Taksony sírjának fennmaradása

A “pogány módra” eltemetett Taksony nagyfejedelem (kb. 955-972) sírjával kapcsolatban két alapvető kérdés merül fel. Egyrészt, vajon konkrétan hova temették a róla elnevezett Taksony területén?  Másrészt, miképpen lehetséges hogy háromnegyed évszázad múlva az egyik dédunokáját, Levente herceget mellé tudták temetni?

Noha jelenleg még egyetlen honfoglaló vezér vagy fejedelem sírját sem ismerjük, azért a 10. századi középréteg temetőiről elég alapos ismerettel rendelkezünk. Ezek általában kiemelkedések tetején, a dombok gerincén vannak. Így alighanem Taksonyt is egy Duna-parti domb tetején helyezték örök nyugalomra.

A sírhelyet nyilván megjelölték s lévén az uralkodóház dicső őséről szó, nyilván méltó módon. Ez a korszak európai szokásai szerint később nyilván templomot jelentett. Ne feledjük, már maga Taksony volt az, aki XII. János pápától 963-ban térítőpüspököt kért és kapott!

Ezzel persze nem állítom, hogy már eleve templomba temették – de persze ez sem teljesen kizárt. Ellene szól viszont a krónikás hagyomány.

Inkább az képzelhető el, hogy a már biztosan templomba temetkező fia, Géza nagyfejedelem (972-997) – vagy esetleg az unokája, I. István király (997-1038), emeltetett utólag templomot a sír fölé. Egy biztos, az 1780-as években készült katonai országleírás ezt a 19. század elején lebontott templomot szűkszavúan, mint “Eine alte Kirche” – azaz öreg templomként említi.

A Kirchenberg régi kataszteri térképen, a templom helyét én jelöltem rá:

taksony-kat

A Google Maps műholdképén:

taksony-gm

(folyt.köv.)

Hozzászólás