy értékű nemesfém tárgyakat egy bányában. Ha igaz a történet, akkor ez a kőszárhegyi ólomércbánya lehetett. Írtam, hogy a puding próbája az evés. Tehát azzal lehet ellenőrizni az állítás valóságtartalmát, hogy más forrás avagy a helyszíni tapasztalat megerősíti-e ezt?

Mivel a bánya területének átvizsgálásáról nem tudunk, egyelőre marad a másik – az előzőtől független – forrás.

Nem is akárkitől, hanem magától Sümegh Józseftől, akinek 1976-ban elmondott szavait így idézte fel egyes szám harmadik személyben, a kincs egy részének utólagos fuvarozásában, rejtegetésében is részt vett Katika (Somogyi Lajosné):

“Vett egy fémkeresőt, amivel kutatni kezdte a környéket. Eközben egy helyen beszakadt alatta a talaj, így bukkant egy alagútrendszerre vagy labirintusra, amely olyan széles volt, hogy egy teherautó is elfért volna benne. Az alagútban mélyen benyomódva szekérkerék lenyomata is vezetett. Hajtotta a kíváncsiság, hogy beljebb merészkedjen. A földalatti “folyosó” bejáratát is megtalálta, melynek közvetlen közelében hatalmas utazóládákra akadt. A ládák nagyméretű, súlyos edényeket s rengeteg apróbb tárgyat tartalmaztak. Rákérdeztem, hogy a nála levőket ott találta-e. Igennel válaszolt.”

Az idézet forrása: Tóth Sándor: Seuso-rejtély: Megszólal a koronatanú. (Zsaru Magazin 2004/19. 8-9. oldal)

Nos, ezt korábban elolvasva rögtön hitetlenkedni kezdtem, mondván hogy alagutak nincsenek. Azonban egyrészt ott van a felsősomlyói Havasi Péter 1944-es visszaemlékezése a hat ládáról, másrészt pedig adott a “labirintus” is az ólombánya formájában. Íme:

kőszárhegyi ólombánya

Nem tudom mekkorák lehettek a “hatalmas” utazóládák, de az 1944-ben a Polgárdi és Szabadbattyán környékén a Margit-vonalat építő honvédségnél nyilván voltak olyan nagy méretű ládák is, melyekbe sok minden belefért.

Természetesen nem biztos, hogy ezek a holmik a Seuso-kincs tárgyai voltak, de erősen valószínű! Lehetséges, hogy az egész római kori lakomakészlet 6 ládányi volt? Lehetséges, hogy már 1944-ben előkerült? Lehetséges, hogy Sümegh az 1944 decemberében elrejtett ládákat találta meg?

(Ez esetben sajnos elesik a főként általam képviselt, Magda József vallomásán alapuló pincemarkolásos változat. Pedig amúgy az volna a legkézenfekvőbb és legegyszerűbb megoldás. Vagy mégis az az érvényes és a bányába rejtett ládák, csak mese? Leesik-e az “aranygyűrű” az ujjamról, ha csak második próbálkozásra fejtem meg a 41 éves rejtélyt? Nem hinném…)

A honvédségi láda illusztráció, ennél nagyobbakról lehetett szó:

honvedsegi-lada.jpg

(elemzés holnap!)

Felsősomlyó-puszta, 1944

Tegnap közzétettem Havasi Péter 1931-es születésű felsősomlyói lakos, Dézsy Zoltán mikrofonjába 1999-ben elmondott visszaemlékezésének szó szerinti leiratát. Kulcsfontosságú tény, hogy ténylegesen előkerült ott a történetben említett 4 magyar honvéd egymás mellé temetett holtteste! Vagyis a történet nem lehet légből kapott.

Annak lényege pedig az, hogy motorkerékpár oldalkocsijában egy magyar hadnagy 1944 decemberében odahozott kancsót, poharakat és mindenféle más a Seuso-kincs tárgyaira emlékeztető holmit Felsősomlyóra bemutatni a parancsnokának, egy századosnak. Később pedig arról számolt be, hogy hat ládában biztonságba helyezték azt egy “bánya-alagútban”, majd az elrejtést végző, alaposan leitatott négy sorkatonát a hadnagy kézigránáttal likvidálta. Egy nagy szilfa alatt temették el őket. A hadnagy két példányban vázlatot is készített a rejtekhelyről – a százados és saját maga számára. Nyilván azzal a céllal, hogy majd a háború után elő tudják szedni a “zsákmányt”.

Kérdés: hol volt a közelben bánya? Nos, a Szárhegy északkeleti nyúlványa alatt 1938 óta egy ólomércbánya működött.

A korabeli térképre rajzoltam a Szabadbattyánhoz tartozó Felsősomlyót és tőle keletre a bányát:

Felsősomlyó tp.jpg

Mindez erősen meseszerűnek hangzik s szinte hihetetlen. A palacsintának a próbája azonban az evés! A fő kérdés: van-e a bányában nyoma 6 db. nagyméretű honvédségi láda elrejtésének?

Vajon látta-e ezeket utóbb más is?

(folyt.köv.)

Mese vagy valóság? Seuso-kincs vagy valami más?

Tartalmából következően 2000-ben készült az a világhálón különböző dátumokkal fellehető riport, amelyben  Havasi Péter felsősomlyói lakos mesél 1944 decemberi élményeiről. Dézsy Zoltán mikrofonjába mondta az alábbiakat:

“Igen, itt volt két katonatiszt. Én beteg voltam és bent feküdtem az ágyban, mikor ez a motoros idejött, ez a hadnagy és vette ki abból az oldalkocsiból ilyen régiségi  izéket és a kicsinyeket azokat behozták s az oldalkocsi teli volt ilyen – hát olyan edényekkel…

Olyan volt ez az öt darab, amit behoztak, vagy hat, mert öt pohár meg az izé, olyan mint ami le van fényképezve. Olyan volt ez a’, amit a századosnak odaadott az izé s a többit azt elvitte. Az nem maradt itt az oldalkocsiban. Az elment valahová az a hadnagy, de hogy hová, azt nem tudom.

(Később kihallgatta ennek a két tisztnek a beszélgetését!)

Igen, hát hogy végre elrejtették a hat ládát. Hat ládáról volt szó, azt elrejtették valahol és berobbantották. Mondta a századosnak, hogy rendben van az izé, el van rendezve. A hat láda el van rejtve, a négy katona meg meghalt. Fölrobbantotta őket gránáttal a hadnagy. Azt mondta a századosnak, hogy fölrobbantottam őket, beitattam őket előtte, hogy nem éreztek semmi fájdalmat – ennyit mondott.

(Mi lett a holttestekkel?)

Hát azokat elásták a nagy szilfánál, de én azt nem tudom megmondani hogy hol volt az a …Volt egy kút, de most nem tudom megmondani, hogy hol van az a kút, mert itt gaz, mindenhol csak gaz van.

(Havasi Péter a tisztek beszélgetéséből azt vette ki, hogy egy régi bányaalagútba robbantották bele a kincseket…)

Két térkép volt, az egyiket a századosnak adta, a másik őnála maradt. A térképen lehetett rajta az, hogy hol van az izé elrejtve.”

Havasi Péter

Havasi Péter 13 éves volt akkor. Elméleti és gyakorlati kérdés is egyben: komolyan vehetők egy gyerek állításai?

(holnap elemzem!)