A tudomány Mohácsa?

Ahogyan az általam 2002-ben a terepen beazonosított s végül 2013 szeptemberében nyilvánosságra is hozott helyszínű Szulejmán-türbét “megtalálták” azok a török kormány pénzével már akkor is bőven kitömött tárcájú kutatók, akiknek az utóbb várrá is alakított szultáni síremlék kapcsán még 2011 őszén – látva több éves rossz nyomon való tapogatózásukat – felajánlottam a segítségemet, most ugyanazok újabb szenzációkat ígérnek a mohácsi csatatér kutatás kapcsán.

Közben persze bevonták maguk közé az akadémia bölcsészettudományi kutatóközpontjának jónevű oszmanistaként ismert vezetőjét, Fodor Pált is. Ugyan figyelmeztettem, hogy ocsú közé keveredett, de újabb magyar szokás szerint, levelemre nem reagált. November 15-re ígérik a mohácsi csatatérrel kapcsolatos újabb “szenzációik” bejelentését:

https://hvg.hu/kultura/201841__fodor_pal_tortenesz__oszman_invaziorol_bunbakkeresesrol__jottek_a_torokok

Most tőlük függetlenül írok le pár dolgot. Ha netán hasonlóság lesz felfedezhető a november 15-én bejelentendő világra szóló szenzációkkal, az csupán a véletlen műve lehet!

Az egyik legérdekesebb – bár szerintem az 1526. augusztus 29-én vívott csatával kapcsolatban nem lévő – eleme a csatatér tágabb körzetének a mai Sátorhely község határában emelkedő, ma már csak súlyosan rongált maradványaiban az Udvar felé vezető főút mellett létező Törökdomb – régebbi nevén Sátorhegy.

Régebbi, papír alapú 10.000-es topográfiai térképen:

Created by Readiris, Copyright IRIS 2009

A 94,3 m-es háromszögelési pont a domb pusztításának korai fázisában:

Created by Readiris, Copyright IRIS 2009

A kép Visy Zsolt  a pannoniai limest részletesen bemutató kitűnő monográfiájából származik – ő ugyanis a 4-5 m magas mesterséges dombot római-kori burgus (őrtorony) helyének vélte.

A közelmúltban korrigált 10.000-esről eltűnt a magassági pont s már csak a rongált terület képét látjuk:

Nagynyárád-Törökdomb tp1

A 17. században úgy vélték, hogy a dombot janicsárok hordták volna össze a híres csata napján, Szulejmán szultán harcálláspontjaként.

(folyt. köv.)

Mivel én nem élvezem sem a török kormány, sem a magyar Akadémia támogatását, valódi Maecenasokat-kereső felhívásomat is ajánlom a múltunk valós megismerését fontosnak tartó honfitársak figyelmébe:

reklám 2018

Hozzászólás